0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 17.

Illatokkal védték meg a termést az egerektől

A módszer humánusabb és környezetbarát alternatívát kínál mind a vetések, mind a betakarított termés védelmére a rágcsáló kártevőktől, ráadásul olcsóbb is lehet a mérgeknél.

A házi egerek bár nagyon aranyosnak tűnnek, de igazi kis szörnyetegekké képesek válni, ha gabonaraktárak környékén felbukkannak.

A rágcsálók évente 70 millió tonnányi betárolt rizst, búzát és kukoricát pusztítanak el.

Emellett képesek kiásni és megenni a frissen elvetett magokat is. Az emberek ezért már évezredek óta harcban állnak az egerekkel, eleinte macskákkal, később mérgekkel próbálták megvédeni a terményt. Egy friss tanulmány azonban újabb alternatívát kínál: a szántókat olyan illatanyaggal kezelték, mely „láthatatlanná” tette az elvetett magokat az egerek számára – számol be a Science.

Nils Christian Stenseth, az Osloi Egyetem biológusa szerint egy ez egyszerű de elegáns megoldás. A kártevő rágcsálókkal foglalkozó szakértő, aki nem vett részt a kutatásban elmondta, hogy ez a megközelítés más állatoknál is működhet, például a patkányok és a rovarok ellen is bevethető.

A házi egér (Mus musculus) a szaglására hagyatkozik táplálékkeresés közben. A búzaszemek felkutatásánál a magban lévő embrió, a csíra szagát keresik.

Az egerek különösen Ausztráliában okoznak óriási problémát, ahol inváziós fajnak számítanak.

Azokban az években, amikor populációik robbanás-szerűen megnőnek, jelentős károkat okoznak az ország 13 milliárd dolláros búzatermésében. Emiatt az ausztrál gazdák a mérgektől a különböző növényvédő szerekig mindent bevetnek, hogy az egerek populációját kontroll alatt tartsák, mondta Peter Banks, a Sydney-i egyetem biológusa. Azonban ezeket a vegyszereket sokszor kell kijuttatni, ami költséges. Ráadásul természetvédelmi szempontból is aggályosak, mivel az őshonos madarakat és más vadállatokat is elpusztíthatják.

Egy új kutatásban Banks és kollégái egy Új-Zélandon bevált módszert próbáltak ki: a szigetországban úgy védték meg a földön fészkelő bennszülött madarakat az inváziós ragadozóktól, hogy átverték őket a szagokkal. Költési időn kívül a madarak szagát mindenfelé „elszórták”: kövekre, faágakra, stb.

Ezeket a macskák és más ragadozók előszeretettel keresték fel, azonban pár nap után megtanulták, hogy a szag nem jelenti azt, hogy prédaállatot is találnak. Így amikor a földön fészkelő partimadarak költési ideje megkezdődött, már nem foglalkoztak velük, pedig érezték a szagukat.

Először Banks és kollégái is hasonló kísérletet végeztek: egy új-dél-walesi gazdaságban 60 kísérleti parcellát hoztak létre, melyek 10×10 méter nagyságúak voltak. A még bevetetlen parcellákat búzacsíraolajjal permetezték le, bízva benne, hogy a helyi egerek megtanulják, hogy hiába követik a szaganyagot, nem találnak ott élelmet, és fölösleges az energiáikat a szántóföldekre elfecsérelni. A vetés után is olajjal permeteztek le egyes területeket, míg másokat kezeletlenül hagytak.

Azonban az új-zélandi tanulmánnyal ellentétben nem sikerült az egereket megtéveszteni a hamis szagjelekkel.

Helyette az vált be, hogy a bevetett földeket is búzacsíraolajjal kezelték: a szag olyan átható volt az rágcsálók számára, hogy nem voltak képesek megtalálni az elvetett magokat.

Az ilyen parcellákon 74 százalékkal kevesebb volt a kár, mint a kezeletlen területeken, jelentették a kutatók a Nature Sustainability című folyóiratban.

Az eljárást az is vonzóvá teszi, hogy búzacsíraolaj kijuttatásához szükséges felszerelés része a gazdaságok gépparkjának, mutatott rá Banks, és maga az olaj a malomipar melléktermékeként költséghatékonyan beszerezhető. Így ez a megoldás relatív könnyen beépíthető a gazdaságok működésébe.

Peter Brown, az ausztrál Nemzetközösségi Tudományos és Ipari Kutatási Szervezet biológusa szerint ez egy nagyon jó kutatás. Azonban rámutatott arra is, hogy

a tudósoknak először meg kell vizsgálnia, hogy mennyi búzacsíraolajat és milyen gyakran kell kijuttatni ahhoz, hogy eredményes legyen a kezelés, és csak ezután lehet a gyakorlatba átültetni.
Forrás: science.org