Közel 35 százalékkal 16,7 milliárd forintra növelte az árbevételét tavaly a Nádudvari Élelmiszer Kft. A cég az idén több mint 18 milliárd forintos forgalomra számít, pár éven belül pedig 20 milliárd forintot is meghaladó árbevételt tervez.
Rendkívüli piaci környezetben jelentősen növelte árbevételét a múlt évben a magyar piac egyik meghatározó agrárvállalatához, a NAGISZ Csoporthoz tartozó Nádudvari Élelmiszer Kft. A tavalyi 16,7 milliárd forintos árbevétel közel 35 százalékos növekedésnek felel meg éves összevetésben. A tejtermékeket, húskészítményeket és fagyasztott termékeket előállító vállalat adózás előtti eredménye pedig 435 millió forintot tett ki.
A kanyar felé tartanak az élelmiszerárak
„A Nádudvari a nehézségek ellenére is jó eredményt ért el tavaly. Komoly kihívást jelentett, hogy jelentősen nőttek az alapanyag- és az energiaárak: a tej felvásárlási árának emelkedése 1,2 milliárd forint, az áramdíj 850 millió forint, a gáz ára pedig 450 millió forint többletköltséget jelentett.
– mondta Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója a szerdán tartott sajtótájékoztatón. Azt is elmondta, hogy az élelmiszer-drágulásra a vásárlók is reagáltak, a nem alapvető élelmiszerek egy része átmenetileg kikerült sok fogyasztó kosarából. Nagy Ádám hozzátette, az idei év azonban a tavalyinál már kedvezőbben alakulhat a költségek szempontjából. A tej esetében például csökkent az alapanyagok ára, ez a hatás pedig rövidesen megjelenhet a bolti árakban is, azaz lassan visszafordulhatnak az élelmiszerárak. Az energiakiadások azonban továbbra is bizonytalanságot okozhatnak.
Magyar joghurttal az importfölénnyel szemben
A Nádudvari tavaly év végén jelent meg a gyümölcsjoghurtok piacán a réteges krémjoghurtokkal, amelyek rövid idő alatt népszerűvé váltak a fogyasztók körében. Erre a sikerre alapozva idén
Nagy Ádám hozzátette, hogy a gyümölcsjoghurtokban nagy lehetőség rejlik, hiszen jelenleg a több száz vagy akár ezer kilométeres távolságból érkező importtermékek vannak fölényben, a piaci arányuk meghaladja a 80 százalékot. A Nádudvari ezeknek szeretne most versenytársat állítani.
A cég az exportnál is magasabb fokozatra kapcsolna: elsősorban a fagyasztott, panírozott termékek kivitelét növelné fokozatosan. A Nádudvari egyébként 2021-ben jelent meg a külpiacokon, tavaly az exportbevétel pedig meghaladta az 1 millió eurót.
Növelni kell a hatékonyságot
A magyar élelmiszeripar nemzetközi összevetésben jelentős lemaradásban van, ezért komoly hatékonyságnövelést kell végrehajtani, hogy versenyképes legyen az európai feldolgozóiparral.
válhat versenyképesebbé, ellenkező esetben az import termékek további térnyerése várható a magyar boltokban.
Nagy Ádám hozzátette, a Nádudvari célja, hogy az idén várható 18 milliárd forintos árbevétel 20 milliárd forint fölé emelkedjen a következő években. Hosszabb távon pedig arra törekednek, hogy magyar tulajdonban lévő élelmiszeripari vállalatként továbbra is minőségi termékeket gyártsanak, olyan hatékonysággal, ami nyugat-európai szinten is megállja a helyét.