A Méhészet kiadója, a Magyar Mezőgazdaság Kft. szerkesztőségünkkel együttesen 2013-ban alapította a „Méhészet – Év Szerzője” díjat, hiszen épp akkor volt száz éve, hogy Boczonádi Szabó Imre bemutatta nevezetes kaptárát, amely hosszú évtizedekig uralkodó kaptártípus lett a hazai méhészetben, valamint 1904-ben megalapította a jogelődünknek tekintett, Méhészet című szaklapot. Tizenegyedik alkalommal a „Méhészet – Év Szerzője 2023” díjat WEINER SENNYEY TIBOR kapja.

A díjat A méhészet művészete című esszékötet budapesti bemutatóján adta át Bross Péter felelős szerkesztő és Szűcs Andrea főmunkatárs. A méhészet művészete esszéi az elmúlt közel két évben jelentek meg szaklapunkban, ezt követően pedig idén februárban egy kötetbe foglalva is napvilágot láttak. A Boczonádi Szabó Imre-díj átadása kapcsán kérdeztük a szerzőt, akinek ezúton is szeretnénk gratulálni munkásságához.

• Hogyan lesz egy költőből méhész?

Lassan kilenc éve, hogy kiköltöztünk Budapest belvárosából Szentendre szélére, s ahogy kutyámmal sétáltam a hegyoldalban, egyszer csak megláttam Misi bácsit, aki derűsen méhészkedett. Úgy gondoltam, hogy ha negyvenévesen elkezdek méhészkedni, akkor hatvanéves koromra lehet, hogy már nem leszek olyan rossz méhész. Ezért az öreg bizalmába férkőztem, egy évig segítettem neki, aztán begyorsultak az események. Előbb lett két méhcsaládunk, aztán örököltünk hozzá még 16-ot.

Nagyon érdekelt továbbá a természet is, első verseskötetem címe A természettel való kapcsolat újragondolása volt, még 2005-ben, s én azóta is folyamatosan az ember és természet viszonyáról (is) gondolkodom és írok.

• Mivel foglalkozol, amikor nem méhészkedsz? Hogyan él egy költő?

Minden nap reggel négykor, néha ötkor kelek, az első munkaperiódus nagyjából reggel hatig tart, amikor is elmegyünk egy rövid sétára, és csak utána reggelizünk. Szoktam jógázni, meditálni is, de sajnos nem minden áldott nap, pedig jó lenne. Reggeli után körbejárom a kertet és a méhest, kitalálom, milyen feladataim vannak. Aztán kilenctől tizenegyig van a második munkaperiódus, ami szintén írás, olvasás, szerkesztés, levelezés, azt szoktam mondani: babrálás szövegekkel. Egy-egy megírt esszém mögött rengeteg idő, kutatás, olvasás, meditálás van. Ebéd előtt is szoktunk fél órát sétálni, majd ebéd után pihenek egy órát. Délután főleg fizikai munkát szeretek végezni, a kertben vagy a méhesben, de van, hogy a szellemiből is marad. Este egy hosszabbat sétálunk, ezt szeretem a legjobban. Feleségemmel, Virággal ilyenkor beszéljük meg a napot, az olvasmányainkat, az írásainkat, vagy csak csöndesen gyaloglunk, és szótlanul nézzük a naplementét. Esténkét egyébként általában korán, nyolc-kilenc körül már ágyban vagyok és szundikálok. Ez egy átlagos hétköznap, de előfordul, hogy előadásokat tartok, akkor persze mindez kicsit változik.

• Honnan jött az ötleted, hogy elkezdj írni A méhészet művészete címmel a szaklapba?

Mire felkérés jött a Méhészet szerkesztőitől, a méhészet kapcsán már nagyon sok könyvet elolvastam, s mivel elsősorban esszéket írok a versek mellett, úgy gondoltam, erről is esszéket lenne a legjobb írni. Legutóbbi két könyvem is esszékötet volt, az egyik Hamvas Béla életéről és életművéről, a másik Weöres Sándor költészetéről szólt. Az esszé nem tudományos dolgozat, de nem is személyeskedő vallomás, sokkal inkább kísérlet valaminek a megfogalmazására, amit még soha senki azelőtt úgy nem mondott el.