Folyamatos gondok, amiket évek óta görget maga előtt az ország. Ezekről a kérdésekről is tárgyaltak november végén a szlovákiai gyümölcs- és zöldségtermesztők, burgonya- és bortermelők a Nyitra melletti Ürményben (Mojmírovce).

A mára teljesen elszlovákosodott falu szállónak felújított kastélya falán egy tábla hirdeti, hogy a Magyar Királyság első lóversenyét rendezte itt a birtok akkori ura, Hunyadi József. Az ő emlékének ajánlotta 1828-ban gróf Széchenyi István „A Lovakrul” című könyvét, de itt szolgált Csekonics József is, a magyar állami ménestelepek megalapítója.

Az önellátottság növelhető lenne

A további bővüléshez viszont már új telepítésekre lenne szükség. Márpedig a telepítés költsége a korábbi 30-40 ezer euróról mára 100 ezerre emelkedett hektáronként, mivel gondolni kell az öntözésre, valamint a jégeső és a napégés elleni védelemre is.

A jó eredmény is csak annyit jelent, hogy a gyümölcsből az önellátási szintet sikerült 50 százalékosra emelni. Ez jóval magasabb, mint a zöldségeknél, és hasonló a burgonyáéhoz, ami olyan növény lehetne Szlovákia termesztési feltételei között, hogy akár exportra is juthatna. A bortermelők esetében 30 százalékos volt a termeléskiesés, ami nagyjából 10 millió liternyi csökkenést jelent.

A gondok az ágazatban a rendszerváltás utáni lejtmenettel kezdődtek. A negatív folyamat a külföldi üzletláncok megjelenésével súlyosbodott, amelyek szétverték az addig működő kereskedelmi-, felvásárlási rendszert. Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara vezetője előadásában meg is jegyezte, hogy a hazai termelők nehezen jutnak be az üzletláncokba, mert ehhez működő értékesítési szövetkezetekre volna szükség. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb szlovákiai üzletlánc tavaly több hasznot tudott felmutatni, mint összesítve az egész szlovákiai agrárium.

Szövetkezni kellene

Mindezekről a gondokról beszélgettem Jozef Šumichrasttal, a Szlovák Burgonya- és Zöldségszövetség elnökével.

Kicsi hozzáadott érték, negatív külkereskedelmi mérleg, egyoldalú mezőgazdaság, ezek azok a fogalmak, amelyek régóta jellemzik a szlovákiai agráriumot. Hogy látja, a szlovák politikai élet egyáltalán tudatosítja a gondokat? Akar vele egyáltalán foglalkozni?

– Tény, hogy nagyon sok árut termelünk alacsony hozzáadott értékkel, ami azt jelenti, hogy főleg a gabonafélékre, olajosokra összpontosítunk, és olyan ágazatok, mint a zöldség- vagy gyümölcstermesztés, és még a burgonya is, háttérbe szorultak. Pedig ezek képesek magasabb hozzáadott értéket előállítani. Ebben egyértelműen javulnunk kellene.

Ez a fő strukturális hibája a szlovákiai mezőgazdaságnak. A zöldség, gyümölcs, burgonya és a szőlő tekintetében jelenleg 20-25 ezer hektárról beszélhetünk, ami egy elhanyagolható tétele az ország teljes mezőgazdasági területének.

Tehát a fejlődésre megvolna a potenciál…

– Érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy ez a négy terményféle adja az agrár-külkereskedelmi hiány negyedét. Miközben a legtöbbet meg lehetne idehaza termelni. Nem mondom, hogy mindet, de a mérsékelt égöv zöldségeit és gyümölcseit igen. Az önellátottsági szint növelése érdekében javítani kellene a raktározási képességeinket is, mert így egész évben kínálni tudnánk a hazait. Ezzel tompítani lehetne a hazai kilengéseket, ugyanis a kisebb termelők szinte rögtön kénytelenek értékesíteni a termésüket. Emellett másik gátló tényező a víz. Bár az ország nem áll rosszul a vízkapacitásból, a gazdaságok mégsem tudják ezt öntözésre kihasználni. Persze még sorolhatnék több kisebb problémát, amik mind összeadódnak, és a gazdák inkább az egyszerűbb utat választják, az egyszerűbb növények termesztését. Az is befolyásolja a döntést, hogy a zöldség-gyümölcs ágazat speciálisabb szaktudást igényel, nem elég hozzá az agronómus meglévő tudása. A bemenő költségek is jóval magasabbak, akár 10-20-szorosa a gabonáénak, ami egyben nagyobb kockázatvállalást is jelent.