A döntés hátterében főként az olasz lobbi tevékenysége áll, amely a Nutrinform Battery nevű alternatív rendszert támogatja a Nutri-Score jelöléssel szemben, mivel azt igazságosabbnak tartja.

A Nutri-Score-t 2017-ben fejlesztették ki Franciaországban. A fenti képen látható termékek bal alsó sarkában látható „közlekedési lámpa” jelölés egyszerű, könnyen értelmezhető ábra, melyről azonnal leolvasható az adott termék kvázi mennyire egészséges, mennyire felel meg egy kiegyensúlyozott étrend kialakításához.
A célja ennek a „közlekedséi lámpa ” jelölésnek az volt, hogy a fogyasztók számára egyértelmű, gyors információt nyújtson az élelmiszerek tápértékéről.
Az Európai Bizottság már korábban is halogatta az egységes élelmiszercímkézési szabályozás bevezetését, és most megerősítette, hogy a jövőbeni rendszer nem fog egyetlen meglévő modellt sem másolni – ezzel gyakorlatilag kizárva a Nutri-Score alkalmazását.
Bár a Nutri-Score egyre népszerűbb, például Finnország és az Egyesült Arab Emírségek is fontolóra vette a bevezetését, a rendszer 2024-ben jelentős visszaesést szenvedett el. A Danone – amely korábban a Nutri-Score egyik legnagyobb támogatója volt – bejelentette, hogy eltávolítja a címkét több termékéről, mivel egy új, szigorított számítási módszer miatt sok élelmiszer alacsonyabb besorolást kapott.
Míg az új Nutri-Score rendszer 2024 januárjában életbe lépett, Franciaországban továbbra is a korábbi szabályozás maradt érvényben. A változások bevezetését a tejipari lobbi ellenállása késlelteti.
Az Európai Bizottság nem adott meg új időkeretet az élelmiszer-címkézés jövőbeli szabályozására, de hangsúlyozta, hogy továbbra is a fogyasztói átláthatóság és a megfelelő döntéshozatal elősegítése marad a célja.
Csaltak a tésztanagyik, botrány Olaszországban – Magyar Mezőgazdaság
Állandóan cukrot ennél? Ez az 5 dolog állhat a hátterében – Magyar Mezőgazdaság