Idén született 150 éve a Dél-Erdélyben (Hunyad megye – Iszkrony, 1875. február 11.), szinte kizárólag románok lakta Retyezát-hegységben felnövő Maderspach Viktor. Édesapját igen korán, már tízévesen elveszítette, ám e rövid idő alatt két dolgot megörökölt tőle: a magyarság iránti szeretetet és a vadászszenvedélyt. Meglehetősen korán, már 15 évesen elejtette első barnamedvéjét, és élete során mindvégig kiállt a magyarság eszménye mellett. A bécsi műegyetemen tanult gépészmérnökként, hazatérve egy fűrészüzem és mészégető irányításával bízták meg. 1902-ben az USA-ba és Kanadába utazott, hogy fakitermelési ismereteit bővítse. Ekkorra a magyar mellett kiválóan beszélt németül, románul, angolul, olaszul, de értett franciául és törökül is.

Még az I. világháború kitörésekor önként jelentkezik katonának, huszárként harcol az orosz ellen. Később szabadcsapatokat szervez Székely Hadosztály néven, embereivel a Fekete-tengerig üldözi a románokat (erről írta Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig c. könyvét). Trianon után román állampolgár lesz, 1921-ben végez egy román titkos ügynökkel, emiatt Szerbián keresztül Magyarországra szökik.

Részt vett IV. Károly második visszatérési kísérletében, a budaörsi csatában komolyan meg is sebesült, ez derékba törte későbbi katonai karrierjét. A vérrontások után ismét mérnökként dolgozik tovább, Székesfehérváron és Mátyásföldön él. A továbbiakban főleg vadászati írásaiból élt: 1927-től jelennek meg elsősorban természetről, vadászatairól, katonai csatározásairól szóló novellái a Nimród Vadászújságban, a Világ c. folyóiratban, az Új Időkben, vagy éppen a Pesti Naplóban.

A II. világháború kitörésével, 1940-ben ismét fegyvert ragad (65 évesen!), Erdély felé viszi az irányt, amikor egy katonai teherautón utazva végzetes balesetet szenved. A magyar irodalomban alkotott munkásságát méltatja, hogy temetésén, 1941. október 4-én Márai Sándor búcsúztatja. Sírja a cinkotai temetőben található meg, de a XVI. kerületben, Mátyásföldön köztéri szobor és sétány is az ő nevét viseli.