A mostani találkozó középpontjába a Közös Agrárpolitika (KAP) egyszerűsítését helyezte a magyar elnökség. Az uniós agrárminiszterek hétfői ülése egyértelműen amellett foglalt állást, hogy
és ebben fontos szerepe van a tagállamok agrártámogatási rendszer működtetéséért felelős vezetői, szakértői tapasztalatainak és munkájának.
Ennek érdekében a tagállami stratégiai terveknek valóban stratégiainak kell lenniük, tartalmukat egyszerűsíteni, míg módosításukat gyorsítani kell – húzta alá Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
Magyarországon a KAP Stratégiai Terv keretei között közel 5300 milliárd forint felhasználása történik meg 2023-2027 között. Ebből a 2900 milliárd forintnyi agrár- és vidékfejlesztési támogatás 52 százalékát gazdaságfejlesztésre, 36 százalékát a környezeti és éghajlati célok elérésére fordítja a magyar kormányzat. Feldman Zsolt ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott,
A KAP Stratégiai Tervek végrehajtása sikeres, és összhangban van az előzetes tervekkel – hangsúlyozta Christina Borchmann, az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának Közös Agrárpolitikáért felelős igazgatója. Hozzátette, az éves teljesítménybeszámolók mindegyik tagállamtól megérkeztek a jogszabályi határidőig, és ezeket egytől egyig elfogadták, a KAP módosítási javaslatok közül pedig 17-et már jóváhagyott a Bizottság.