Belegondoltam, milyen horderejű gazdasági kárt jelenthet ez az állattartók – mind a nagyüzemek, mind a kisgazdaságok – számára. Ám mégsem ez a tény rémített meg elsősorban, mert úgy gondolom, az anyagi károk pótolhatók.
Kistermelőként számomra nem munkaeszközök a szarvasmarháim és sertéseim, sokkal inkább a munkatársaim, barátaim, házikedvenceim. Nevük van, személyiségük, nem csak állatok, Ők érző lények, bele sem merek gondolni, hogy túlélném-e, ha látnám, ahogyan leölik az állományt. Legtöbbjüket születésük óta nevelem, ismerem a hóbortjaikat, mindegyikőjükhöz fűződik egy-egy felejthetetlen történetem.
A Dél-Alföldön helyezkedünk el, így az valamelyest megnyugtat, hogy az észlelt eset igencsak messze, az ország túlfelében található. Jelen helyzetben – mint más esetekben is – a prevenciót tartom a legfontosabbnak, hiszen jobb félni, mint megijedni. Az állatok eladását és vételét, bármi okból történő szállítását, a hivatali tilalmak megléte nélkül is kiemelten fontosnak tartom. Az állományhoz egyáltalán nem engedünk be idegeneket – ebben hatalmas segítség a nagyfokú önállóságunk, miszerint például az inszeminálást is magam végzem. A fertőtlenítés, váltóruha szigorú betartása az állomány érdeke, így mindannyian komolyan vesszük. Igyekszünk mindent megtenni, hogy mi magunk is elkerüljük az érintett állatfajokkal rendelkező gazdatársaink területeire való belépést.
Nekem, mint kistermelőnek, Ők nem csak sertések és szarvasmarhák, Ők az én Manóm, Virágom, Brendám, Lilim, Lucym… és még sorolhatnám. Gondoljon bele, aki nem kisgazdálkodó, mit érezne, ha a kedvenc kutyája vagy macskája lenne veszélyben? Pontosan ezt érzem most.
Fotó: Szilágyi Szabina
Még több cikk a ragadós száj- és körömfájással kapcsolatban:
