Az ún. örök vegyianyagokként ismert per- és polifluoralkil (PFA) anyagok és a nanoműanyagok (NPL) együttes előfordulása és kölcsönhatása a környezetben lehetséges és kockázatos anyagkombináció (pl. kommunális szennyvizekben).

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetének kutatói a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) közös munkájukban arra a megállapításra jutottak, hogy
Együttes előfordulásuk esetén ugyanis jelentősen nőhet a vízi ökoszisztémákra és az emberi egészségre gyakorolt negatív hatásuk abban az esetben, ha a PFA vegyület a nanoműanyag felületéhez kötődik (adszorbeálódik).
A brit Királyi Kémiai Társaság egyik tudományos szaklapjában publikált kísérleti adatok igazolták, hogy a PFA szennyeződések a nanoműanyagok felületén megváltoztatják a kolloidrendszer felületi töltését és ennek következtében annak stabilitást. Ez nemcsak a terjedési és felhalmozódási folyamatokat befolyásolja a vizeinkben, hanem az NPL-PFAS aránytól függően, egymást erősítő (szinergikus) toxikus hatásokhoz is vezet. Az NPL-PFAS kolloid stabilitása és a szennyező hatása közötti összefüggés vizsgálatával a kutatás a világon elsőként elemezte a nanoszemcsék határfelületén lejátszódó adszorpciós folyamatok kialakulását, valamint ezek hatását a vizsgált modellállatok (halteszt) mortalitására.

Forrás: Dr. Szabó István – MATE
Az eredmények rávilágítanak, hogy az együtt előforduló szennyező anyagok (pl. NPL–PFA koktél) növelhetik a negatív környezeti hatásokat, mert jelentős hatással vannak a vizsgált indikátorszervezetek fejlődésére. Eredményeik egyben fel is hívják a figyelmet az ilyen kölcsönhatások további vizsgálatának fontosságára vizes közegben.
A kutatás környezeti jelentősége
A MATE és az SZTE szakértői megállapították, hogy az NPL-ek és a PFAS-ok együttes hatása a környezetre különösen aggasztó perzisztenciájuk (rendkívül nehezen bomlanak le), bioakkumulációs (felhelmozódási) potenciáljuk és összetett kölcsönhatásaik miatt. A kutatás nagy környezettudományi jelentőséggel bír, hiszen az ilyen típusú elemzések hozzásegítik a tudományos szakembereket az újonnan és a környezetben együttesen megjelenő szennyező anyagok környezeti viselkedésének és hatásainak jobb megértéséhez.
A kutatás legfontosabb megállapításai
A tanulmány legfontosabb megállapítása, hogy a PFA szennyező NPL-részecskékre történő adszorpciója szinergikus (egymást erősítő) toxikus hatásokhoz vezet, és ez hosszú távon fennmarad a nem aggregálódó NPL-PFAS kolloidok esetében. Az eredmények felhasználhatók a különböző szennyezőanyag határértékek és kármentesítési stratégiák kidolgozása során és végső soron segítik a vízi környezetet szennyező anyagok által együttesen jelentett ökológiai és egészségügyi kockázatok mérséklését.