0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 1.

Üdvözlet a „100-as klubból” – Gönczi Rebeka

A magyar lóverseny történetében eddig mindössze négy női lovasnak sikerült elérnie az álomhatárnak nevezhető 100 győzelmet. Németh Ildikó, Marianne K. Elmiger és Suták Csenge után legfiatalabbként, mindössze 25 évesen Gönczi Rebeka érkezett el ehhez a mérföldkőhöz május közepén.

A lovas 2014-ben az amatőrök között mutatkozott be a Kincsem Parkban, majd két évvel később már ő nyerte a legtöbb amatőrversenyt. A következő évben, 2017-ben aztán profi karrierre váltott, miközben a Budapesti Corvinus Egyetemen tanult. A hivatásos zsokék között 2018-ban a harmadik, az elmúlt két évben pedig a negyedik helyen zárt. Eközben szorgalmasan gyűjtötte a győzelmeket. A Pegazus ezúttal a 100. siker után beszélgetett Gönczi Rebekával a versenyzésről, a karrierről, a motivációról, a felkészülés embert próbáló oldaláról, az örömökről és bánatokról, illetve a jövőbeli tervekről is.

Mit jelentett számodra a 100. győzelem? Hiszen nagyon kevés női lovas élhette át ezt eddig a magyar pályán.

A számok miatt is szerettem volna elérni a bűvös 100. győzelmet, nagyon vágytam arra, hogy ez nekem is sikerüljön. Egyébként minden egyes győzelemnek ugyanúgy örülök, legyen az a legalsó vagy a legmagasabb kategóriában.

Nem tudok különbséget tenni. Igazából a családomnak és magamnak szerettem volna bizonyítani.

Érdekes története van egyébként ennek a győzelemnek, mert Zala Csaba idomár felesége, Nyulasi Fruzsina szólt, hogy van egy kis kancájuk, akivel szerinte jól illenénk egymáshoz, és megkérdezte, hogy tudnám-e lovagolni. Később tudtam meg, hogy a lovat eredetileg Rebekának szerették volna elnevezni, de az a név már foglalt volt, így lett végül Regina. Ez pedig anyukám második neve. Az apja Akaba, akiért rajongtam és többször is ülhettem tréningben a hátán. Anyja pedig Ranavalona, akivel meg versenyeztem. Így nekem Regina az első olyan versenyló, akinek mindkét szülője közel állt hozzám. Azon a versenynapon annyira nyugodtnak és fókuszáltnak éreztem magam, mintha tudtam volna, hogy sikerülni fog. Ráadásul pont a kedvenc taktikámmal, a várásra lovaglással nyertünk. Igazán álomszerű nap volt annak ellenére, hogy egész nap esett az eső és minden csupa sár volt.

A győzelem után eszembe jutott, hogy még 2013-ban, 15 évesen ámulva néztem a Kincsem Park jártatójában Stanislav Georgievet, ifj. Kozma Istvánt és arról álmodoztam, hogy egyszer talán majd én is itt lovagolhatok.

Akkoriban érte el Varga Zoltán a pályafutása 1000. győzelmét és arra gondoltam, hogy ha nekem egyszer a 100 elsőséget sikerül elérnem, én arra is milyen büszke leszek majd.

Biztosan fantasztikus érzés lehetett. Hogyan ünnepeltetek?

Aznap este végre ettem egy jót, és négy napig a boldogságban úszva jártam-keltem.

El tudom képzelni, hogy mennyire fontosnak tűnt a családod számára bizonyítani, hiszen korábban gyakran beszélgettem anyukáddal, aki nem igazán ilyen karriert képzelt el számodra.

Nem ilyet, az biztos. A Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem közgazdászként marketing szakirányon. Most éppen azzal foglalkozom, hogy a lovaglás mellett a több lábon állás jegyében kialakítsam magamnak a második lábat is, mert nagyon érdekel a marketing is.

Mi az, ami az elmúlt években mégis a lovak felé húzott egy esetleg sikeres marketinges karrier helyett?

Az adrenalin és a lovak szeretete. Annyira különleges világ és érzés a lovaglás, valamint a versenyzés. Pont a napokban gondolkodtam el azon, hogy ha most abba kellene hagynom, elmondhatatlanul hiányosnak érezném az életemet.

Egyébként nagyon karrier- és célorientált személyiség vagyok, de a versenyszellem, ahogy nem egyedül, hanem egy lóval együtt érjük el az eredményeket, az egyszerűen magával ragad.

Egy kívülálló számára nehéz ezt elmagyarázni. A futótársaimmal nemrég az UltraBalaton futásra készültünk, ami 220 kilométer csapatban. Az előző napon mindenki szénhidráttal töltötte fel magát, nekem pedig koplalnom kellett, és a társaim mondták azt, hogy nem tudják elképzelni, hogy mi az az érzés, amiért ez nekem megérni. Amikor lovagolok és nyerek, olyan, mintha szárnyakat kapnék, egyszerűen felülmúlhatatlan. Szavakkal sem tudom egyszerűen kifejezni, hogy milyen, amikor együtt mozog a lovas a lóval és szinte összeforr vele. Az is fantasztikus érzés, amikor a nagyversenyek előtt a közönség előtt galoppozunk ki és például egy kisgyerek bekiabál, hogy „Hajrá Rebi!” Ilyenkor mintha lelassítva élném át az egészet. Megér ez minden, a szaunában izzadással töltött percet.

Jól ismert, hogy a lovasok többségének gyakran kell koplalnia és szaunába járnia. Sikerült-e esetleg egy egészségesebb módszert találnod, amely kevesebb „szenvedést” okoz?

Most is ezen dolgozom. Jelenleg éppen egy nagyon erős diétát követek. Két edzővel – Debreczeni Dórival és Zarándy Andrással – dolgozom együtt, akik kiszámolták, hogy mennyi fehérjét és szénhidrátot fogyaszthatok.

Igazából ezt fejben nehéz végigcsinálni, mert március végétől november végéig tartanom kell a diétát és közben nem engedhetek meg magamnak például olyan dolgokat sem, mint egy tábla csokoládé.

Ez nagyon kemény, különösen akkor, ha egy lovas eközben nem él át óriási győzelmeket. Az ilyen időszakokban őrületes kihívás tud lenni, hogy továbbra is motivált maradjak és tartsam az étrendet. Az viszont már siker­élményt jelent, hogy elindult lefelé a súlyom és elkezdtem leszálkásodni. Most fogom felvenni a szorosabb kapcsolatot egy dietetikussal is, hogy ne csak az edzőm segítsen a megfelelő étkezés kialakításában.

Gondoltál-e arra, hogy kipróbálod magad egy sokkal nagyobb szabású, intenzívebb lóversenyüzemben, azaz egy másik országban is?

Gyerekként igen. Aztán amikor Ecsedi Ferenc istállójába kerültem zsokénak, akkor ő annyira megbízott bennem és olyan szenvedéllyel tudtunk együtt dolgozni, hogy ennél többet nem is kívánhattam volna, valamint azt is biztos, hogy nem tudtam volna megválni tőle.

Feri bácsi, ahogy az istállóban hívtuk, olyan volt számomra, mint a második apukám.

Most pedig már úgy érzem, hogy 25 évesen nem tudnék labdába rúgni külföldön. Emellett az szintén befolyásolja a terveimet, hogy a marketing irányába is megpróbálok elmozdulni, ezért már nem gondolom, hogy a külföldi lovaskarriert kellene kipróbálnom.

Ez az elmozdulás a marketing felé azt jelenti, hogy már nem fogsz sokáig versenyezni?

Nyilván szeretnék még nagyon sokáig lovagolni, de arra is gondoltam, hogy soha nem lehet tudni, meddig bírom, és meddig adja nekem ezt az élet. De szó sincs arról, hogy abbahagynám, és tényleg nagyon sokáig szeretném folytatni, viszont annak ellenére, hogy felnézek Kállai Pálra, aki 73 évesen is versenyzett, ennyi idősen már nem hiszem, hogy én is ezt fogom csinálni. Igaz, az biztos, hogy a kapcsolatom mindig megmarad a lovakkal valamilyen módon.

Visszatérve a jelenre, milyen trénerekkel és tulajdonosokkal dolgozol?

Tavaly év elején szerződtem az Ecsedi Istállóhoz és érdekes, hogy pont a beszélgetésünkkor van egy éve, hogy Feri bácsi elment.

A lovagláskor természetesen ők élveznek prioritást, valamint a Paizs Gábor, a párom által trenírozott többi ló.

Ezeken kívül korábban többször foglalkoztatott Zala Csaba, Zaláné Nyulasi Fruzsina és Maronka Gábor is, de örülnék még több vendéglovaglásnak.

Hány biztos lovat jelent ez jelenleg?

Az Ecsedi Istállóban hét, Paizs Gábornál pedig tizenkét másik ló áll. Tavaly 18 győzelmet szereztem és nagyon sikeres évet zártunk. Amikor pedig Feri bácsi kórházba került, majd elment, valamiféle láthatatlan erő tartott össze és hajtott előre minket az istállóban, hogy bizonyítsunk neki. Az idei év azonban egészen más, mert sok, összesen kilenc csikónk, azaz olyan kétévesünk van, akik várhatóan inkább az év második felében fognak versenyezni. Emellett több idősebb lovunk is megsérült, így például a tavaly öt versenyt nyert Marlon, illetve mások felértek a tudásuk csúcsára, ami miatt nehéz nekik olyan versenyt találnunk, amelyben eséllyel indulhatnának. Ezek miatt most kevés a futásra kész, idősebb lovunk, így idén viszonylag keveset versenyeztem. Ez nehéz időszak az istállónknak.

Nem könnyű a személyzetben és magamban sem tartani a motivációt és minden héten lefutni a szokásos 40-50 kilométert, edzeni, illetve tartani a diétámat.

Ezen a hétvégén például csak egy futamban lovagolok. Minden sportolónak szüksége van a győzelemre. Ha nyerek egy versenyt, akkor négy napig a fellegekben járok, annyira boldog vagyok, hogy aludnom sem kell, hihetetlen löketet ad. Sajnos ez idén nagyon hiányzik, hiszen ebben az évben még csak három versenyt nyertem, ami nagyon kevés.

A motivációt nemcsak az ilyen időszakokban nehéz fenntartania egy lovasnak, hanem amiről nem igazán szeretünk beszélni, a sérülések, balesetek esetén is. Tudjuk, hogy nincs olyan zsoké, akit ez ne érintene valamilyen módon. Ez nálad hogy működött?

A legnagyobb baleset 2019 szeptemberében ért. Igaz, előtte is előfordult kulcscsonttörés, vállsérülés, de azok után nem tartott olyan sokáig a felépülés és ezért ezek mentálisan sem viseltek meg annyira. A 2019-es balesetem viszont rettenetesen megrázott, mert ekkor egy lovat is elvesztettünk.

Talán furcsán hangzik, de hálás vagyok a sorsnak, hogy a balesetben elájultam és nem láttam a lovat, mert lehet, hogy nem tudtam volna folytatni a versenyzést, ha látom a végzetes sérülését.

Ezután a visszatérésemet az motiválta, hogy a lovaknak is segítsek. Szívvel lovagolok, nagyon figyelek rájuk, hogy százszázalékosan jól vannak-e, nincs-e valamilyen problémájuk, hiszen ők is atléták, én is futok, átérzem, hogy mi zajlik le bennük. Nagyon szerencsés voltam különben a balesetem után, mert hihetetlen sok segítséget kaptam a családomtól és Paizs Gábortól is. Az viszont nem könnyítette meg a dolgomat, hogy az egyetemen aktív félévem volt és nyakmerevítőben, valamint műanyag fűzőben írtam a vizsgáimat és igyekeztem, hogy legalább azon a téren teljesíteni tudjak. Nagyon nagy kudarcnak éltem meg, hogy ha átmenetileg is, de kiestem a galoppsportból és a rehabilitáció miatt a „sportoló Rebinek” nem tudtam megmutatni, hogy talpon tudok maradni. Mindenképpen szerettem volna bizonyítani, hogy nem adom fel. Négy hónappal később, januárban ültem újra lóra és akkor végre úgy éreztem, hogy újra „otthon vagyok”.

Szerinted mi kell ahhoz, hogy valakiből sikeres zsoké legyen?

Először is a lovak szeretetét kell említenem, mert anélkül senkiből nem lehet jó zsoké. Ezután fejben ott kell lenni, ami alatt fókuszáltságot értek. Emellett eltökéltség, motiváltság szükséges még hozzá.

Nagyjából ennyi szerintem, mert ha valaki mentálisan felkészült, eltökélt, és melléteszi a fizikai felkészültséget, akkor sikeres lehet.

Egy zsokénak amellett, hogy edzettnek kell lennie a versenylovagláshoz szükséges komoly fizikai igénybevétel miatt, arra is nagyon figyelnie kell, hogy ne kopjon el a teste, ami egyben a munkaeszköze is. Mit gondolsz, hogy lehet megtalálni az egyensúlyt?

Pont az egyensúly megtartása miatt dolgozom futó- és személyi edzővel. Bízom az edzőm felkészültségében, aki fejleszti az erőnlétemet, hiszen tudja, hogy milyen igénybevételnek van kitéve a testem, valamint közben figyel a karbantartására is.

Kiktől tanultál a legtöbbet a versenylovaglás terén?

Nagyon sokat köszönhetek Stanislav Georgievnek. Igaz, hogy Gajdos Zsoltnál kezdtem lovagolni, de utána az ő istállójában kerültem és nagyon sokat tanultam tőle. Ki kell emelni, hogy ő tényleg egy elsőrangú zsoké.

Nagyon sokat műlovaztunk, és miközben mellette lovagoltam, mindig nagyon figyeltem, és a technikai tudásából, valamint a lovas gondolkodásából magamba szívtam, amit csak tudtam.

Mindig elmondta, hogy tréningben mit hogyan csináljak, és verseny előtt taktikai tanácsokat adott. Mellette mostanában Paizs Gáborral is természetesen átbeszéljük a taktikákat, levonjuk a tanulságokat. Emellett nagyon sok külföldi versenyt nézek.

Melyik külföldi lóverseny áll hozzád a legközelebb?

A franciát kell említenem. Gajdos Zsoltnak áll tréningben lova Csehországban Vaclav Lukánál, aki nagyon sokat futtat Franciaországban, az ő versenyeiket igyekszem követni. Nemcsak ezért azonban, hanem egyszerűen magával ragad az ottani stílus, a lovak felkészültsége.

Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek?

A Lilivel aratott két nagy győzelmemet a Hazafi Díjban és a Magyar Kancadíjban 2019-ből. A Hazafi Díjban arattam az első sikeremet kiemelt versenyben, ami klasszikus futam is.

Ráadásul nagyjából az esélytelenek nyugalmával indultunk egy rettenetesen sáros versenynapon, amikor a szerencseszámomat, a négyest kaptam programszámként.

Máig is emlékszem az egész versenyre. A befutóból az maradt legemlékezetesebb, hogy éreztem, elöl vagyok, de a sár miatt alig láttam és nem tudtam pontosan, hol a célvonal, ezért csak akkor mertem abbahagyni a lovaglást, amikor a többi zsoké már gratulált a hátam mögül. A másik a Kancadíj, amit azért éltem meg nagy sikernek, mert a mezőnyben volt egy cseh ló, aki kiemelkedő favoritnak számított és mégis sikerült nyernünk. Ebben az évben Lilivel a Magyar Derbyben másodikak lettünk, ami minderre feltette a koronát. Talán sikerül majd egyszer ezt is megdöntenem.

Mit gondolsz, mitől tudsz eredményesebb lenni, mint más lovasok, illetve hogy látod, nehezebb-e nőként érvényesülni a lóversenyben?

Az utóbbival kezdeném. Igen, szerintem nehezebb nőként érvényesülni, mert nagyon sokszor mondják nekünk a trénerek vagy a tulajdonosok, hogy egy bizonyos lóra inkább férfi zsoké, erősebb kéz kell. Hiába végzem el az erőnléti felkészülést és lovagolok naponta tréningben hat-hét lovat, soha nem fogok tudni olyan erőt kifejteni, mint az erős férfi lovasok.

Nekem máshogy kell előnyre szert tennem, ilyen például az, hogy nagyon szívvel próbálok lovagolni.

Mivel ahogy említettem, sokat futok, tudom, hogy egy lónak mikor van holtpontja és mit él át akkor. Emellett nagy hangsúlyt fektetek a versenyekre való felkészülésre is. A programot látva a futamaimban szereplő összes lónak megnézem az utolsó három-négy futását, figyelem, hogy milyen taktikával, milyen felszerelésekben lovagolták. Felkészülök fejben és lefuttatom magamban előzetesen, hogy várhatóan miként fog lezajlani a verseny. Ez hatalmas magabiztosságot ad verseny előtt, mert általában már tudom, hogy a tréner mit fog kérni tőlem, habár a lóversenyben mindig akadhatnak meglepetések. Azért persze ne felejtsük el, hogy a lóversenyben a sikerhez elsősorban jó lóra van szükség. A lovas tíz százaléka viszont adott esetben nagyon el tudja rontani, vagy nagyon sokat hozzá tud adni egy versenyló teljesítményéhez.

Nőként tehát úgy tudunk szerintem leginkább érvényesülni, ha fejben még felkészültebbek vagyunk.

A sikerrel együtt jár mások irigysége is. Ezt hogy tudod kezelni?

A pályafutásom elején nagyon megviselt. Annyiszor hallottam, hogy „neked könnyű”. Azt azonban mások általában nem látják, hogy a siker mennyi munkával és lemondással jár. Egyébként a nők között jellemző inkább ez a nagyon erős rivalizálás, amit igazából soha nem értettem, ezért is viselt meg kezdetben annyira. Ma viszont már máshogy állok hozzá. A balesetem után is sokat gondolkodtam ezen és úgy gondolom, hogy nekem saját magammal kell rendben lennem, és ha ezt sugárzom kifelé is, akkor nem kell foglalkoznom mások véleményével. „Járd a saját utadat és azt kövesd!” – ez lehetne a mottóm.

Ez látszik is rajtad, hiszen mindig mosolyogva ülsz a lovon.

Igen, azt gondolom, hogy ha egy lovas pozitivitást sugározva ül fel a nyeregbe, azt a ló is megérzi és a lovas ezt kapja vissza tőle, valamint általában ez igaz az élet minden területére. Egyébként, akárhányszor, akármennyire koplaltam is, amikor beléphetek a jártatóba és felülhetek egy lóra, mindig hálás vagyok, mert egyszerűen ott érzem otthon magam. Nincs ennél jobb érzés.

Forrás: Pegazus