0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Rekordszámú gólyát köszönt a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szeptemberben induló képzéseire minden eddiginél több, összesen 3.367 hallgató nyert felvételt, ami 32%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A gólyák több mint fele, 1.708 fő a rendkívüli ütemben fejlődő agrár- és élelmiszertudományi képzési területen kezdheti meg tanulmányait, ami a nemzetgazdaság szempontjából is rendkívüli jelentőséggel bír.

„A MATE-ra felvett elsőéves hallgatók rekordmagas száma egyértelműen azt mutatja, hogy az intézményünkbe vetett bizalom folyamatosan növekszik és az alapítványi működési forma is beigazolta a hozzá fűzött reményeket. Külön öröm számunkra, hogy a rendkívül intenzív pályaorientációs tevékenységünknek köszönhetően egyre többen választják a számos kihívást tartogató, ugyanakkor biztos megélhetést nyújtó agrárképzéseinket, sőt hosszú évek után Szarvason is újra elindíthatjuk nappali tagozaton a mezőgazdasági mérnöki alapképzést” – hangsúlyozta Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a felvételi eredmények kapcsán.

A legtöbb gólya Gödöllőn kezdheti meg tanulmányait, hiszen a Szent István Campusra 1.132 fő, a Budai Campusra 898 fő, a Kaposvári Campusra 736 fő, a keszthelyi Georgikon Campusra 236 fő, a gyöngyösi Károly Róbert Campusra 325 fő, a szarvasi képzési helyre pedig 40 fő nyert felvételt.

A legmagasabb létszámmal, 262 fővel a mezőgazdasági mérnöki alapképzés indulhat a MATE campusain, melyet 248 felvett hallgatóval a kertészmérnöki alapképzés, 222 fővel az élelmiszermérnöki alapképzés, 155 fővel a tájrendező és kertépítő mérnöki alapképzés, majd 148 fővel a gépészmérnöki alapképzés követ. Rendkívül népszerű az ötéves osztatlan agrármérnöki képzés is, amelyre százan kerültek be.

A kaposvári szakok idén kiemelten sok felvételizőt vonzottak, hiszen a tavalyi évhez képest 65%-kal többen nyertek felvételt a campusra. Különösen népszerűek voltak a pedagógiai képzések, amelyekre a tavalyihoz képest idén több mint kétszer annyian kerültek be. Az egyik legnépszerűbb szak a gyógypedagógia alapképzés volt, amelyre 143 fő nyert felvételt.

A MATE szeptemberben induló szakirányú továbbképzéseire további felvételizőket vár az egyetem.

Ezekre a korábban megszerzett diplomára alapuló képzésekre – többek közt a szőlő- és borgazdasági, a talajtani vagy a vetőmag-gazdálkodási szakmérnöki képzésekre – augusztus 15-ig lehet jelentkezni a MATE honlapján.

Forrás: MATE