0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 11.

Pedagógusokat várnak hétvégén az állatkertbe

Nyílt napot tartanak a pedagógusoknak a Fővárosi Állat- és Növénykertben szombaton. Az egész napos programban az állatkert új tanévre összeállított zoopedagógiai kínálatát ismerhetik meg a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok - tudatta az állatkert.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a fővárosi állatkert minden év augusztusában közzéteszi a szeptembertől kezdődő tanévben elérhető pedagógiai lehetőségeket, amelyeket sok közoktatási intézményhez közvetlenül is eljuttatnak.

Ez a pedagógiai kínálat egyrészt az óvodások, illetve általános és középiskolások tanulmányi csoportjai számára szervezett foglalkozásokból, tematikus vezetett sétákból áll.

A foglalkozások témaköre természetesen illeszkedik a Nemzeti Alaptantervhez és az Óvodai nevelés országos alapprogramjához, egyúttal pedig a különböző korú gyerekek, fiatalok élettani sajátosságaihoz is.

fővárosi állatkert zoopedagógia

A kínálatban vannak a biológiai sokféleséggel, a természetvédelem és a környezetvédelem kérdéseivel, illetve a felelős állattartással kapcsolatos foglalkozások is – írták a közleményben.

Az Állatkert zoopedagógusai emellett tehetséggondozó szakkört is indítanak, a pedagógusok munkáját pedig segédletekkel, letölthető kiadványokkal és módszertani tréningekkel is segítik.

Az érdeklődő pedagógusoknak a nyílt napon a kert zoopedagógusai élőben is bemutatják az Állatkertben igénybe vehető pedagógiai lehetőségeket.

Mint írták, a korszerű állatkertek egyik fontos feladata az oktatás, az ismeretterjesztés, a környezeti nevelés, illetve a környezettudatos szemlélet formálása.

Az állatkertekben zajló oktatást a szakma két fő területre osztja fel: az egyik az informális oktatás, ami az állatok kifutóihoz, bemutatóhelyeihez elhelyezett ismertető tábláktól a különféle kiállításokon át egészen a látványetetésekig terjed, a formális, azaz a szervezett keretek között zajló oktatás azonban különböző foglalkozásokból, tematikus vezetésekből áll.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben az oktatás már az 1866-os megnyitás óta szerepel a legfőbb célkitűzések között, mai értelemben vett zoopedagógiai munka pedig az 1950-es évek óta zajlik az intézményben.

A zoopedagógia elnevezés arra utal, hogy az állatkertek sajátos bemutatási, szemléltetési lehetőségeire építve a pedagógiának egy sajátos ága alakult ki – emlékeztetnek a közleményben.

A nyílt napon előzetes regisztrációval lehet részt venni.

Forrás: MTI

Magazin ajánló: