0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 1.

Hogyan gyászolnak és temetkeznek az állatok?

Különös viselkedési formákra, reakciókra, rituálékra figyeltek fel a kutatók bizonyos állatokkal kapcsolatban, melyek elvesztették egy rokonukat, barátjukat, vagy a közösségük egy tagját.

Ezekből a reakciókból, rituálékból arra következtethetünk, hogy nem csak nekünk, embereknek hasad meg a szívünk szeretteink elvesztésekor, hanem az állatvilág más tagjai számára is fájdalmas, elszomorító, letaglózó erejű az elmúlás.

A következőkben őket vizsgáljuk meg közelebbről, vagyis, hogy mit tesznek, amikor megérinti őket a halál, hogyan gyászolnak és hogyan temetik el társukat.

Elefántok

Társuk, családtagjuk elvesztésekor megszokott, hogy könnyeznek, és depresszív állapotba kerülnek. Nem nézik jó szemmel az elpusztult állatok temetetlen maradványait. És a fajtársaikon kívül az orrszarvúak vagy oroszlánok testét is lombokkal takarják be. 2003- ban kutatók szemtanúi voltak egy megdöbbentő búcsúszertartásnak, amit egy elefánthölgy halála után tartottak. A felvonulás napokon keresztül tartott és nem csak a rokonai rótták le tiszteletüket (megszagolták, megérintették a lábukkal vagy a törzsükkel), hanem olyan távoli csordák is meglátogatták, amelyekkel nem is volt közvetlen kapcsolatban.

Jó ideig a közelében maradtak annak ellenére, hogy egy idő után oroszlánok, sakálok, hiénák és keselyűk is megjelentek a halotti toron. Az elefántokra jellemző, hogy akár hetekig gyászolnak, és később is gyakran látogatják a „sírhelyet”.

Delfinek

Köztudottan érzékeny, figyelmes és magasan fejlett társas lények. A világ érzékelésének terén jóval túlszárnyalják az embert. Mind saját azonosító hangjellel rendelkezik, és a hangadásos kommunikáción túl meglehetősen gazdag a nonverbális kifejezéseik gyűjteménye is. Ember és delfin között a vonzalom kölcsönös, mivel nem csak az emberek nézik és hallgatják szívesen a delfineket, ők is viszonozzák érdeklődésünket, szükség esetén segítenek, szívesen dolgoznak együtt a gyógyulni vágyókkal.

Azonban halott társuk maradványait agresszíven őrzik, megpróbálják a víz színén tartani (akár napokig), és még az embereket sem engedik a közelébe.

Talán időre van szükségük, hogy el tudják fogadni, hogy örökre eltávozott, és megbizonyosodjanak arról, már nem tartozik az élők közé.

Kutyák

Amikor egy kutya társának elvesztését gyászolja, gyakran nyöszörög, meghajol előtte, megérinti a testet, és órákig mellette marad, hogy megvédje. A nagyon közeli hozzátartozójuk elvesztése rendkívüli módon lelombozottá teheti a kutyákat, olyannyira, hogy még az evésről is lemondanak, és bánatosan szenvednek.

A megfigyelések szerint egyes anyák eltemetik kölykeiket. Sőt nem csak saját fajtársaikat gyászolják meg, hanem egyedülállóan érzékenyek más fajba tartozó egyedek halálára is, amennyiben falkájuk tagjának tekintették.

Szarvasok

A szarvasok nagyobb társaságban érzik jól magukat. Csordáikat egy tapasztalt szarvastehén vezeti, aki megjegyzi elődei útvonalait, megtanulja a veszélyt jelentő hangjeleket, és hogy mit kell tennie olyankor, hogy a csapatot megvédje. Mivel borjával igencsak bensőséges kapcsolatban áll, elvesztése, rendkívüli módon megviseli, elhomályosítja a gondolkodását. Ilyenkor nem tud szenvtelenül tovább ügetni és biztonságba vezetni a többieket, el kell varrnia a szálakat, meg kell gyászolnia szeretett csemetéjét. Érthető, hogy ebben az állapotban alkalmatlan korábbi pozíciójának betöltésére, ezért békésen átörökíti a vezetői szerepkörét másra.

Csimpánzok

A csimpánzmamák nagyon nehezen szakadnak el halott kicsinyüktől, napokig, hetekig, sőt akár hónapokig hordozzák magukkal a hátukon. A piciny testet úgy gondozzák, ápolják, tisztítják, mintha még élne. Ezzel elodázzák a test romlását, csak azután engedik el, amikor már gyakorlatilag felismerhetetlen. Hasonló gyászszertartást gorillák, páviánok, makákók, makik, dzseládák esetében is megfigyeltek már.

Gorillák

A gorillák szomorúak, stresszesek, aggódók lesznek, ha valaki meghal közülük. Megérintik, megpaskolják az élettelen testet, végül beborítják levelekkel.

Ludak

Társukkal végtelenül hűséges kapcsolatot ápolnak, általában egy életre választanak párt. Ha valamelyikük meghal, az életben maradó egy időre eltávolodik a közösségtől, mélyen gyászol, még enni sem hajlandó. Miután visszatér a csapathoz, lehetséges, hogy valamikor még beenged a szívébe egy másik özvegy madarat.

Szarkák

A szarkák döbbenetesen empatikusak társaikkal szemben és a megfigyelések alapján úgy gondolhatjuk, hogy egyfajta gyász játszódik le bennük. Gyakran tartanak temetést, ami abból áll, hogy a többi szarka finoman megpiszkálja, majd fűvel, levelekkel vagy más természetes anyagokkal betakarja az elhunyt madarat. Mielőtt szétszélednének, egy darabig még ott álldogálnak körülötte.

Szajkók

Amikor egy bozótszajkó észreveszi egy társuk holtesttét, éles, kissé fülsértő hangon jelzi a többieknek. Ezután a helyszínre érkezők búcsúkoncertjét lehet hallani.

Gyakran több órát töltenek a holttest védelmével, hangos cserregés közepette.

Varjak

Elhunyt társuk mellett gyülekeznek, kiáltoznak és próbálják megérteni a történteket. Amelyiknek a párja hal meg, gyászol, abbahagyja az evést, és néha ő maga is belehal a fájdalomba.

Oroszlánfókák

Nagyon barátságosak és ragaszkodóak fajtársaik iránt, de természetesen a legszorosabb kötelék szülő és gyermeke között alakul ki. Amikor az anyák elvesztik gyermeküket szívszaggató jajveszékelésbe kezdenek, napokig a test mellett maradnak és „sírnak”.

Lovak

Rendkívül szociális lények, akik élvezik egymás társaságát. Ha az egyikük elpusztul, az a többiekre is óriási hatással lehet.

A lovak ilyenkor csendben körülállják, megszaglásszák, lehajtott fejjel szemlélik halott társukat. Némelyikük zavartan rohangál, nyerít. Mivel a lovak könnyen depresszióssá válhatnak társuk halála miatt, a tulajdonosok úgy vélik, az a legjobb, ha hagyják átmenni az istálló többi lovát a gyászolási folyamaton, ezért lehetővé teszik számukra, hogy temetés előtt megvizsgálják a holttestet.

Csodálatos, hogy ennyivel is többet tudunk az állatok érzéseiről, láthatjuk, milyen sokra tartják az életet, és becsülik egymás társaságát. Mindez fokozhatja az irántuk érzett együttérzésünket, hiszen testvérek vagyunk a gyászban. Viszont azért, mert a kutatók egyelőre csak ezekről az állatokról számoltak be, és velük kapcsolatban van a legtöbb megfigyelés, nem jelenti azt, hogy más fajok nem érezhetnek fájdalmat vagy gyászt, amikor elveszítik valamely szerettüket.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu