0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 17.

Egy menő park Budapesten

A Pünkösdfürdő parkot Budapest északi határán, a Duna árvízvédelmi töltése mellett hozták létre.
Budapest első közterületi gyümölcsöse jött létre a Pünkösdfürdő parkban. Fotó: Megyesi Éva

Az Európa Zöld Városa nemzeti díjat immár harmadik alkalommal osztották ki, idén a szeptemberi Több zöld várost a fenntartható Európáért konferencián. Az elismeréssel a zöldfelületek innovatív, biodiverz, fenntartható megoldásainak alkalmazását szeretnék ösztönözni az európai településeken, felhívni a települési vezetők, döntéshozók és a beruházók figyelmét az élhetőbb környezet, a zöldfelület-fejlesztés fontosságára. A díjat tehát azok kapják, akik anyagilag támogatják a kiemelkedő értékű zöldfelületek megvalósulását.

Először, 2021-ben az Okos park a belváros szívében elnevezésű kaposvári projekt kapta meg a díjat a Vaszary park felújításáért. Tavaly Budapest 13. kerületének önkormányzata vehette át az elismerést a Vizafogó park létrehozásáért. Idén pedig a BKM Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divízió szakemberei által támogatott, tervezett és kivitelezett Természetesen a Duna-parton – Budapest III. kerület Pünkösdfürdő park című projektet találta a legjobbnak a szakmai zsűri. Ebből az alkalomból beszélgettünk Szalkai Adrienne vezető tervezővel, a BKM Főkert Kertészeti Divízió tervezési osztályának vezetőjével, és Biró Borbálával, a divízió zöldfelület-fejlesztési csoportjának vezetőjével.

A Pünkösdfürdő parkot Budapest északi határán, a Duna árvízvédelmi töltése mellett hozták létre.

Hossza több mint egy kilométer, a legnagyobb szélessége 50 méter. Eredetileg sólyapályákkal tagolt, gyepes terület volt, lombosfa- és cserjeszint nélkül.

A park több mint egy kilométer hosszú, a legnagyobb szélessége ötven méter

Mire a legbüszkébbek, amikor látják, hogy a park ennyire kedvelt és elismert lett?

Biró Borbála: A bátor összefogásra és az innovációra vagyok a legbüszkébb. Mindenki bátor volt, aki ezt a munkát támogatta, köztük Budapest városvezetése és a Főkert szakemberei, hiszen ez a park valójában egy nagy kísérlet a maga hathektáros területével.

Szalkai Adrienne: Ennek a munkának minden egyes részletét a kezünkben tudtuk tartani, a koncepciótervtől kezdve a magkeverékek kialakításán át a látványvilágig. Csak így tudott megvalósulni az egységes arculat, amit szerettünk volna, ami megjelenik a tájékoztatótáblákon, a hulladékgyűjtőkön, a tanösvénypontokon.

Nem egy megszokott városi park jött létre, erre vagyok a legbüszkébb.

Ha végigsétálunk a parkon, a természetközeliség az első, ami egyértelműen érzékelhető. Mi volt az alapkoncepció a tervezésben?

Sz. A.: Erre a területre már 2012-ben készült egy koncepcióterv, ami alapján 2016–17-ben megszületett egy kiviteli terv, ám az nem valósult meg. A két éve átadott park teljesen új alapokon jött létre. A korábbi elképzelésekhez képest a vezetés kérésére egy jóval kedvezőbb költségvetésű zöldfelületet terveztünk, olyan ökologikus gondolat alapján, ami illeszkedik a városszéli, Duna menti környezethez.

Mi volt a növénytársulások összeállításakor az alapelképzelés?

B. B.: Annak ellenére, hogy itt folyik a Duna, ez a terület száraz, mert a gát elválaszt bennünket a víztől. Itt, a mentett oldalon nincs víz, ezért jellemzően vízszegény társulások kerültek ide.

Sz. A.: Szerettük volna, hogy ennek ellenére vízparti hangulat jelenjen meg a parkban. Ezt évelőfelületekkel igyekeztünk létrehozni, amihez egyes részeken automata öntözőrendszert is kiépítettünk. A park egy hosszú, keskeny terület két bejárattal, ezért érdekes sétaútvonalat alakítottunk ki különböző karakterű helyekkel. Megterveztük az egységes logórendszert is.

Hazai növénytársulásokat igyekeztünk megjeleníteni. Az ökologikus irányvonal alapján olyan növényeket választottunk, amik megtalálhatók a hazai társulásokban.

Megjelennek a homoki bokor­erdő és a karsztbokorerdő hazai képviselői.

Hétféle vadvirágos rét magkeveréket állítottunk össze, van közte zárt homokpusztagyep, félszáraz gyep, lejtős sztyepprét, kétfajta sorköz-magkeverék, magas borderágy és szántóföldi magkeverék. Ez a munka nem volt egyszerű, mert a védett fajokat ki kellett hagyni.

Az intenzív évelőágyakat dombokra ültették, a tervezők döntése szerint ezekben kiemelt hangsúlyt kapnak a díszfüvek

Említették, hogy ez a park egy nagy kísérleti zöldfelület. Milyen újításokkal találkozik itt a parkhasználó lakosság?

Sz. A.: Mezőgazdasági növényeket alkalmaztunk háromezer négyzetméteren ott, ahol az árvízvédelmi előírások miatt nem ültethettünk fát. Közterületre gyümölcsöst telepítettünk. Saját mag­keveréket vetettünk három hektáron. Hatféle olyan magkeveréket állítottunk össze, melyek különböző magyar táj­egységet idéznek meg. Öntött beton burkolatú akadálymentes út köti össze a park különböző rendeltetésű területeit. A korábbi sólyapályák betonburkolatát ledaráltuk és felhasználtuk az út alépítményeként. Figyeltünk a földtömegegyensúlyra, a zömében sík területen kis kilátópontokat alakítottunk ki a terület más részén kiemelt földből.

Az volt a célunk, hogy minél kevesebb talajt vigyünk el és hozzunk vissza. Komposztálóállomást helyeztünk el, ahova a környékben lakók lehozhatják a komposztálni való hulladékaikat.

A helyszínhez illő egyedi bútorcsaládot alakítottunk ki. A park arról szól, hogy elmagyarázzuk a lakosságnak, mi a biodiverzitás, az ökológiai gondolkodás, és miben áll az egyén felelőssége. Ezt két tematikus tanösvény segíti.

Még mit emelnének ki az újítások közül?

B. B.: Az esőkertnél például nagyon fontos, hogy ne csak azért készüljön, mert divat, hanem valós problémát oldjon meg. A Pünkösdfürdő parkban korábban a sólyapályákon megállt a víz, azt el kellett vezetni. Az esőkert rögtön látható eredményt hozott. A városi közparkok azon külső részein, amelyeket extenzíven használnak, be lehetne vezetni az itt használt természetközeli megoldásokat, hiszen a városi ember is szeretne elszakadni a városi szövettől, és erre ezek a megoldások nagyon jók. Érdemes bátornak lenni, kísérletezni, nem csak a klasszikus parkfelületekben gondolkodni. Ebben a parkban nem telepítettünk gyepszőnyeget és nem a konténeres évelőkiültetés dominált. A magvetések a jellemzők, 28 ezer négyzetméteren vetettünk őshonos magkeveréket, a rézsűs területeken hidrovetéssel.

Sz. A.: Az ültetési módban is eltértünk a hagyományoktól. Egy városi zöldfelületen az a cél, hogy minél gyorsabban záródjon a cserjefelület, ezért sűrűn ültetjük a növényeket, így az egyedeknek nincs elég helyük, hogy a természetes habitusuk megmutatkozzon. Ebben a parkban viszont egy négyzetméterre egy cserjét ültettünk a szokásos három-öt darab helyett.

A kertépítés általában hat centiméter vastagságú gyepnyeséssel kezdődik, majd ezt a gyökérzóna-réteget általában elszállítják a területről. Itt erről szó sem lehetett, mert a termőrétegünk tíz centiméteres volt mindössze. Visszavágtuk a növényzetet, majd berotáltuk, tehát a helyszínen hagytuk. Izgalmas látni, ahogy a korábbi növénytársulás megjelenik és összekeveredik a magvetésünkkel.

Nagy tanulság számomra, hogy nem kell ragaszkodni a túlságosan mesterséges, szabályozott dolgokhoz, hiszen a tájépítészetnek sem az a feladata, hogy önmegvalósítás címen egy túl beszabályozott dolgot hozzon létre, hanem a természetet figyelve, annak alárendelődve, azt segítve alakítson ki zöldfelületeket.

A visszajelzések szerint ezt a gondolatot ma már értik az emberek.

Mennyire volt nehéz a közösségi tervezés során elfogadtatni a lakossággal az újszerű elképzeléseket?

Sz. A.: A koncepciótervek a Covid alatti időszakban születtek meg, ezért klasszikus közösségi tervezésre nem volt lehetőségünk. Lakossági egyeztetést szerveztünk, a koncepciótervet mutattuk meg. A közelben lakóknak az volt a félelmük, hogy a korábban szinte csak kutyasétáltató helyként működött zöld esetleg sűrűbben lesz látogatott, ami zavarni fogja őket. Meg kellett értetnünk velük, hogy ez nem így lesz. Lakossági kérésre a sportpálya elhelyezésén változtattunk és pingpongasztalt is beterveztünk. A Covid alatti nagy lezárásokat követően a lakosság figyelme hirtelen a természet felé fordult, nagyobb lett az igény a zöldre. Azóta másként tekintünk a zöldfelületekre, mint korábban, és ezt hordozza magán a terv.

