0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 28.

A legversenyképesebb ágazatok között a baromfiágazat

Közvetlen és nemzeti támogatásokkal, állatjóléti támogatásokkal, átmeneti támogatásokkal, valamint a vidékfejlesztési programokból származó támogatásokkal segítjük a baromfiágazatot - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön.

A tárcavezető a Baromfi Világnap alkalmából megtartott konferencián emlékeztetett, mindezek mellett az importkorlátozó intézkedés bevezetésével is felléptünk a hazai piacon zavarokat okozó ukrán baromfitermékekkel szemben. Hozzátette,

a felsorolt támogatások mellett a hazai baromfiágazat az utóbbi években egyéb módokon is kapott támogatást.

Ilyen volt az orosz-ukrán háború kapcsán kialakított kivételes alkalmazkodási támogatás, a madárinfluenza miatti kártalanítás, a tenyésztésszervezési feladatok támogatása, valamint az állatbetegségekkel szembeni védelem. Mindezeken túl az Agrár Széchenyi Kártya programmal, számos kamatkedvezménnyel, és krízisbiztosítási rendszerrel is segítettünk – részletezte a miniszter.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István a támogatási formák közül kiemelte a Vidékfejlesztési Program telephelyfejlesztési támogatását, amelyben a baromfiágazatból érkezett pályázatokra idáig összesen 600 kérelem kapcsán több mint 170 milliárd forintnyi támogatás már biztosított.

A tárcavezető azt mondta,

közös érdekünk az állattartók versenyképességének növelése, az új, innovatív és környezetbarát tartási technológiák alkalmazásának ösztönzése, valamint a fejlesztések előmozdítása.
Fotó: Pelsőczy Csaba

Ezt a kiemelt figyelmet jelzi, hogy az új támogatási időszakban az első beruházási pályázati felhívások között jelennek meg az állattartó telepek komplex, nagyobb léptékű fejlesztéseinek, valamit a kisebb mértékű megújításainak támogatását célzó pályázati felhívások. Az alapvető cél pedig az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozása építési tevékenységekkel és az állattartáshoz szükséges eszközök, gépek, technológiák bevezetése mellett a járványos állatbetegségek megjelenési kockázatának csökkentése és az állattartó építmények energetikai korszerűsítése – fejtette ki Nagy István, hozzátéve, a baromfi állatjóléti támogatások közül az étkezési tojást termelő tyúk, illetve a tenyészbaromfi már átkerült a KAP Stratégiai Terv alatti új támogatási rendszerbe.

Forrás: Agrárminisztérium

Magazin ajánló: