0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. február 24.

Egy borús jövőkép

MÉSZÁROS TIBOR mesél lapunknak méhészetének történetéről. Az ötvenkét éves, második generációs méhész Szabadszálláson él, fő telephelye is itt van. Tibor másodállásban foglalkozik a méhekkel, főállását tekintve kéményseprő.

• Hogyan vezetett az út a mai méhészetedig?

A szüleimnek már a hetvenes években voltak méhei, ekkor még nem volt ritka, hogy egy akácon, egyanyás, fészekmézkamrás NB 24 kaptárból egy kanna (kb. 50 kiló) mézet pergettek.

Gyerekkoromban gyakran elkísértem édesapámat a méhesbe, barátokhoz és ismerősökhöz, akikkel a beszélgetések során tapasztalatot cserélt. Aztán megérkezett az atka, és ezután már nem volt olyan könnyű méhészkedni.

Ezekben az időkben átmenetileg el is lett adva a méhészet. Később azonban édesapám újra vásárolt huszonöt családot, és nyugdíjas éveiben folytatta ezt a szép mesterséget. Ekkor már én is sokat segítettem neki, azonban huszonhárom éves koromig nem nyúltam kaptárba. Elkísértem méhész barátaihoz is, akiknek segítettünk a nagyobb munkákban, és később viszonozták is ezt a segítséget. Én elsősorban a zsebpénz miatt segédkeztem. Vagy ha egy hétvégi mulatozásra szerettem volna autóval menni, akkor a barátaimmal elmentünk dolgozni egy éjszakai szállításra, cserébe az autóhasználatért.

Aztán édesapám elhunyt, én pedig ott maradtam húsz méhcsaláddal. Azok a méhészek, akiknek korábban segítettünk, ezekben az időkben erős támaszt nyújtottak nekem: ők javasolták, hogy tartsam meg a méheket, de nem is hagytak magamra, hanem tapasztalataikkal és tanácsaikkal folyamatosan segítettek is. Itt is szeretném megragadni a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak MAKÁDI IMRE, GAVRON ISTVÁN és néhai MONDOK GÁBOR méhészeknek, valamint a jelenlegi legnagyobb segítőtársamnak, a fiamnak. Végezetül pedig szeretnék köszönetet mondani édesanyámnak is, aki sajnos már nincs közöttünk; hálás szívvel emlékezem rá!

Akkoriban még nagy volt az összefogás a méhészek között, jóindulattal és segítőkészen álltak egymáshoz. Mi is minden évben együtt vándoroltunk Nógrádba, közös leseprőt használtunk, hogy ne kelljen mindenkinek külön-külön vennie egyet, és még sorolhatnám az összedolgozás formáit.

A kilencvenes években aztán ebből az örökölt húsz családból 1998-ig hetven-nyolcvan család lett. Az NB 15, 18, 24-es és a 12 keretes ½ NB kaptárakból álló méhesemben átállítottam az állományt egységes ½ NB rendszerre. A mai napig ½ NB rakodókkal dolgozom, ma már szinte az összes kaptáram higiénikus aljjal rendelkezik. A kaptáraim úgy vannak kialakítva, hogy akár két fiókot is meg tudok billenteni anélkül, hogy szétesnének, és lábakon állva stabilan így is maradnak.

A kilencvenes években azonban ez még csak a távoli jövő volt. Alkalmi munkákat vállaltam vagy munkanélküli voltam, mert nem akartam olyan állást, amelyik mellett nem tudok megfelelően gondoskodni a méhekről. Végül kéményseprő lettem, ami mellett elegendő időm marad a méhekre is.

Később a helyi méhészek összefogásával fejlesztettük a környékünk méhlegelőjét is: több tíz hektáron ültettünk akáccsemetéket. Én is vásároltam egy homokos földterületet, ami szintén részét képezte a méhlegelő javításának.

A kétezres évek elején elkezdtem folyamatosan fejleszteni az állományt, míg el nem értem, hogy százhúsz családdal tudjak vándorolni. Ekkoriban építettem be a technológiámba a Cserényi-féle módszer elemeit, aminek köszönhetően elértem két akácon az 50 kilós pergetett átlagot is. Akkoriban még másmilyenek voltak a környezeti viszonyok. Nem volt szükség a mostani korai felfejlesztéses „ügyeskedésre”. Majd 2010 körül egyértelműen látszódni kezdtek az éghajlatváltozás hatásai. Míg korábban elegendő volt napraforgó után egy amitrázos füstöléssorozat, addig ekkorra már jóval napraforgó előtt is szükségessé vált az atkagyérítés. Meggyőződésem, hogy a 2010-es évek kezdete óta más szemléletre van szükség a méhészetben, mint azelőtt. Egyre több cukrot vagyunk kénytelenek használni tavasszal a serkentésre, nyáron pedig a minőségi éhezés és a virágporhiány okoz gondot.

• Mindezek tükrében hogyan változott a technológiád?

Hogy hogyan méhészkedem, azt nagyban meghatározzák az innen-onnan összeszedett ötletek, amelyeket ha jónak tartok, akkor beépítem a mindennapokba. Említettem a Cserényi-módszert, amelyről egyszer majd szeretnék bővebben is írni. A technológiám alapjait ez a módszer határozza meg. Az is előfordul, hogy sok mindent eltervezek előre, de aztán a körülmények miatt változtatnom kell az eredeti elképzelésemen. Megpróbálom felvázolni egy szezonomat.

Márciusban kezdem a családok felfejlesztését: helyet adok az anyáknak a petézéshez, és szirupos zacskókkal serkentek egészen a gyümölcsvirágzás kezdetéig.

Abból a gyümölcsösből, ahol ilyenkor szoktak lenni a családok, még a repcét is elérik, így repcére is itt maradok. Ezekkel a kora tavaszi munkálatokkal el tudom érni, hogy gyümölcsre szállítás után két hét alatt az 5-6 fias keretből 12 legyen, három hét alatt pedig 15-16.

Akácra az anyát egy fiókra zárom. Repcéről középakácra szoktam menni, és amikor itt már van egy minimális hordás, csak akkor veszem el a repcemézet. A mézelvételhez nem használok szöktetőt, ezeknek a beszerzése jelenleg folyamatban van. Helyette lefújóval veszem el a mézes fiókokat. Természetesen ehhez elengedhetetlen az anyarács használata. Ez is jól bevált eszköz a méhészetemben, egy óra alatt 50-60 fiókot el tudunk venni így. Viszont mivel egyre nehezebb munkaerőt találni, könnyíteni szeretnék a munkámon a szöktetővel. Korábban a feleségem, Katika tudott rengeteget segíteni, azonban később elhelyezkedett a munkaerőpiacon, így időben már nem fér bele neki, hogy a méhészeti munkákban is olyan tevékenyen részt vállaljon, mint azelőtt. Régen nemcsak a pergetéseknél volt hatalmas segítségem, hanem például a keretek előkészítésében vagy az etetésekben is.

Akác után felengedem az anyát két fiókra, ilyenkor az a cél, hogy napraforgóra ismét 14-15 fias keret legyen. Korábban vaddohányra is mentem a méhekkel, azonban az elmúlt években olyan rosszul mézelt, hogy helyesebbnek látom, ha felhagyok vele.

A jövőbeni terveim között szerepel új méhlegelők felkutatása az akác és a napraforgó közötti időszakra. A napraforgóval szerencsém van, mivel onnan, ahol repcén szoktam lenni, napraforgót is érnek, és ezen a területen egy régi baráti kapcsolat eredményeként szívesen látnak a méhekkel. De ha itt mégsem lenne napraforgó, akkor van még néhány helyem, ahová tudok vándorolni.

Még akác után és napraforgó előtt is szoktam szaporítani, illetve napraforgó-virágzás alatt anyát cserélni. Ezt követi a napraforgó utáni fészekrendezés, ezt nagyon fontosnak tartom. Megkezdődik a serkentés úgy, hogy két fiókra szorítom a családot. Korábban próbáltam három fiókkal is, de nem vált be. Ekkor az a cél, hogy legalább nyolc fias keret legyen a családoknál. Sajnos tapasztaltam, mennyire oda kell figyelnünk a megfelelő virágpor-ellátottságra. Tavaly nyáron hiába állt a méhek rendelkezésére elegendő szirup serkentésre, a fiasítás több családnál is megállt, augusztus 20-a körül mindössze négy ½ NB keretnyi volt. Azonnal be kellett avatkoznom: az összes családomat a lakóhelyemhez közeli telephelyen gyűjtöttem össze, ahol elég virágport tudtak gyűjteni ahhoz, hogy rendesen be tudjam őket telelni.

Ennek az időszaknak a másik fontos feladata az atkairtás. Hagyományos szereket használok. Az atkahullást (a természeteset is, és a gyérítésest is) a higiénikus aljakon követem nyomon.

Hatalmas bajnak érzem az atka által terjesztett vírusok okozta kárt, amely – úgy látom – egyre inkább megjelenik alacsony atkafertőzöttség esetén is. Az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat is szeretném megosztani az olvasókkal egy másik írásban.

Összességében elmondhatom, hogy amikor az ember eléri a kétszáz családos állományméretet, akkor mindenképpen szemléletváltásra kényszerül, és el kell kezdenie másképpen méhészkedni, mint korábban. Például egészen más hangsúlyt kap a gazdaságosság.

• Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Főként olyan eszközök beszerzését tervezem, amelyek megkönnyítenék a nehezebb munkákat. Rendelkezésemre áll egy pörgető gépsor, de a hozzá tartozó pergető még nem, jelenleg két 44 keretes pörgetővel pörgetünk. Ezenkívül szeretnék egy darus autót, amellyel az egyébként is raklapon szállított fiókokat fel is tudnám pakolni a platóra vagy utánfutóra. A méheket pedig a már meglévő és daruzható, jelenleg fuvarossal szállított vasvázas kaptárrendszerrel tudnám a fiam segítségével szállítani.

• Biztató, hogy ilyen nagy eszközökbe szeretnél befektetni a későbbiekben. Ezek szerint pozitívan látod a magyar méhészet jövőjét?

Őszintén szólva, egyáltalán nem látom rózsásnak a helyzetet. A következő egy-két évben talán az ágazat fennmaradásáért kell majd küzdeni. Voltak korábban is hullámvölgyek, de ez szerintem most más, és ez ellen nem igazán tud sokat tenni a hazai érdekvédő szervezet sem. Majd a piaci helyzet fogja kiigazítani az árakat, remélhetőleg néhány éven belül. Ha nem következik be jelentős emelkedés a felvásárlási árak tekintetében, akkor gazdaságtalan lesz a méhészkedés. Ennek következtében kevesebb lesz a vándorlás az amúgy is kockázatos méhlegelőkre, elmaradhat a hordástalan időben történő etetés, ami aztán gyengébb méhcsaládokat fog eredményezni, a rosszabb családokkal pedig kevesebb mézet lehet majd termelni, és ez már a mézeink külföldi értékesítésének mennyiségén is érződhet majd.

Szűcs Andrea,
Abaliget

Forrás: Méhészet