0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 17.

Lehullott a lepel a „kézen járó” nyulak rejtélyéről

A sauteur d’Alfort háziasított nyúlfajta jellegzetessége, hogy nem tud ugrálni. „Milyen nyúl az ilyen?” – kérdezhetnénk, amit ráadásul azzal is megfejel, amikor kedve tartja, mellső lábaira állva sétál. Ezt a rendellenes viselkedési formát egy nemzetközi kutatócsoport is vizsgálta, és munkájuk során kiderült, a nyúlfajta gerincvelejében egyetlen gén mutációja okozza a „kézenjárást”.

Eredendően a kutatócsoport a sauteur d’Alfort nyulak ugrálási képességének hiányát kezdte el vizsgálni. Ezek a nyulak négy lábon lassan sétálnak, de amikor ugrálással megnövelnék sebességüket, akkor ahhoz túlságosan megfeszítik a hátsó lábaikat és rosszkor, koordinálatlanul próbálják elemelni a talajról. Ezt a mozgási rendellenséget úgy hidalták át, hogy csak a mellső lábaikon sétálnak, a hátsókat pedig a magasba emelik.     

A kutatócsoport sauteur d’Alfort kannyulakat keresztezett fehér újzélandi nőstény nyulakkal, amelyek képesek az ugrálásra. Ezek után megvizsgálták a szaporulatnak a genetikai hátterét, amely során azonosítani tudtak egy 21 fehérjét kódoló gént tartalmazó csoportot, ami különbözött más nyulakétól. Ezt a csoportot a kutatók szekvenáltak és összehasonlítottak más fajtájú nyulak ugyanezen génjeivel.

A vizsgálat során kiderült, hogy a sauteur d’Alfort nyulaknál megjelenik egy RORB-nak elnevezett génmutáció.

A RORB génmutáció elengedhetetlen a gerincvelőben lévő neuronok kialakulásához, amelyek a test bal és jobb oldalát kötik össze és a végtagok mozgásának koordinálásában játszanak szerepet. A vizsgálatok kimutatták, hogy az újszülött sauteur d’Alfort nyulaknál ezek a neuronok nem alakultak ki megfelelően.

Egy másik szakértő, egy londoni egyetem neurológusa szerint a ROBR génmutációval rendelkezező egerek szintén képesek a „kézenjárásra”, sőt járáskor is inkább előrefelé kacsáznak.

youtube://v/_naNBAW80kk

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu