A június 24-én egy estébe nyúló napon ismét a varázslaté, valamint a helyi boroké, ínyencfalatoké a főszerep Tokaj-Hegyalja szívében.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt Tarcal bájos szállása, a Katica Vendégház, hogy autentikus környezetben, barátokkal, számos programmal színesítve együtt ünnepeljék meg Szent Iván éjszakáját.
Palásthy Katalin elmondása szerint a Tokaji borvidéknek, illetve magának Tarcalnak már önmagában is van olyan kisugárzása, amely a vendégekre pihentetőleg hat. Egy-két pohár bor, némi harapnivaló kíséretében már önmagában is feltölti az embert, de aki még jobban beleásná magát akár a borvidék, akár a misztikum rejtelmeibe, természetesen idén is megteheti, ráadásul a tavalyihoz képest jóval kötetlenebb formában.
A Katica kertjébe június 24-e délután 15 órától szabad a belépés minden kedves érdeklődő számára. A vendégeket helyi borok és szörpök széles repertoárját felvonultató italpult várja, de kitelepül a Tarcali Ösvény speciality kávézó finom kávéival és süteményeivel. Mindemellett megismerhetik Hegyalja “komlós felét” is, a BAZ Beer truck ugyanis csapolt és dobozos sörökkel várja a szomjas vendégeket.
A testi-lelki feltöltődést egy meghívott természetgyógyász, Kazai Kinga Népi gyógyászat és a nyári napforduló varázsa című előadása segíti, amelyben többek között olyan, napjaink égető kérdéseire keresi a válaszokat, mint például a
17 órakor újabb izgalmas mesterkurzus veszi kezdetét: bor-sajt-sör ízpárosításon vehetnek részt mindazok, akik ideje korán lecsapnak a limitált férőhelyek egyikére. A programon Tokaj három emblematikus szereplőjének termékei kerülnek terítékre: Majoros Laci borász saját pincéjének tételeivel készül, Hlavács József előadásában egy igazi különlegesség, a bormust fúzióval készített BAZ Beer sör mutatkozik be a közönségnek, amely italok mellé Szilágyi Tibor sajtjai kerülnek felszolgálásra.
A tavalyi eseményhez hasonlóképpen 19-kor megkezdődik az éjszakára való ráhangolódás, amelyben ezúttal handpan dobok lesznek segítségre. Ezt követően 21 órakor kerül sor a Szent Iván éjszakáján elmaradhatatlan tűzgyújtásra, amelyet idén is Tűz-Szer-Tartás, valamint táltos dob kísér majd – ezt a vendégek akár ki is próbálhatják.