A tárcavezető arra emlékeztetett, 2021-től soha nem látott mértékű forrás áll rendelkezésre az agrárium fejlesztésére, amely a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programban meghatározott stratégiai irányok mentén, a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációját célozza meg.
Nagy István kifejtette, a kormány 2023 áprilisában a Vidékfejlesztési Program kötelezettségvállalási összegét csaknem 3443 milliárd forintra emelte, ezzel vált lehetővé az újabb pályázatok támogatása.
Emellett a terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása kapcsán 11,5 milliárd, a takarmány előállító üzemek fejlesztésének támogatása című felhívásra benyújtott kérelmek esetében pedig 12,7 milliárd forintnyi forrás odaítéléséről született döntés az elmúlt napokban. A vidéki térségben működő önkormányzatok további 9,86 milliárd forint összegben részesültek támogatásban, amit külterületi utak fejlesztésére és felújítására fordítanak – sorolta a miniszter.
Nagy István megemlítette, hogy a már korábban a Vidékfejlesztési Program keretei között megítélt támogatások kifizetéseihez kapcsolódóan a 2023-as esztendőben a magyar költségvetés 750 milliárd forintot biztosít, amelyből 386 milliárd forintot már elutaltak az érintettek számára.