0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 7.

Az Aldi 240 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Magyarországon

Az Aldi 240 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre eddig Magyarországon, és már több mint 6000 munkavállalót foglalkoztat - közölte a vállalat az MTI-vel annak kapcsán, hogy az Aldi Süd csoport leányvállalataként 15 évvel ezelőtt nyitották meg első öt magyarországi üzletüket.

Tájékoztatásuk szerint a cég hazai hálózata most 19 vármegye 87 településén összesen 164 áruházból áll.

A beruházások teljes összegéből mintegy 188 milliárd forint volt az ingatlanokra fordított beruházás volumene. A magyarországi beruházások közül kiemelték a biatorbágyi logisztikai központ kialakítását és folyamatos fejlesztését. A 255 ezer négyzetméteres telken elhelyezkedő, már 63 800 négyzetméteres, mintegy 700 dolgozót foglalkoztató raktár biztosítja a hazai ellátási lánc működését. A vállalat másfél évvel ezelőtt itt adta át 6 milliárd forintból megvalósított, 8800 négyzetméteres hűtő-, illetve mélyhűtő raktárát.

A közlemény szerint a cégcsoport csak az elmúlt évben több mint 1300 új munkahelyet hozott létre a kereskedelem, a logisztika és az informatika területén.

A 15 év alatt kiépített magyar beszállítói hálózat már több mint 260 partnercégből áll, amelyek a vállalat kínálatának mintegy 60 százalékát adják. Az Aldi a friss, feldolgozatlan szárnyas, sertés- és marhahús-termékeket csak magyar beszállítóktól szerzi be, valamint kizárólag magyar forrásból szereznek be 65 alapvető tejterméket – közölték.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. az utolsó lezárt üzleti évben, 2021-ben 315,2 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el az előző évi nettó 292,3 milliárd után, adózott eredménye 8,5 milliárd forint volt a 2020-as 11,5 milliárd forint után.

Forrás: MTI