Nagy Gergely Sándor közleménye szerint a fiatal, alig másfél éves tojók már birtokba vették otthonukat a papagájröpde-soron, ahol a látogatók is megtekinthetik őket.
A Bolívia északi részének trópusi és szubtrópusi esőerdőiben endemikus kéktorkú ara (Ara glaucogularis) közeli rokona a jól ismert kék-sárga arának, amelytől legkönnyebben jellegzetes kék torokfoltja alapján különböztethető meg.
Monogám párokban él, fészkét rendszerint pálmafák törzsébe rakja. A tojásokon csak a tojó kotlik, miközben a hím eteti őt, a fiókákat azonban a szülők már közösen gondozzák.
Az élőhelyéül szolgáló erdők irtása és az illegális állatkereskedelem következtében a fajnak immár mindössze 200-300 példánya él a természetben, így súlyosan veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján, és bekerült a washingtoni egyezmény (CITES) I. mellékletébe. A XIX. század végén kipusztult kubai ara után a kéktorkú lehet a következő arafaj, amely teljesen eltűnik eredeti élőhelyéről, ezért fontos a megőrzését szolgáló nemzetközi tenyészprogram – írta a szakember, megjegyezve: