0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Több mint 10 százalékkal nőtt a COOP Gazdasági Csoport forgalma tavaly

Több mint 10 százalékkal nőtt a COOP Gazdasági Csoport forgalma tavaly az egy évvel korábbihoz képest, így 748 milliárd forintos árbevételt ért el; a cégcsoporton belül a Coop üzletlánc forgalma mintegy 16 százalékos növekedéssel 470 milliárd forintot tett ki 2022-ben - közölte a CO-OP Hungary Zrt. az MTI-vel.

A közleményben Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója ismertette: a kiskereskedelmi piac szereplői közül a COOP üzletlánc van jelen a legtöbb helyen az országban, 1430 településen 2180 üzlettel.

A teljes piacon, illetve a cégcsoporton belül is folytatódott a koncentráció, a COOP Gazdasági Csoport öt legnagyobb franchise-tagja adta a cégcsoport tavalyi összbevételének 52 százalékát, az 50 legnagyobb franchise-tag pedig a 88 százalékát.

A vezérigazgató kiemelte: több mint 400, napelemmel működő üzletük van, és év végére a 600-at is elérheti a technológiával felszerelt egységek száma, ami 23 százalékos arányt jelentene a teljes bolthálózatban.

Kilenc franchise üzletben már 30 önkiszolgáló kasszánál is fizethetnek a vásárlók.

A cégcsoport nagykereskedelmi és logisztikai rendszerének tagjainál folyamatosak a technológiai fejlesztések és kapacitásbővítések, utóbbi miatt vannak olyan régiók, ahol már a zöldség-gyümölcs kiszállítás is a cégcsoport saját raktáraiból történik – jelezte.

A boltmegújítási program kapcsán Tóth Géza hangsúlyozta: a 2000 lakosúnál kisebb településeken működő üzletek modernizációja 461 helyszínen valósul meg 2023 végéig.

A kispostai tevékenység már 75 üzletben érhető el, június végéig pedig várhatóan az összes tervezett helyszínen, 91 üzletben lesz biztosítva.

A Coop-üzletek mellett év végére már 400 csomagátvevőhely üzemel, ahol a vásárlók átvehetik nem élelmiszer jellegű internetes rendeléseiket, valamint egyre több bolt csatlakozik meglévő házhozszállító rendszerekhez, amivel a vásárlók egyre több településen vásárolhatnak be online – áll a közleményben.

Forrás: MTI