0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2023. szeptember 27.

Az ázsiai lódarazsak „már a spájzban vannak”

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) Délkelet-Ázsiában őshonos, társas életmódú darázsfaj. India északi területeitől Kínán és az Indokínai-félszigeten át Indonéziáig mindenütt előfordul. Nagyjából húsz évvel ezelőttig a magyarországi fauna szempontjából semmilyen szerepe nem volt ennek a fajnak...

… mígnem 2004 környékén az ázsiai lódarazsak egyik „királylánya” (fiatal ivaros nőstény, amely az áttelelés után sikeres családalapítással királynővé válik) sajátos helyzetben találta magát. Kínában szenderedett téli pihenőre, de Dél-Franciaországban ébredt fel: a cserépedények, amelyek közé telelni húzódott (talán többedmagával), időközben átszelték a fél világot egy kereskedelmi hajón.

A váratlan és szerencsétlen körülmények együttese folytán Franciaországba került darázs felmérte, hogy ez a hely tulajdonképpen ugyanúgy alkalmas a családalapításra, mint ahonnan érkezett, és elindította az új helyen a darázscsaládok megszokott, éves körforgását.

Átütő sikerrel járt, a faj meghonosodása, elterjedése ellen tett emberi erőfeszítések ellenére is bő tíz éven belül Franciaország szinte teljes területét meghódította, és feltartóztathatatlanul haladt tovább a környező országokba. Terjedése természetes folyamat, emberi közreműködésre csak az Európába jutáshoz volt szüksége, onnantól láthatóan maga is boldogul. Spanyolországban, Belgiumban, Portugáliában, majd Olaszországban, Németországban és az Egyesült Királyságban is sorra megjelent az ázsiai lódarázs.

Mik a hazai kilátásaink? Annyit biztosan tudunk, hogy a kelet felé terjeszkedő ázsiai lódarázs Olaszországot és Németországot már elérte, és hazánk éghajlata a kedvére való. Így valójában nem az kérdés, hogy a faj Magyarországon felbukkan, illetve megtelepszik-e, hanem az, hogy mikor.

Eddigi terjedési dinamikáját figyelembe véve, vélhetően inkább előbb, mint utóbb. Mielőtt azonban pánikba esnénk, érdemes megismerkedni az ázsiai lódarázzsal, mert a helyzet közel sem annyira borús vagy apokaliptikus, mint amilyennek a szenzációhajhász média feltünteti.

Talán a legfontosabb tisztázandó, hogy az ázsiai lódarázs (még egyszer: Vespa velutina) nem azonos a hatalmas termetű, ázsiai elterjedésű óriás lódarázzsal (V. mandarinia), amelyet helyenként japán lódarázs néven is emlegetnek. Sokkal-sokkal kisebb termetű annál. Sőt, valójában kisebb, mint a nálunk őshonos európai lódarázs (V. crabro). Nem agresszívabb, és nem is jelent az emberre nagyobb veszélyt a mi lódarazsunknál, hiszen az ázsiai lódarázs eredeti élőhelyein, például Kínában is élnek „néhányan” az emberi faj képviselőiből, akikkel évezredek óta megférnek egymás mellett. Egy 2007–2010 között végzett vizsgálat szerint Franciaországban az ázsiai lódarázs megtelepedése után sem mutatkozott növekedés a jelentett darázsszúrások számában. Riadalomra tehát, úgy tűnik, nincs ok: hazai megjelenése, megtelepedése nem jelent nagyobb kockázatot, mint amilyenben eddig is éltünk.

Felismerését azonban érdemes megtanulni, már csak azért is, hogy hamarabb észrevegyük, ha már elérte hazánkat. Az ázsiai lódarázs színezete és mérete alapján az őshonos társas darazsainktól könnyen megkülönböztethető.

Az európai lódarázsnál valamivel kisebb: a dolgozók és a hímek testhossza átlagosan 2–2,5 centiméter, a királynők testhossza elérheti a 3 centimétert. Tora és fejteteje teljesen fekete; a potroh hátlemezei feketék, keskeny, sárgás hátsó szegéllyel, kivéve a negyedik hátlemezt, amely túlnyomóan sárga.

A lábai feketék, de lábfejei sárgák – ez a fontos jellegzetessége könnyen megjegyezhető: olyan, mintha fekete nadrágot hordana, kínosan magasra felhúzott, sárga színű zoknival. Fészek­építménye méretében és szerkezetében hasonló az európai lódarázséhoz, de a röpnyílás – ellentétben az európai lódarázs fészkével – gyakran oldalt helyezkedik el, nem pedig alul.

Az ázsiai lódarázs európai megtelepedése nem azért okozhat gondot, mert ez a faj „gyilkosabb”, veszedelmesebb volna a többinél (nem az), hanem mert előszeretettel vadászik nyugati mézelőméhekre (Apis mellifera).

A nyugati mézelőméhek elsődleges gazdasági haszna nem a mézkészítés, hanem a termesztett növények beporzása, így egy méhekre vadászó jövevényfaj érthetően sehol sem szívesen látott vendég.

Ugyanakkor az eddigi francia kutatásoknak nem sikerült feltárniuk, hogy valójában milyen mértékű az ázsiai lódarázs károkozása a méhkaptárakban. A becslések igen széles skálán mozognak, jobbára anekdotikusak, és egyelőre nem sikerült az ázsiai lódarázs hatását elkülöníteni a nyugati mézelőméheket érintő egyéb káros tényezőktől (mezőgazdaságban használt vegyszerek, élősködő atkák stb.). Lehetséges tehát, hogy e téren is nagyobb a velük kapcsolatos riadalom füstje, mint a lángja.

Hamarosan tehát minden bizonnyal új fajt köszönthetünk faunánkban. Nem kell örülni neki, de tartani sem kell tőle jobban, mint őshonos rokonaitól – legalábbis nekünk.

A nyugati mézelőméheknek talán igen. Az ázsiai lódarázs történetének fő tanulsága sokkal inkább az, hogy mennyire komoly, utólag visszafordíthatatlan következményekkel járhat, ha az ember felelőtlenül fajokat hurcol be új élőhelyekre. Az ázsiai lódarázs nem akart európai területfoglalást, de idehozták, és csak teszi, ami a dolga: életben marad és szaporodik. Nekünk, európaiaknak pedig meg kell tanulnunk együtt élni vele.

Dr. Vas Zoltán,
Magyar Természettudományi Múzeum

Felhívás

Amennyiben méhészeti munkájuk, természetjárásuk során ázsiai lódarazsat látnak Magyarországon, jelezzék dr. Vas Zoltánnak, a Magyar Természettudományi Múzeum szakemberének (vas.zoltan@nhmus.hu). Az észlelés igazolásához legalább néhány jó minőségű fotó szükséges, illetve az észlelt példányok vagy fészek lelőhelyének, a dátumnak és a megfigyelő/gyűjtő személy(ek) nevének feljegyzése. Amennyiben erre lehetőség adódik, érdemes a tudományos hitelesítéséhez az elpusztult vagy elpusztított példányokat is begyűjteni és eljuttatni a szakértőnek. Megfelelő átszellőzés mellett rövid ideig szárazon is eltarthatók a tetemek, de a legjobb kb. 70 százalékos alkoholban konzerválni őket. A begyűjtött példányok a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményébe kerülnek, és az első(k) lesz(nek) a hazai előfordulás úgynevezett bizonyítópéldányai.

 

Forrás: Méhészet