A trófeák impozánsak, mondhatnám, hogy kapitálisak. „Vadgazdálkodásunk mottója: a Zalaerdő az ország legjobb erdőit kezeli, a legjobb erdőben pedig a legjobb vadállományt gondozzuk. Délnyugat-Dunántúl, Zala vármegye gazdag növény- és állatfajokban” – hangsúlyozta a vadászati felügyelő.

Több helyen is fészkel rétisas, újra megjelent a fekete gólya. Interjúnk idején virágzott a kakasmandikó, a kockásliliom, már előbújtak a kosborok, korábban szinte kaszálni lehetett a hóvirágot, a tőzikét.

Ezért is a bükk az erdők fő fafaja. A bükk természetes körülmények között 600 méter tengerszint feletti magasság körül érzi jól magát, itt alig emelkednek 150-300 méter fölé a dombok. Ahhoz képest nagyon jól fejlődnek a fák, és rendkívüli nagy fatömeget hoznak. A Vétyemi Ősbükkös már csaknem 200 éves.

A vadfajok közül a gímszarvas itt csak szabad területen él, első osztályú élőhelyet talál magának. Ennek hatása megjelenik a vad testtömegében és az agancs minőségében egyaránt. A szarvas évszakonként élőhelyet vált, a Soproni Egyetem által végzett rádiotelemetriás mérések szerint akár 40-50 kilométert is elvándorol tavasszal, és jön vissza ősszel, miközben keresztül megy 4-5 vadászterületen. Többségében éjszaka mozog, nappal ritkábban találkozhatunk vele. Odajár, ahol kellő táplálékot, búvóhelyet és nyugalmat talál.

A vármegye észak–dél irányú dombvonulatokkal és völgyekkel tarkított, a főbb közlekedési utak is ezt követik, nehéz egyik völgyből átmenni a másikba. Nagykanizsáról Bak fele indulva párhuzamosan megy a Becsehely-Baki út, a kettő között talán csak egy helyen lehet átjutni.

A magas csapadékmennyiség és a rossz lefolyás miatt pedig gyakran átjárhatatlan agyagos sártengerrel akadályozták a közlekedést. Zala vármegyében van a legtöbb, mintegy 265 kistelepülés az országban, hazánk legsűrűbben lakott része, minden második völgyben megbúvik egy kis falu.

A Nova és Szilvágy települések között található Olgamajori Kastélyt 1945 után államosították. A műemlék jellegű épület falait Göcsejben elejtett szarvasok trófeái díszítik, 1970-ben itt lőtte Marion Schuster vadászvendég az akkori világrekord trófeát viselő gímbikát. „A vendégeink szemében ez egy kastély, ahol átélhetik a természet közelségét, ahová bejár a vad, miközben aszfaltos úton jól megközelíthető” – magyarázta Horváth Lászlóné Erzsébet gondnok. Történelme van a helynek, korábban az Esterházyak, később a Batthyányak hagytak maguk után nyomot.

Erzsébet a ház gondnoki teendőit húgával, Ibolyával együtt édesanyjuktól vették át. Már a középiskola első éveiben, 14-15 évesen jöttek konyhai munkára segédkezni. Hivatalosan 1994-től a Zalaerdő alkalmazottjai, 1997-ben édesanyjuk gondnokból vállalkozó lett, a mai napig családi vállalkozásként vezetik a vadászházat. Bevallja, édesanyjuk, ha szükség van rá, nyugdíjba vonulása után is besegít.

Vendégeik 90 százaléka szinte évről évre visszajár, van olyan csoport is, amely 42 éve menetrendszerűen megérkezik. Jellemzően osztrákok jöttek, bár az utóbbi években magyar csoportok vannak többségben.

– hívta fel a figyelmet, vadászidényben szabadidő nem nagyon van, a munka kitölti a napjukat.

„Szeretem a vendéggel megbeszélni, milyen ellátást kér. Ha szeretne egy jó süldő pörköltet enni, akkor minden további nélkül elkészítjük. Ha viszont ránk bízza, akkor az első alkalomra igyekszünk egy klasszikus menüsort összeállítani, amibe becsempészünk valami újdonságot. Látva, hogyan fogyasztanak, a következő alkalommal már bátrabban nyúlunk az alapanyagokhoz. Minden csoportnak minden alkalommal felírjuk a menüsorát, hogy a következő évben nehogy éppen ugyanazt a húsgombóclevest, vadsültet, vagy desszertet kapják.” A szarvas, a vaddisznó szinte minden részét felhasználják. Ugyanakkor őzet csak külön kérésre tálalnak, ahogyan fácánt és szárnyasokat is. A vadhúsnál kizárólag a cégnél meglőtt, bevizsgált és saját maguk által előkészített konyhakész hússal dolgoznak.