A széles kárász, vagy más néven aranykárász természetes elterjedési területe az Amur folyó és az Aral-tó vízgyűjtő területei, Szibéria, valamint Európa nagy része. A folyószabályozások előtt az Alföld jelentős részét borító mocsárvilág gyakori hala volt.

Kifejezetten szívós, jól bírja az oxigénhiányos vizeket, sőt, túléli a kisebb vizek fenékig való befagyását is azáltal, hogy télen az iszapos fenékbe elásva magát vermel.

Oldalról lapított, zömök test, magas hát jellemzi.

Farokúszója kissé bemetszett, hátúszója 17-25 úszósugárból áll, melynek hátulsó része enyhén fogazott. Testét nagy és vastag pikkelyek fedik: háta barnás, zöldes csillogással; oldalai világosabbak, sárgásbarnák; hasa sárgásfehér néha halvány vörös árnyalattal.

Az őshonos széles kárász és az ezüstkárász közötti szembetűnő különbség az, hogy a széles kárász magasabb testű, hátúszójuk harmadik merev sugara (bognártüske) a széles kárásznál háromnegyed hosszúságban fogazott, míg az ezüstkárásznál csak félhosszúságban.

Az ivarérettséget második vagy harmadik éves korára éri el. Ívásakor, május-június hónapokban csapatokban, tömegesen keresik fel a vizek sekélyebb részeit. Ívási ideje és helye egybeesik a pontyéval, ezért gyakran hibridizálódik, mely egyedeket pontykárászként vagy kárászpontyként neveznek. A hibridek ikrás egyedei fertilisek (termékeny), a tejesek rendszerint sterilek.

Ez is érdekelheti:

A ritka fajok és élőhelyek fennmaradásáért

Nagyragadozók: minden felet megnyugtató, közös megoldás kell