0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 1.

Épületek zöldítéséről tanácskoztak

Június végén rendezték meg az épületzöldítők világkongresszusát Berlinben. A háromnapos rendezvényre 41 országból csaknem 1100 fő regisztrált, és mintegy 60 kiállító vett részt a hozzá kapcsolódó szakkiállításon.

A világjárvány sok más kiállításhoz és szakmai eseményhez hasonlóan az épületek zöldítését a középpontba helyező rendezvényt is ellehetetlenítette, így összesen hat év várakozás után kerülhetett sor ismét, immár korlátozások nélkül a konferenciára. A németországi épületzöldítők egyesületének (Bundesverband Gebäudegrün, BuGG) elnöke, Gunter Mann, valamint a szervezők nagy elégedettséggel zárták az eseményt, hiszen az érdeklődés messze felülmúlta az előzetes várakozásokat.

A kongresszuson 28 ország több mint 100 előadója számolt be az épületek zöldítésével kapcsolatos fejleményekről, átfogó képet adtak a kutatás-fejlesztés és az épületzöldítés városi stratégiáinak, műszaki megoldásainak jelenlegi helyzetéről.

A tervezőket, önkormányzati döntéshozókat, politikusokat, befektetőket és az iparágban tevékenykedő cégeket megszólító rendezvény előadásait online formában is közvetítették annak érdekében, hogy minél szélesebb körhöz eljuthassanak a legfontosabb információk.

A konferencia első két napján öt párhuzamos előadássorozat keretében beszámoltak a meghívott előadók a tető-, homlokzat- és beltéri növénybeültetésekkel kapcsolatos aktualitásokról.

Kiemelt téma volt a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, a fenntartható épületek, az esővíz-gazdálkodás, a biológiai sokféleség és az épületek zöldítését célzó városi stratégiák.

Egyebek között a nemzetközileg elismert düsseldorfi építész, Christoph Ingenhoven és a világhírű francia botanikus, Patrick Blanc is megszólalt.

Zöld oázis a város közepén

A stuttgarti Calwer Passage bevásárlóközpont több évtizede igen népszerű a helyiek körében. 2019-ben elkezdett átalakításával a szó igazi értelmében zöld oázissá vált a város közepén: az épület homlokzatát örökzöldek, kúszó- és futónövények, borostyán, klemátisz borítják, a tetőre pedig burjánzó erdőt telepítettek. A növényeket speciális közeggel töltött, öntözőrendszerrel és futtatórácsokkal kiegészített növénytartókba ültették már jóval az építkezés befejezése előtt, hogy elérjék a megfelelő fejlettséget, és a gyökerek teljesen átszőhessék az edényeket.

A tervezők a világhírű Christoph Ingenhoven építész vezetésével a lehető legtermészetesebb látványra törekedtek, arra, hogy az évszakok változását a növényzet is tükrözze. Ezért szándékosan kerülték az egész évben zöldellő mesterséges kép létrehozását, az épületnek csak egy részét borították örökzöldekkel.

A harmadik napon az érdeklődők a már megvalósult példákon keresztül nyerhettek bepillantást Berlin legújabb zöldfelületi fejlesztéseibe. A kirándulásokra előzetesen kellett jelentkezni. A mintegy 300 fős csapat négy fő téma köré (tetőzöldítés, homlokzatzöldítés, belső terek zöldítése, épületzöldítés) osztott tematikus túrákon vehetett részt. A kirándulást a berlini Humboldt Egyetem szervezte és a munkatársai vállalták a szakkíséretet is.

A rendezvény fővédnökségét egyébként a német városfejlesztési és építésügyi minisztérium látta el, ami jól mutatja a téma politikában betöltött fontosságát.

A kongresszust kísérő szakkiállítás telt házas volt, és jó áttekintést adott az iparág különböző termékeiről, rendszereiről és szolgáltatásairól, miközben a résztvevők közötti kapcsolatépítést is segítette. Egy plakátkiállítást is rendeztek, 12 ország 56 poszterét nézhették meg az érdeklődők.

Forrás: Kertészet és Szőlészet