0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 14.

Keresik a legstílusosabb lovast is

A legstílusosabb lovas nem jobban öltözött a többinél, hanem a bírók szerint szebben üli meg a lovát.
fotó: Gábor László

Ha valakit érdekel a díjugratás ezen vállfaja, nyugodtan jöjjön el a Bábolnára, ahol a Némethy Bertalan Régió (Tolna, illetve Baranya vármegyén kívül az összes nyugat-dunántúli vármegye) regionális díjugrató döntőjét rendezik.

A régió legjobb lovasai érkeztek és érkeznek ide, csapatversenyben, illetve egyéni kategóriákban versenyezni kezdő lovas, ifjúsági, amatőr, illetve felnőtt kategóriában.

– Ebben a régióban van a legnagyobb létszám, és talán a legkomolyabb lovasok érkeztek és érkeznek ide a döntőbe. És pont ez volt a célunk, hogy nagy nézőszám előtt rendezzük meg ezt a versenyt, ezekkel a fantasztikus kiegészítő programokkal, mint a Bábolnai Gazdanapok, illetve a kukoricafesztivál. Úgyhogy –

bár a biztonsági előírásokat be kell tartanunk és tartatnunk, a cél nem az elkülönítés, hanem igazából az, hogy minél nagyobb legyen a nézettsége ennek a rendezvénynek –

mondta el Bönde Ferenc, a Komárom-Esztergom Megyei Lovassportért Egyesület elnöke, a Némethy Bertalan Régió felelőse.

fotó: Gábor László

A bábolnai pályán a gazdanapokat megelőző hétvégén volt a Komárom vármegyei döntő. Az akkori győztesek pedig most újra itt versenyeznek a régiós címekért. Ezen a hétvégén több, mint húsz versenyszámban hirdetnek győztest: lesznek elődöntők, nyitott, valamint show versenyszámok is. Két héttel később pedig a régió legjobbjai az országos díjugrató bajnokságon mérik össze tudásukat az ország más tájainak legjobbjaival.

A díjugrató versenyszámok nehézségi foka az akadályok magasságával mérhető – itt például a legalacsonyabb pálya 90 cm, a legmagasabb pedig 135 cm. Az amatőr lovasok, illetve a fiatal lovak 90 cm-es, 1 méteres magasságon versenyeznek, hisz nekik még tanulni kell a technikát. Épp ezért a számukra szervezik a stílusversenyeket, ahol pontozzák a lovasok teljesítményét, sőt sokszor verseny közben kommentálják is, hogy mit csinál a fiatal versenyző jól, mit kevésbé. A szakág így készíti fel a jövő díjugrató bajnokait.
foró: Gábor László
Forrás: magyarmezogazdasag.hu