Tokovics Tamás, a Kecskeméti Vadaskert ügyvezető igazgatója elmondta:
Az igazgató kiemelte, hogy az állatok védelme érdekében a bejáratnál fertőtlenítő lábtörlőt, továbbá a pénztárnál és a vadaskert több pontján kézfertőtlenítőket helyeztek ki, amelyek használata kötelező.

Azt mondta: a korlátozások mellett a délutáni és hétvégi látványetetéseket is megtartják a Kecskeméti Vadaskertben, csak nem a veszélyeztetett állatokkal, és átmenetileg a látogatók ebben nem közreműködhetnek.
Áprilisban számos egyéb programmal is készülnek, így a húsvéti hosszúhétvégén, vasárnap és hétfőn tojásvadászatra várják a családokat. A legügyesebb tojáskeresők ajándékot is kapnak – tette hozzá.
A Föld napján, április 22-én hüllőbemutatóval, látványetetéssel és patkánysimogatóval készülnek, majd a tavaszi szünetben, április 22-étől 24-éig minizoo tábort hirdetnek az érdeklődő gyermekeknek és fiataloknak.