0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 17.

A láptalajok gyógyítanak is (II.)

Cikksorozatunkban a Balaton környéki láptalajrégiókat mutatjuk be. Ezúttal a kis-balatoni láptalajok földrajzi, geomorfológiai tagolódásáról lesz szó.

A keleti oldalmedence a legkisebb, körülbelül 8 kilométer hosszú keskeny völgy és Főnyednél (ma már „lápszigettel”) csatlakozik a főmedencéhez. A keleti medence is két kisebb (északi és déli) részre tagolódik. A medencerészek jellegzetes „lepkeszárny” alakját a Zala mellékvölgyei alkotják.

A főmedence Zalától északra fekvő része az úgynevezett Hévízi- és Keszthelyi-öblözet közelítően két trapéz szelvényű teknő. Itt a legegyenletesebb és legzavartalanabb kifejlődésű a tőzeg. Átlagvastagsága 2-3 méter körüli, de helyenként, például a Páhoki-szigettől közvetlenül északra és délre 6-7 méter vastagságban is megtalálható. A főmedence Zalától délre eső részén a felszín enyhén emelkedik, a völgytalp meredekebb esésű, a lápfenék hullámosabb és kisebb-nagyobb lápszigetek formájában a felszínre ér (Vár-sziget, Ördög-sziget, Fekete-sziget, Betyár-sziget). A tőzegtelep vastagsága itt kevésbé egyenletes, sekélyebb (0,5-1 m) és mélyebb (Vörsnél pl. 5 m feletti) tőzegtelepeket is találunk.

A Zala mentén (a nyugati oldalmedencében) a tőzeg elvékonyodik, helyét nagyobbrészt iszap, homok és kavics váltja fel.

Itt és a keleti oldalmedencében is változatosabb és sekélyebb (0,5-1 m átlagvastagságú) tőzegtelepek képződtek. A hatalmas láptalajrégió kiterjedését az 1. ábrán levő kilométer-hálózat érzékelteti. A láptalajokban levő átlagos tőzegvastagságokat a 2. ábra szemlélteti.

2. ábra: A Kis-Balaton (Közép-Európa legnagyobb) láptalaj-komplexuma: a különböző részletességű fúráshálózattal feltárt területein levő átlagos tőzegvastagságok. A különböző sraffozású területfoltok az 1, 2, 3, 4 méter átlagvastagságú tőzegterületeket szemléltetik; a legsűrűbb sraffozás a legvastagabb tőzeget mutatja. A fehér folt a Hévízi-öblözet (amelynek kutatási területét a 5. ábra mutatja). 1 – főmedence északi, 2 – főmedence déli része, 3 – nyugati, 4 – keleti oldalmedence

A Hévízi-tó és lápvidékei földtani, talajtani sajátosságai

A Balaton és az úgynevezett „balatoni lápok” keletkezésének legelején (mintegy 15-25 ezer évvel ezelőtt) gejzírlyukak, hévízi hőforrások, vulkáni utóműködések keletkeztek. Ez idő tájt – a pleisztocén végén – száraz, hűvös, szeles éghajlat uralkodott, és az uralkodó szélirány is mélyítette a Dunántúl jellegzetes nagy törésvonala (amelyet a Velencei-tó, a Fejér vármegyei Sárrét, a Sárvíz, a Balaton, Kis-Balaton, Zala jelöl ki) mentén: a tektonikai mozgások és a szélerózió nyomán kialakult medreket. A klíma- és éghajlatváltozás során a mélyedésekben tavak alakultak ki, amelyek fokozatosan összekapcsolódtak egymással, és mintegy 5000 évvel ezelőtt a tó a melléköbleivel a teljes mélyedést, a Balaton-medencét (a Nagyberek, a boglári, szemesi, lellei berek, Tapolcai-medence, Kis-Balaton, Zala-völgy területét is) kitöltötte.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: