A madarak roppant kreatívak és alkalmazkodók tudnak lenni. Különleges anyagokból, impozáns dolgokat hoznak létre csupán a csőrüket használva. Szemléljünk meg közelebbről néhányat a legérdekesebb alkotásaik közül.
Fákon himbálózó, apró bokszzsákok
A 2022- ben megtartott év madara szavazás egyik résztvevője, a függőcinege (Remiz pendulinus) valóságos műremeket készít. A Zorro-álarcos hím vízpartok mentén, nádasok közelében, elsősorban fűzfaágakra hurkolja rá hangulatos költőbugyorját. Ehhez helyben szerzi be az anyagot, a falazáshoz nádbuga és gyékény pihéket valamint bársonyos barkát használ. A lágyan ringatózó batyuban bizonyára kellemesen telhet a csemeték életének első hónapja.
A kirepülés után összegyűjtött sűrű, meleg szövedékből régen kesztyűt és zoknit készítettek a gyerekeknek.
Egyedülálló fűkosár
Az április végén, május elején érkező sárgarigók (Oriolus oriolus) fészküket harmonikus együttműködésben, egy ágvillába ékelve, szilárd alap nélkül építik. Csupán növényi (esetenként műanyag) szálakkal rögzítik az ágakhoz, éppen ezért puhán „lóg” az ágak között, mint egy kis fűkosár.
Kényelmes és titokzatos
Erdei pintyéknél (Fringilla coelebs) mindenki azzal foglalkozik, amihez a legjobban ért, megosztják a feladatokat. A tojó választja ki a helyet, ami általában egy magas fa vastagabb, erős, vízszintesen álló ága. Erre először mohaalapot hord, fűszálakból csészét formál, amelyet szőrszálakkal, pihetollakkal bélel ki. Külsejét zuzmókkal, szöszökkel álcázza. A hím mindeközben kitartóan jelzi a többieknek felségterületük hatásait.
Pihe-puha és barátságosan meleg zsákocska
A háncs-, zuzmó-, és mohadarabokat pókfonállal, „hernyóselyemmel” kötözik össze. És ha ez nem lenne kellően nagyszabású attrakció, még tudják fokozni, ugyanis csak azután lesznek elégedettek, ha már szépen be is rendezték. Ezért bejárják a környéket és gyakorlatilag válogatás nélkül összegyűjtik az összes, más madár által elhagyott tollat. Ezekkel teszik puha, meleg, barátságos otthonná. A fiókák etetésébe a szülőkön kívül más felnőtt madarak is besegíthetnek.
Homokba vájt otthonok
A parti fecske (Riparia riparia) leginkább folyó-, tópartokon homokfalakba vájt üregekben költ, amelyet a hím kezd el kivájni, majd a tojó is besegít. A paraziták elszaporodása miatt kénytelenek minden évben új helyet keresi, ami egyre nehezebb. Ezért meredek löszfalak, homokbányák és mesterségesen létre hozott homokfalak környékén is feltűnhet, ahol a felső, biztonságosabb részen csoportosan alakítják ki a költőüregeiket. Akár több száz pár is nyüzsöghet egy- egy költőhelyen.
A gyurgyalag (Merops apiaster) az egyik legszínpompásabb madarunk, aki szaporodása idején elsősorban meleg, napsütötte domboldalakat, nyílt területen levő löszfalakat, déli fekvésű homokbányákat, folyók partfalait keresi fel.
A fészkelésre alkalmas helyek fogyatkozásával próbál találékony és alkalmazkodó lenni, ezért kiásott gödrök falában, pusztagyepeken és még furcsább helyeken is találkozhatunk vele. Egy ígéretesnek tűnő költőhelyre akár ötvennél több pár is letelepül. Egy- két méternyi folyosó végén helyezi el a tojásait egy tágasabb szobában.
A jégmadár (Alcedo atthis) folyók, tavak meredek partfalába vájt, kb. 1 méter hosszú folyosó végén található üregében költ. A kényelemre nem sokat ad, fészket nem épít, legfeljebb a felöklendezett halszálkákat hasznosítja újra.
Gyűszűnyi remekmű
Minden kolibri faj kissé különböző fészket épít, némelyikük elég megdöbbentő ötlettel áll elő. Általában kiválasztanak egy biztonságosnak tűnő, megfelelő magasságban lévő ágat. Aztán finom növényi rostokat, szöszöket, pihéket -olyanokat, mint a selyemfű termésének selymes szálai, gyapot, nyír, nyár, szil, éger, fűz, varázsmogyoró, klematisz szösz – apró levélkéket, zuzmódarabkákat gyűjt. Pókfonállal végzi rögzítő munkálatokat. Végül összeáll a nagyon pinduri és nagyon takaros bölcső, – épphogy csak elég lesz a két piciri fióka számára-, ami távolról leginkább úgy fest, mintha egy hupli lenne a faágon. A fészek fala kissé képlékeny, nyúlékony, ezért maga is képes tágulni egy kicsit a fiókák növekedése során.
Nyüzsgő lakótelep
A verebek társaságkedvelő lények, és azon madarak közé tartoznak, akik mindent szeretnek közösen csinálni, megosztozni az élelmen, az élményeken vagy a lakhelyen. Az Afrika déli csücskében élő telepes veréb (Philetairus socius) a legelképesztőbb bizonyítékkal szolgál erre. Ők készítik a madárvilág legnagyobb fészekét. Jellegzetes palotáik úgy festenek, mintha szénakazlak csusszantak volna a fák, villanyoszlopok tetejére.
Az alapozáshoz faágakat használnak, majd rengeteg száraz fűszálat fűznek össze egyetlen lélegzetelállító komplexummá. Ami akár száznál is több kis lakrészt foglalhat magába, melyekbe alulról lehet berepülni. Barátságosak, vendégszeretők, üres kamrácskáikban más madárfajokat is szívesen látnak.
Fűkuckó
Az Afrika déli részén honos kaffer szövőpinty (Ploceus velatus) a szövőmadárfélék családjába tartozik. Fűszálakból szőtt golyóbisokban fészkelnek, kedvelik a társaságot, egy fán több család is békésen megfér egymás mellett.
A szúrós terep sem riasztja vissza
A kaktusz ökörszem (Campylorhynchus brunneicapillus) az USA délnyugati régiójában és Mexikó északi részén él. Mi sem bizonyítja jobban, hogy jól érzi magát a sivatagi környezetben, minthogy növényi anyagokból készített, tollakkal bélelt, hosszúkás, méretes, rögbilabdára emlékezetető formájú fészkét kaktuszok vagy szúrós fák védelmébe helyezi.
És ha nem lenne már a kaktuszon fészkelés is elég megdöbbentő, némelyek még tovább merészkednek. A gila harkály (Melanerpes uropygialis) egyenesen belefészkel a kaktuszba, elhagyott kuckóját pedig szívesen belakja a rozsdás törpekuvik (Glaucidium brasilianum) és a tündérbaglyocska (Micrathene whitneyi). Nekik különben az utóbbi évtizedekben elég rosszul megy a soruk, mivel az emberi civilizáció rohamos terjeszkedése és az éghajlatváltozás miatt igencsak megfogyatkozott az élő- és fészkelőhelyük.
Sárból is lehet dómot építeni
A dél- amerikai származású közönséges fazekasmadár (Furnarius rufus) ha nem is saját kezűleg, de kizárólag a csőrét használva építi fel tiszteletreméltó vályogkunyhóját. A falat fűszálakkal, növényi rostokkal kevert, nedves agyagból készíti.
Ritkán van alkalmunk felfedezni pompás fészkeiket, mivel még a nálunk fészkelődők is szeretnek inkább tisztes távolban, rejtetten elhelyezkedni, megőrizve magánéletük sértetlenségét. Valójában jobb is ez így, számukra legalábbis sokkal biztonságosabb, mert az ember ügyködése a fészek körül könnyen rájuk terelheti a ragadozók figyelmét, és így komoly életveszélynek tesszük ki a lakókat.
