0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 14.

Borfesztiválozunk – a borászok és a fesztiválozók

Május elején kitör a fesztiváli láz, ami eltart októberig. Fél éven keresztül zajlik ez a színes forgatag, amelyben minden hazai borász megtalálhatja önkifejezésének lehetőségeit. A szervezők Erdőbényétől Sopronig sokat áldoznak arra, hogy a kiváló borokon kívül jó program, mindenekelőtt viszonylag színvonalas zene és a bóvlitól a minőségi egyediségig ívelő kézműves vásár színesítse a programot.

Nincs is ezzel semmi baj, a messziről jött borász mellé jól illik a helyi bulizenekar, és a törzsökös borfajtákhoz is csúszik az országosan ismert muzsikus.

Csakhogy a média szívesen feledkezik meg arról, hogy a borfesztivál lényegi eleme a bor és a mögötte álló borász. A borfesztiválok előzetesei nem azt taglalják, hogy kik béreltek standot, hanem azt, hogy milyen zenei kínálatot hoztak össze a szervezők.

Az eseményről beszámoló tudósításokban és kisriportokban is hangsúlyi elem a buli látogatottsága, az időjárásnak (hőség, eső) dacoló tömeg mérete, és még a lacikonyhák választéka is inkább téma, mint maga a bor.

A sajtómunkást (és a mögötte magasodó szerkesztőt) könnyű a sárba döngölni eme érzéketlensége miatt, ugyanakkor lássuk be, sőt lássuk végre be, hogy a médiának ez a hozzáállása egyenes következménye annak az edukációs vákuumnak, amit a szőlész-borász szakma a maga végtelen szűklátókörűségével maga hozott létre. A ’90-es évek útkeresése után közel negyed évszázadunk volt arra, hogy szervezetten, perspektivikusan és eredményesen reagáljunk a csökkenő szőlőterületekre és az egyre erőtlenebb belső fogyasztásra. Semmitmondó gigaposztereken kívül („igyál magyar bort!”) egyetlen érdemi lépés sem történt azért, hogy a magyar piac értse, élvezze és növekedési pályán tartsa a magyar bort.

A boldog tudatlanság révületében él az egész szakma, akár egy benyugtatózott, az altatásra előkészített beteg. Becsap bennünket, hogy a hazai élelmiszerek között a kis- és nagykereskedelem kínálatát tekintve egyedül a magyar bor van monopolhelyzetben, és a csontig hatoló problémákat eltakarja az – az egyébként rendkívül dicséretes körülmény –, hogy folyamatosan rendkívüli állami támogatásban részesül az ágazat.

A technológiai fejlesztéseket inspiráló pályázatok révén százával születtek vagy újultak meg borászati vállalkozások, és ez nem csak a pincékre, hanem az ültetvényekre is pozitív hatást gyakorolt.

Csak közben elfelejtettünk bort inni.

Időről időre előkerül az autósokat érintő zéró tolerancia ügye vagy az a sehová sem vezető problémafelvetés, hogy miként adhatnánk el külföldön a borunkat, miközben folyamatosan csökken a belső fogyasztás, és semmi sem pótolja azt a frröccsös-borozós generációt, amely a rendszerváltás óta határozott léptekkel kimasírozott a temetőkbe. Azt állítom, hogy sem a zéró tolerancia eltörlése, sem a külhoni értékesítés témája messze nem ér fel a belső fogyasztás tragikus tendenciáihoz.

Ma a borokról szóló kommunikáció 95 százalékban a prémium kategóriás felső 5 százalékról szól. A vendéglátóiparért tevékenykedő 150 képzőhely (nem az OKJ-s képzésekről beszélek) úgy bocsátja ki évtizedek óta a felszolgálók, szakácsok, üzletvezetők és cukrászok tízezreit, hogy ezek a fiatalemberek a középfokú tanulmányaik négy éve alatt semmit sem tanultak a bor kulturális, gasztronómiai és élettani szerepéről. Aztán ezek a fiatalok bekerülnek a vendéglátás gépezetébe, és olyan vezetők iránymutatásai alapján dolgoznak, akik ugyanígy semmit sem tudnak az egészről. Legfeljebb annyit, hogy melyik beszállító készít borlapot és ad hűtőt.

Ezért lehet az, hogy a vendéglők, csárdák és éttermek borlapjai uniformizáltak, és hogy az ország nagy részében a vendéglősök nem preferálják a helyi termelőket.

Már ez a jelenség önmagában kiérdemli a botrányos jelzőt, a felszolgálók többségének felkészületlenségéről nem is beszélve.

A televíziókban a merjünk nagyon buták lenni típusú vetélkedők mellett a legnagyobb műsoridőt a főzős műsorok kapják meg, de az ízekhez nem ajánlanak bort, szponzorként viszont felsejlik az ihatóság alsó határán teljesítő borászat. Magyarország 1910-ben a föld harmadik-negyedik legnagyobb bortermelője és forgalmazója volt. 113 évvel később eljutottunk odáig, hogy a gasztronómiai műsorokban el sem hangzik szőlő- vagy borfajta neve. És a jelenségre nincs válasza egyik borért felelős hazai szervezetnek sem.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu