Két bátyjához képest meglehetősen későn született Horváth Ernő, és mivel természetszerető édesapját igen korán, háromévesen elvesztette, édesanyja jobb munkalehetőség reményében a három fiúgyermekkel Tüskevárról Budapestre költözött. Az elemi iskolát így a fővárosban járta ki, és szabad idejében rengeteget bóklászott a közeli Városligetben, hogy szemlélhesse a természet megannyi csodáját.
Egyetemi tanulmányait Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem biológia-mezőgazdasági szakán, nappali tagozaton végezte, ez idő alatt megélhetését épületfűtőként, munkaterápia-vezetőként biztosította. A főiskolán ismerte meg szintén pedagógusként végzett feleségét, Nagy Esztert, akivel a diploma megszerzése után Tiszapüspökibe költözött. Biológiatanárként kapott állást, és az itt elöltött 8 éves tanári pályája alatt természetkutató szakkört szervezett a diákoknak, a település korábbi gátőrházában pedig létrehozta az Ördögszekér Oktatóközpontot, aminek 2000-ig volt a vezetője. Később a Tiszapüspöki Általános Művelődési Központ igazgatójaként feladatai közé tartozott az ÁMK intézményeinek irányítása, a szakiránynak megfelelő tanítás, miközben megyei biológiai szaktanácsadóként is tevékenykedett.
Pályáját a NEFAG Zrt. Szolnoki Erdészeténél folytatta. Nevéhez fűződik a helyi erdészeti erdei iskola, vagyis az Erdei Művelődési Ház szakmai körökben való elismertségének megteremtése, az általa irányított Bagolyvár Vadaspark fellendítése, valamint részt vett a Kerek-tó világa című multimédiás oktatói segédanyag tartalmának meghatározásában.
A legnagyobb elismerésSzakmai pályafutását és kiemelkedő elhivatottságát egyebek mellett Kiváló Erdőpedagógus díjjal, az Alföldi Erdőkért emlékéremmel, Kaán Károly-emlékéremmel és Miniszteri Elismerő Oklevéllel díjazták. Számára azonban a legnagyobb elismerés, három gyermekének és hét unokájának nevelésén túl, hogy felesége minden helyzetben rendíthetetlenül segítette, mind szakmájában, mind magánéletében máig mellette áll.
|
„Minden gyermekben ott az érték, csak felszínre kell hozni! Ezért erdőpedagógiai és környezeti nevelési tevékenységünket szinte minden korosztályra kibővítettük, így óvodásoktól egészen középiskolásokig, sőt a nyugdíjasokig, mindenki számára életkorának megfelelő programokat szerveztünk. Az óvodákkal közösen szervezett családi napokon a kicsik a szüleikkel, nagyszüleikkel közösen vettek részt. Az oktatási intézményekkel is remek kapcsolatot ápoltunk, közösen írtunk pályázatokat, amik később megteremtették a foglalkozások pénzügyi finanszírozását” – mutatta be Horváth Ernő a szolnoki erdőpedagógiai modellt.
Szakmai hitvallása, hogy játékos tapasztalatszerzéssel hívja fel a gyerekek figyelmét a természet sokszínűségére.
Véleménye szerint az effajta élménypedagógiai foglalkozások egyre népszerűbbek, ugyanis az önálló felfedezés öröme és a személyesen tapasztalatszerzés hatékonyabb, mint egy jól kialakított, irányított foglalkozás.
„Fontosnak tartom, hogy ilyen foglalkozások alkalmával jól ismerjük a terepet, az erdőt, az éppen időszerű témákat pedig igazítsuk a különféle korosztályokhoz, és tudjunk újat mutatni nekik. De talán a pedagógus hivatás legfelemelőbb élménye, amikor egy-egy gyermek érdeklődését olyannyira sikerül felkelteni, amivel elindítjuk azon az úton, amely majd hivatásszerűen az erdőbe vezet. A természetkutató szakköreimen résztvevők közül továbbtanuláskor többen választották az erdőmérnöki, biológusi, vagy állatorvosi pályát.”
Horváth Ernő nevelési filozófiájában a tájember-település kölcsönhatása kiemelt szerepet tölt be, ugyanis más régiók környezeti jellemzői, az ott élők hagyományai és szokásai meghatározzák a természethez való hozzáállásukat. Ez a kölcsönhatás egészen más, mondjuk, a délnyugat- és az északkelet-magyarországi régióban. Ezen túlmenően az erdészeti kultúra és munka megismertetését is beleszőtte előadásaiba, ami személyes tapasztalatai miatt vált számára fontossá.
„Amikor pedagógusként a Szolnoki Erdészethez kerültem, az erdészeket, erdőmérnököket olyan szakembereknek ismertem meg, akik emberileg és szakmailag is elkötelezettek a munkájuk iránt. Szervezetileg zárt közösséget alkotnak, ugyanakkor kapcsolatot tartanak a helyi emberekkel.
– vallja Horváth Ernő.
Pályafutása során számtalan verseny, vetélkedő és pályázat meghirdetésével, valamint a pedagógusok részére szervezett szakirányú előadásokon, továbbképzéseken, nemzetközi szemináriumokon keresztül népszerűsítette az erdei iskolát. Kiemelendő a Madarak és fák napi verseny regionális fordulójának és a Kaán Károly Országos Természet- és Környezetvédelmi Verseny Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei fordulójának szervezése és lebonyolítása. Az Országos Erdészeti Erdei Iskolai Szakosztály bizottságának tagjaként az erdei iskolák szakmai minősítését 2016-os nyugdíjba vonulását követően is segíti.Horváth Ernő pályafutásának zárásaképpen Thomas Carlyle-t idézte:
