0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az agrártárca idén is meghirdeti a hungarikum pályázatot

Idén 450 millió forintos keretösszeggel hirdeti meg az Agrárminisztérium a hungarikum pályázatot három célterületen: kiadványok készítése, vetélkedők szervezése, és viseletkultúra megőrzése – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Nagy István tárcavezető. A pályázatokat már lehet regisztrálni, a beadványokat május 22-től lehet véglegesíteni.

A miniszter emlékeztetett, a több mint egy évtizede az Országgyűlés által a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról elfogadott törvény azzal a céllal jött létre, hogy megfelelő jogi keretet adjon a magyarság egésze számára fontos értékek azonosításához, gyűjtéséhez és dokumentálásához.

A jogszabály által létrehozott Nemzeti Értékpiramis lehetővé teszi, hogy mindannyian közel kerüljünk ehhez az eszmeiséghez azzal, hogy egy időben fordíthatunk figyelmet helyi, tájegységi, megyei értékeinkre és nemzeti sajátosságainkra.

A ma élő tradícióink és megóvni kívánt nemzeti értékeink túlnyomó részét elődeinktől kaptuk örökségül, a mi felelősségünk pedig az, hogy ezt a lángot, ezt a küldetést továbbadjuk a jövő generációi számára – tette hozzá.

Hangsúlyozta,

az idén 450 millió forintos keretösszeggel írta ki a pályázatot az agrártárca, három célterületre.

Az első terület, amire 360 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre, hazai és külhoni pályázóknak elektronikus kiadványok, fényképsorozatok, filmek készítését, új honlap létrehozását, meglévő honlap fenntartását és fejlesztését, rendezvények megvalósítását foglalja magában. Ezeken belül új kezdeményezésként jelenik meg az adott falura, városra jellemző jelképeknek a településkép arculatába való beillesztése, felhasználása, azok láthatóvá tétele. A második célterületen 75 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre felső tagozatos és középiskolás diákok részvételével vetélkedők szervezésére az identitástudatuk megerősítése és a hagyományőrzés ápolása érdekében. A „Hagyomány a divatban – viselet másként” célterületet – amire 15 millió forint áll rendelkezésre – immár hetedik alkalommal hirdeti meg az Agrárminisztérium. A szándékunk ezzel az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljon – emelte ki Nagy István. A tárcavezető kitért arra is, hogy a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is sokan érezték magukénak a „cselekvő hagyományápolás” ügyét: 869 pályázatot nyújtottak be, amelyekben csaknem 3 milliárd forint támogatási igényt jelöltek meg. A múlt évben pedig összesen 391 pályázó részesült támogatásban.

A sajtótájékoztatón a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos arról beszélt, hogy a célterületek meghatározásával az idei kiírással is igyekeztek a törvényalkotó szándékának megfelelően közel vinni az emberekhez a hungarikumok ügyét.

A pályázatnak mindig vannak állandó elemei, de ahogy a korábbi években, úgy az idén is kerültek be újdonságok. V. Németh Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a felhívási felületen, a palyazat.hungarikum.hu oldalon már lehet regisztrálni, kitölteni és feltölteni az adatlapokat, illetve a mellékleteket. A pályázatok véglegesítésére május 22-én reggel 8 órától lesz lehetőség.

Forrás: Agrárminisztérium