A résztvevőknek a ringben a jól ismert feladatokat – a lassú séta, munkavonalba vezetés, majd visszatolatás, a szlalom és végül a fotózáshoz megfelelő pózba állítás – kellett időre teljesíteniük.
A versenyzők teljesítményét három tapasztalt bíró, köztük Sebők Tamás nemzetközi showbíró követte és pontozta. A feladatok sikeres teljesítésében nagy szerepe van az állatok és a felvezetők közötti összhangnak.
A két legnehezebb feladat a szalmabálákból felépített, a tetején bójás folyosóban történő áthaladás, majd visszatolatás és a fotózáshoz az állat megfelelő pózba állítása volt.
Utóbbi esetben egy a talajon elhelyezett zöld négyszögre kellett az állatot úgy felvezetni, hogy a Holstein tehén mellső lábai úgy helyezkedjenek el, hogy a bal első megelőzi a jobb elsőt. De ez még nem elég a tökéletes sztárfotóhoz, mert a hátsó lábaknak is ehhez hasonlóan megfelelő pozícióban kellett volna állnia.
A versenynapon egy ráadás, versenyen kívüli bemutatót is láthattak a nézők László Róberttől, akinek rutinja azonnal kitűnt, aminek köszönhetően a felvezetett állat szinte tökéletesen vette az akadályokat a ringben.
A verseny első helyezettje idén Bujákiné Valaczkai Léna lett.