Egy „családtag” eltűnése elszomorító, zavarodottságot, és hiányérzetet okoz – nemcsak az embernek. Egy ilyen esemény állattársaink számára sem észrevétlen, az ő életük is megváltozik, sosem lesz már olyan, mint amilyen volt. Egyes állatok sosem tudják feldolgozni a veszteséget, nem tudják túltenni magukat embertársuk vagy párjuk elvesztésén. Mély depresszióba zuhannak, „gyászoló” magatartást tanúsítanak, melyet nehéz végignézni. Őrjítő a tehetetlenség, amikor általunk kedves lények sorvadozását kell (végig)néznünk. Sokszor nem tudunk közbelépni se, mert olyan megingathatatlan az elhatározásuk. Azonban nem minden helyzet reménytelen, és mi ezekkel fogunk foglalkozni.

Ha a kutyánk „gyászol”

Lógatja az orrát, sír, nyüszög, motiválhatatlan, visszautasítja az evést, megváltoznak az alvási szokásai, és a társát keresi. Ilyen reakciók a veszteség után természetesek és érthetők. Habár egyesek vitatják, hogy ez vajon gyásznak nevezhető-e, ugyanis az állatok érzelmi és gondolati világa a tudomány emberei számára elfogadhatatlan – míg néhány laikus számára magától értetődő. Sokan úgy vélik, csak azért, mert nem tudunk megbizonyosodni róla, létezik-e, illetve hogy teljesen úgy működik-e, mint nálunk, nincs jogunk megfosztani az állatokat attól, hogy nekik is legyenek valamiféle érzelmi megnyilvánulásaik, hangulataik.

Kimozdítható

A legjobb, amit tehetünk, hogy jelen vagyunk. Mivel számára biztonságot nyújt, próbáljuk fenntartani a megszokotthoz leginkább hasonlító napi rutint. Vigasztaljuk meg, és engedjük, hogy mellénk kuporodjon. Értékeljük, ha nyugodt, viszont ne dorgáljuk meg, ha izgatott, vagy reménykedve várja az elhunytat.Ezeket a viselkedési formákat helyesebb ilyenkor figyelmen kívül hagyni. Hívjuk inkább oda magunkhoz, próbáljuk meg kimozdítani stresszes állapotából azzal, hogy aktívan foglalkozunk vele. Minden kutyának egyedi személyisége, és igényei vannak. Mivel a gazdája ismeri a legalaposabban, az lenne a legjobb, ha képes lenne ráérezni, hogy kutyája minek örülne legjobban. Több foglalkozásnak, több gyengédségnek, hosszabb sétáknak, több játéknak? Senkit sem lehet pótolni, tehát nem kell elhamarkodni egy új kedvenc behozását a közösségbe. Legyünk türelmesek magunkkal, és életben maradt háziállatunkkal is. Csak akkor fogadjunk be új tagot a falkába, miután már úgy érezzük, felkészültünk rá.