A napraforgókunyhó készítése nem igényel sok alapanyagot, verejtékes munkát, sőt még rengeteg ráfordított időt sem. Éppen ellenkezőleg, viszonylag könnyen elkészíthető és rendkívül érdekes élmény kicsiknek, nagyoknak egyaránt.
Az alapok lerakása
Először ki kell találnunk, hova kerüljön. Napos helyet válasszunk, mert a napraforgónak legalább 6, de inkább 8 óra közvetlen napsütésre van szüksége naponta, hogy szépen fejlődjön, életerős és magas legyen. Az alapterületet attól függően számítsuk ki, hogy kinek (gyerekeknek vagy gyermeki lelkesedéssel bíró felnőtteknek) szánjuk, illetve hány férőhelyesre szeretnénk. Jelöljük ki a körvonalait, ami a fal helyét és formáját fogja szimbolizálni. Alakja lehet négyzet, kör, vagy háromszög, a lehetőségeinktől és ízlésünktől függően. A bejáratnak feltétlenül hagyjuk helyet, azt a részt nem is kell megmunkálni. Amennyiben szükséges a fal sávjában tisztítsuk ki, gyommentesítsük és lazítsuk fel a talajt, majd egyengessük el. Készítsünk egy kis árkot körben. Az előkészületekkel meg is vagyunk. Már csak egy marék napraforgómagra lesz szükségünk és némi türelemre.
A falak vetése
A fal vonalában húzott barázdába vessük el a magokat kb. 15 cm távolságra egymástól. Vethetjük két sorban is, ha vastagabb falat szeretnénk. Locsoljuk meg, tartsuk enyhén nedvesen a talajt és várjuk a csodát. Gyorsan fejlődnek, csupán néhány hét és megindulnak az ég felé a csemeték. Kb. 2- 2,5 hónap múlva lehet beköltözni.
A legmegfelelőbbek a magas és az óriás fajták, mint például a Mamut, a King Kong vagy a Hohe riesen. Lehet kombinálni is, hogy belülre ültetünk egy óriás sort, a külső oldalon pedig szépen fognak virítani az alacsonyabbak. És természetesen a különféle virágszínek közül is lehet válogatni.
Ha szeretnénk dekorálni a falazatot, vessünk vagy ültessük olyan kúszónövényeket (például borsó, babféléket, hajnalkát) a napraforgók lábához, amelyek felfuthatnak a szárukra. A bejárat két oldalára illetve a falak mentén ültethetünk további egynyári növényeket, hogy még hangulatosabbá tegyük az összhatást. És ez még több lehetőséget ad arra, hogy együtt „játsszunk” a gyerkőcökkel a kertben.
Berendezése
Ha van pázsitunk a padló megoldott, ha nincs, mégis természetes szőnyeget szeretnénk, vethetünk bele árnyéktűrő fűmagot, vagy más alacsony, talajtakaró növény, amely nem lesz durcás, ha rálépünk vagy rácsücsülünk. Tehetünk be egy kis asztalkát, székeket, vagy plédet és párnákat, az ott tartózkodásunk idejére.
Hasznai
Sok gyereket nem lehet kicsalogatni a kertbe, pláne nyáron, ha még lehetőség sincs egy kis hűsölésre és mókára. Egy ilyen kunyhóban remélhetőleg szívesebben időznek majd, lehet benne játszani, olvasgatni, szemlélődni, megfigyelni a környező élővilágot.
Napraforgóház építése közben a gyerekek játszva tanulhatnak, közelebb kerülnek az élővilághoz, rengeteg hasznos és érdekes dolgot tapasztalnak meg.
Kis kunyhójukban üldögélve élvezhetik munkájuk gyümölcsét és egy időre átélhetik milyen szinte beleolvadni a természetbe.