0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 1.

Meleg, nyár végi idő segíti az érést

Az elmúlt napok csak elszórt záporokat hoztak, így az augusztus eleji esős időben átnedvesedett talaj sokat száradt. A fölső réteg még országszerte tartalmaz kellő nedvességet, de a mélyebb rétegek az Alföldön nagy területen kritikus közelien szárazak. A kukorica és a napraforgó jellemzően jó állapotban van a Tiszántúli területeken is.

A folytatásban a hét végéig még szórványosan kialakulhatnak záporok, zivatarok, majd a jövő hét nagyobb részében többnyire napos, meleg, száraz idő segíti majd nyári növényeink érési folyamatait.

A mögöttünk álló egy hét során csak elszórtan fordultak elő záporok, zivatarok hazánk területén, miközben a szombat, a vasárnap és a hétfő teljesen száraz maradt. Az elmúlt 10 nap során csak kis területen esett 10 mm-t meghaladó mennyiség, az ország nagyobb részén nem volt számottevő csapadék, azonban pont ott, az Alföld középső részein esett a legtöbb, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Az augusztus eleji záporokkal, zivatarokkal együtt azonban az elmúlt 30 nap csapadékösszege az ország nagyobb részén jelentős többletet mutat, számottevő hiány a Szolnok –Jászberény–Füzesabony–Kisköre-térségben van.

A talaj a hónap eleji kiadós esők után sokat száradt az elmúlt napokban, de a felső 20 cm-es réteg csaknem országszerte megfelelő mennyiségű nedvességet tartalmaz. A mélyebb rétegek már nem mutatnak ilyen kedvező képet, az Alföld jelentős részén kritikus közelien (40%) száraz a talaj. Aszályos területek is az Alföldön fordulnak elő.

A hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén még 25 fok körül alakult, majd a hét legvégére már 30 fok közelébe emelkedett. Ezen a héten pedig már a kissé 30 fok fölötti értékek a jellemzőek.

A kukorica sokfelé igen szépen fejlett, jellemzően szép zöldek még az állományok, augusztus első hetének bőséges csapadéka országszerte igen jót tett a többnyire a tejes érés állapotában járó állományoknak. Békés megyében kevesebb esőt kaptak a növények a tenyészidőszakban, így arrafelé vannak gyengébben fejlett és már a viaszérésben lévő táblák is. A napraforgó az érés kezdeti állapotában van, jellemzőek a jól fejlett állományok.

A hét legvégéig elszórtan-szórványosan kell záporokra, zivatarokra számítani, majd a jövő héten csütörtökig-péntekig csökken a csapadékhajlam és többnyire napos, száraz, meleg időjárás várható. Az e heti záporokból lehulló csapadék mennyisége csak kevés helyen haladja majd meg a 10 mm-t, így a talajok további nedvességvesztése lesz a jellemző, az Alföldön az aszályos területek további növekedése várható. A hőmérséklet nem változik számottevően, marad a nyári meleg, a kánikula: napközben 28-35 fokig melegszik a levegő. Az augusztus 20. körüli szokásos lehűlés idén késik, talán el is marad, azonban az éjszakák gyorsan, naponta 3-4 percet hosszabbodnak, így a hajnalok már a legtöbb helyen felfrissülést hoznak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu