0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 8.

A homoktövis ezernyi jótékony hatása

„A homoktövis oly sok jótékony hatással bír, hogy leírni is nehéz lenne őket. A növényt, illetve annak tulajdonságait egyre többen kezdik megismerni, a belőle készült termékeket pedig használni” – mondja Tóth István és Czupy Krisztina.

A Vas vármegyei Jákfán lakó házaspár éppen tíz esztendeje telepített ültetvényt Völcsejen, és egyből elkezdték a homoktövistermékek előállítását.

– Egyikünk családjában se volt senki, aki mezőgazdasággal foglalkozott volna. Budapesten laktunk. Egy idő után úgy döntöttünk, hogy alternatívát keresünk, a természetes életmód felé fordulunk – fogalmazott a férj. – A feleségem mindig nyitott volt az egészséges étrendre és annak jótékony hatásaira, és tulajdonképpen adta magát, hogy a költözéssel együtt a termelésbe is belevágjunk.

Utánanéztünk a lehetőségeknek és a homoktövis mellett tettük le a voksunkat, egyrészt azért, mert a növényből készített termékek nagyon egészségesek, másrészt pedig viszonylag egyszerű a termesztése: nem igényel bonyolult technológiát.

2013-ban a Győr-Moson-Sopron vármegyei Völcsejen telepítettük az ültetvényünket. Azóta 2 hektáron termesztünk homoktövist, családi gazdaságként.

A homoktövis 2–6 méter magas kétlaki növény. Az ezüstfafélék családjába tartozik, számos alfaja van. Gyökérzete még a meredek lejtőkön is képes megkötni a talajt, ám ha elhanyagoljuk a kétévenkénti metszést, akkor a mi homokos talajunkon a viharokkal együtt járó esetleges több napos esőzésekben hajlamos megdőlni a növény. Fontos a megfelelő sor- és tőtávolság kialakítása, és két-három évente trágyázni is kell. A törzs közelében nem szabad mélyebb talajmunkát végezni, mert akkor megsérülhet a mellékgyökérzete. Lándzsás levelei váltakozó állásúak. A porzó növény nem hoz termést, és célszerű a „lány” növény közelében elhelyezni, a széljárást is érdemes figyelembe venni az ültetvényesben, mert a növény szélbeporzású. Hazánkban március-áprilisban virágzik. A homoktövis a levegőből is megköti a nitrogént, amellett a talajban található oldhatatlan szerves és ásványi anyagokat könnyebben felvehető formába alakítja. Bogyói 6–8 milliméter átmérőjűek, színük a halványsárgától a sötét narancssárgáig változik. Egy-egy bogyó tömege 0,5–1 gramm, de ez erősen függ az öntözéstől és a csapadéktól. Késő nyártól októberig érik.

Tóth István azt mondja,

bár a homoktövis viszonylag igénytelen, ültetvényben fontos rendszeresen gondoskodni róla.

– A növényre figyelni kell, csak úgy hoz teljes értékű termést, márpedig nekünk ez az egyik fő célunk. Az ültetvény nem igényel állandó jelenlétet, a növényvédelme is viszonylag egyszerű. Az évközi munkák közül a gyomkezelés és a tápanyag-kijuttatás a leglényegesebbek, de a legnagyobb feladat kétségkívül a betakarítás. Akkor nemcsak mi dolgozunk, hanem külső segítséget is igénybe veszünk, mert ez a munka nem könnyű. Igaz, a feldolgozás sem.

A Mindég Homoktövis családi gazdaságban a növény minden részét felhasználják, törekvésük középpontjában pedig az áll, hogy minőségi termékeket állítsanak elő.

– A homoktövisvelőből 100 százalékos italt készítünk, ez az alaptermékünk – mondta el Tóth István. – A magját is feldolgozzuk, abból olajat sajtolunk. Ez, az italhoz hasonlóan, nagyon értékes termék. A homoktövis leveléből teaszárítmányt állítunk elő, és a magvak héjából is. A termékeink között vannak még szörpök és lekvárok is, sokféle változatban.

Úgy gondolom, ebből is látszik, milyen sokrétű növény a homoktövis, nálunk egyetlen része sem vész kárba. A termékeket nagy gonddal és odafigyeléssel készítjük. A rájuk fordított idő megtérül, mert valóban jó minőségű dolgokat állítunk elő.

Számunkra ez az egyik leglényegesebb, a saját magunkkal szemben támasztott követelmények és a vásárlók igénye miatt egyaránt.

Czupy Krisztina hosszan sorolta a homoktövisből készített termékek jótékony hatásait. A homoktövis manapság egyre népszerűbb, a szupergyümölcsök között tartják számon. Csodabogyónak is hívják. Elmondta, hogy ez az igazi csodanövény sokféle egészségügyi problémát megold. Enyhíti a gyulladásokat, erősíti az immunrendszert, májvédő hatású, C-vitamin-tartalma a citroménak 10–12-szerese. Nagyon jó a megfázás, az influenza és a vírusos betegségek megelőzésére, fokozza az erőnlétet, A-vitamin-tartalmának köszönhetően még a látást is javítja. Megköti a szervezetben a szabad gyököket, enyhít egyes allergiás tüneteket, és a sebek gyógyulását is gyorsítja. Mindezek alapján érdemes rendszeresen fogyasztani a belőle készített termékeket.

A homoktövis az egyik legrégebben használt gyógynövény, amit számos hivatkozás tanúsít régi könyvekben, Hippokratésztől kezdve az ősi kínai császárok életrajzain át Dzsingisz kánéig.

– Örülünk neki, hogy sok pozitív visszajelzést kapunk, a vásárlóink kedvező változásokról számolnak be – mondta el Czupy Krisztina. – Előfordult, hogy daganatos betegség kezelését is kedvezően befolyásolta. A homoktövist egyfajta kiegészítő kezelésként is alkalmazzák. Azt is hallottuk, hogy orvosok kiegészítő terápiaként ajánlják a homoktövis fogyasztását.

A piacon azt tapasztalják, hogy a külföldiek jobban ismerik a homoktövistermékeket, mint a magyarok.

– Azt vettük észre, hogy az emberek itthon is igyekeznek egyre egészségtudatosabban élni, saját és családjuk egészségének a megőrzése egyre fontosabb szempont. Nő az igény a kézműves termékek iránt is. Ez nagyszerű lehetőség, hogy minél jobban megismertessük a termékeinket. Sok visszajáró vásárlónk van, minden korosztályból. Úgy látjuk, a homoktövis és a belőle készített termékek tekintetében kezdenek eltűnni a fehér foltok, mivel egyre többen hallanak róla, és egyre többen próbálják ki, majd vásárolják. A termékeinken kívül információk megosztásával is hozzájárulunk ehhez. A vásárlókkal találkozva nemcsak elmondjuk nekik az alapvető tudnivalókat, hanem felhívjuk a figyelmüket a homoktövis óriási szakirodalmára, amit érdemes minél alaposabban átböngészni.

Nagy eredménynek tartjuk, hogy egyre többen jönnek és érdeklődnek a termékeinkről. Természetesen mi is rendszeresen fogyasztjuk a homoktövisből készült termékeinket.

A Mindég családi vállalkozás szeretne fejleszteni. A terveik már megvannak, anyagi forrásra volna szükségük a megvalósításukhoz.

– Hogy meg lehet-e élni homoktövis-termesztésből homoktövistermékek készítéséből? – kérdezett vissza Tóth István. – Azt kell mondjam, ez küzdelmes tevékenység vagy vállalkozás. Nagy segítség volna egy hűtőház, ahol a termést tárolhatnánk. Jelenleg bérelt helyünk van egy hűtőházban, ami nagyon drága. De szükség van rá, sőt elengedhetetlen, mert a gyümölcsöt csak hűtéssel lehet leválasztani a száráról. Kis családi vállalkozás vagyunk, hiszünk a munkánkban és az eredményében. Bízunk benne, hogy meglesz az anyagi háttér a fejlesztési terveink megvalósításához. Addig is kertművelésbe kezdtünk, zöldségféléket kezdtünk termelni.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság