0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

70 ezer tonna gyorsfagyasztott zöldség és gyümölcs Karcagról

A gyorsfagyasztott zöldségek és gyümölcsök piacán mától Karcag lesz Európa központja, köszönhetően annak a kapacitásbővítő beruházásnak, amelyet az AgroSprint Zrt. valósított meg a városban - jelentette ki a pénzügyminiszter a cég új gyorsfagyasztó üzemének keddi átadásán.

Varga Mihály kiemelte: a kormány mindig is hitt abban, hogy azokat kell támogatni, akik lehetőséget látnak ott, ahol mások a problémákat veszik észre. Az AgroSprint Zrt. eddigi működésével és több mint három évtizedes fejlődésével igazolja: megfelel ennek az elvnek – tette hozzá.

A magyar családok élelmiszerellátása nem függhet a külpiacoktól, az ország kitettségének csökkentését célozva a kormány kiemelten segíti új élelmiszeripari gyártókapacitások létrehozását – mondta, jelezve:

a mintegy 12 milliárd forintból megvalósult karcagi beruházás nem csupán a várost és a térséget, de a hazai ágazat egészét erősíti.

pénzügyminiszter hangsúlyozta: a háború, a brüsszeli szankciók és a történelmi mértékű aszály tavaly nehéz helyzetbe hozták a mezőgazdaságot, ezért a jövő évi költségvetésben jelentős forrásokat szánnak vízgazdálkodásra.

Fülöp Gábor, az AgroSprint Zrt. alapító-tulajdonosa az eseményen arról beszélt: a 14 hónap alatt megvalósult fejlesztéshez a Nemzeti Befektetési Ügynökség 4,8 milliárd forint támogatást, míg az OTP Bank 4,5 milliárd hitelt adott, a hiányzó összeget önerőből finanszírozták.

A most átadott beruházás eredményeként mára összesen 70 ezer tonna késztermék előállítására képes a vállalat, az új, 9500 négyzetméteres karcagi üzem 15 féle zöldség és gyümölcs feldolgozására alkalmas, technológiája automatizált.

Ehhez 6000 négyzetméteren 20 ezer tonna mélyhűtő-kapacitást is létrehoztak. Mindemellett több kiszolgáló létesítményt, így egy új biológiai szennyvíztisztító üzemet is építettek – jegyezte meg kitérve arra is, hogy a cég mára Európa legnagyobb fagyasztott csemegekukorica-előállító vállalatává nőtte ki magát, egyben megerősítette vezető pozícióját a hazai hűtőipari vállalkozások között.

A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint az AgroSprint Zrt. tavaly 23,21 milliárd forint nettó árbevételt ért el az előző évi 16,109 milliárd forint után. A társaság adózott eredménye 2022-ben 3,242 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 2,354 milliárd forint.

Forrás: MTI