Melyek a park legnépszerűbb helyei?

B. B.: A játszótér, mert egyedi és a környéken hiánypótló létesítmény. A másik a piknikrét, ahol tűzrakó helyeket alakítottunk ki asztalokkal, padokkal, ami ma még nem megszokott egy parkban, de ebben a természetes környezetben nagyon a helyén van. A lakók kérésére bővítenünk kell majd, annyira kedvelt lett.

Volt szükség talajjavításra a növénytelepítéskor a vékony termőréteg miatt?

B. B.: Mivel a park területe egy védmű, a vékony termőréteg alatt kavicsos, agyagos feltöltésű vízzáró réteg van. Ezért ahol komolyabb ültetőgödröt kellett ásnunk, ott talajcserére volt szükség, amihez saját komposztot használtunk. A vetett gyep alá starter műtrágyát szórtunk ki, tartottuk magunkat a gyepvetés szokásos szakmai gyakorlatához. Faültetéskor mikorrhiza gombát adagoltunk. A hat hektár jelentős részén korábban nem volt egyetlen fa sem, ezért az elültetett 154 fa (közülük 9 koros) struktúrát ad a parknak, megteremti a hiányzó lombkoronaszintet.

Az ökologikus gondolat illeszkedik a városszéli, Duna menti környezethez

Egy park életében két év nagyon rövid idő, mégis vannak olyan tapasztalatok, melyeket érdemes megosztani másokkal is?

Sz. A.: Már a telepítés óta eltelt két év alatt kiderült, hogy mely növények nem valók ide. Mivel kísérleti a terület, nem ragaszkodunk hozzájuk, tanulunk a tapasztalatokból és lecseréljük ezeket a fajtákat.

Az ökológiai szempont arról szól, hogy ami működik, az a jó. Tehát például azok a gyümölcsfák maradnak itt, melyeket nem kell permetezni.

Szerettünk volna régi magyar fajtákat telepíteni, de nem elérhető olyan minőség és nagyság, ami közparkba ültethető, ezért a beszerezhető magyar fajták közül választottunk.

Egyes gyümölcsfák most teremtek először. Még csak mutatóban volt néhány szem birs, körte, naspolya rajtuk, de az emberek a birset már leszüretelték. Még tanítani kell, hogy mikor lesz érett a gyümölcs, mikor lehet leszedni. Egy ilyen új megoldás nemcsak a park építőinek tanulás, hanem a lakosságnak is.

Az Ökológiai Kutatóközpont monitorozza a területet. Önként kerestek meg bennünket, a beporzókat és a rovarvilágot figyelik, valamint azt, hogy milyen növények társulnak a rovarokhoz. A monitorozás első éves anyaga már kész. A parkba akár kéthetente is érdemes lenne kijönni, akkora a változatosság. A bíborhere például nagyon látványos. A park mindenkinek tetszik, még a kerékpárosok is megállnak és fotóznak a töltés tetején haladó kerékpárútról. Az építkezés során is figyeltük a lakosság reakcióját, a legtöbbet használt jelző a „menő” volt.

Sz. A.: Számomra nagy tanulság, hogy a magyar piac még erősen hiányos az ökologikus szemléletű növénykiültetésnél alkalmazható fajokból és fajtákból, parki kiültetésre nincs elegendő ilyen növény a faiskolákban. Nekünk szerencsénk volt, mert az évelőket mi termesztettük meg a saját telepünkön, a magokat is be tudtuk szerezni, de nagyon nehezen találtunk a fás szárú növényeknél alapfajokat.

A lakosság nagyon kedveli a parkot, sokan használják. Van olyan elképzelés, hogy a meghatározó fajták nevét kis táblán kiírják, hogy egyre többen megismerhessék őket, és esetleg ilyeneket ültessenek a saját kertjükben is?

B. B.: Aktív a kommunikációnk, ha az online felületeken megjelenik egy ilyen kérdés, azt megválaszoljuk, segítünk.

Sz. A.: A magvetés is nagyon izgalmasan fejlődik. Hiába vetettük el az út egyik oldalán a bíborherét, idén a másik oldalon jelent meg.

Annyira változtatják a helyüket egyes növények, hogy nem is tudnánk például a magvetéseket kitáblázni, mert jövőre máshol lesznek.

A magvetéssel idekerült növények megjelentek az évelőágyásban is, nagyon érdekes, ahogy a fajok keverednek.

Az egyik legkedveltebb rész az egyedileg tervezett játszótér
Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: