A szerzők rámutatnak, hogy a tanulmány kifejezetten a nagytestű növényevő emlősállatokat vizsgálta, és hogy az őshonosság továbbra is fontos lehet más típusú ökológiai kölcsönhatások megértéséhez. Ilyen például ha egy specializáltabb faj kerül egy új területre, ahol korábban nem volt ilyen típusú élőlény. Egy fákat károsító élőlény, mint a hód egy új területen óriási károkat okozhat azokban a fákban, melyeknek nem volt lehetőségük ilyen kártételhez alkalmazkodni az evolúció során.

Veszélyeztetett inváziós fajok?

Évente dollármilliókat költenek állatok kiirtására csak azért, mert nem tartoznak egy bizonyos helyre. Paradox módon sok ilyen állat veszélyeztetett a saját élőhelyén. Fennállhat a veszélye, hogy visszaszorul, ha sikeresen kiirtják őket az új élőhelyükről, ahol inváziósnak tekintik őket.

A vezető szerző, Jens-Christian Svenning professzor (Aarhusi Egyetem) szerint észben kell tartani, hogy ez a folyamat nem újkeletű. A közelmúlt őstörténertében bekövetkezett helyi és globális kihalások során megüresedett ökológiai fülkéket (niche) hasonló funkciókkal rendelkező új fajok töltötték fel, függetlenül attól, hogy idegenhonos fajokról vagy esetleg kivadult háziállatokról volt szó.

A kutatók szerint az új tanulmány alátámasztja ezt, mint adaptív természetvédelmi megközelítést, amely a funkciók helyreállítására összpontosít, nem pedig a hovatartozás fogalmára.

Dr. Erick Lundgren (Aarhusi Egyetem) vezető szerzője elmondta: „Eredményeink azt sugallják, hogy itt az ideje, hogy ugyanazokat a mércéket használjuk az őshonos és a behurcolt szervezetek hatásainak megértéséhez, és komolyan fontolóra vegyük a „hovatartozás” kulturális fogalmain alapuló kiirtási és selejtezési programok következményeit. Ehelyett a behurcolt állatokat ugyanúgy kellene tanulmányozni, mint bármely őshonos vadon élő állatot, az ökológiai funkcionalitás szemszögéből.”