Az első szegedi halfesztivált Frank Sándor mesterszakács és a közelmúltban elhunyt Ferenczi Dezső szervezték meg 1997-ben azzal a szándékkal, hogy továbbörökítsék az ízletességéről híres szegedi halászlé főzési hagyományait és népszerűsítsék a halfogyasztást.
Frank Sándor közölte,
Az immár huszonhatodik alkalommal megszervezett fesztivál péntek délután szórakoztató programokkal kezdődik. A rendezvény második napján, szombaton az újszegedi Partfürdőn amatőr- és mesterszakácsok, családi és vállalati csapatok, a politika, a közélet és sport prominens személyei vállalkoznak arra, hogy bemutassák halászléfőző tudományukat. Többtucat csapat készíti majd el a hallét egy vagy több saját bográcsában, és lesznek olyanok, akik több száz embert látnak vendégül.
A folyó szegedi oldalán a rendezvényt szervező halászcsárda a vízi bástyára felállított 2500 literes óriásbográcsában készíti el a hallét. A bográcsot szombaton és a vasárnap is telefőzik, így a két nap alatt csak ott 10 ezer adag halászlé készül.
A látogatók kürtőskalácsot, hazai borászok és kézműves sörfőzők termékeit kóstolhatják majd, és válogathatnak a magyar kézművestermékek színe-javából is.
A közönséget könnyű- és népzenei, valamint dzsesszkoncertek, gyermekprogramok szórakoztatja majd.
A fesztiválhoz hagyományosan jótékonysági kezdeményezések is kapcsolódnak. A szegedi gyermeksebészet javára jótékonysági futást és kerekezést szerveznek szombat délelőtt a Partfürdőről rajtolva. A Szegedi Dóm Rotary Club pedig újra – már nyolcadik alkalommal – megrendezi gumikacsaversenyét szombat délután a Tiszán. A bevételből a Rotary Gift of Life – Ajándékozz életet! projektet támogatják, mely azért jött létre, hogy szívfejlődési rendellenességgel született gyermekeknek biztosítson lehetőséget életmentő szívműtéthez.