0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. május 15.

Példaértékű fejlesztés kezdődött a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

A fejlesztés példaértékű, hiszen új munkahelyeket teremt, hozzájárul a fenntartható gazdasági növekedéshez, és mintát ad arra, hogyan lehet a természetvédelem, a turizmus és a helyi közösségek érdekeit összehangolni –hangsúlyozta Rácz András, az Agrárminisztérium államtitkára a mórahalmi polgármesteri hivatalban tartott projektnyitó eseményen.

Fotó: AM

A projekt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és Mórahalom Városi Önkormányzat konzorciumi együttműködésében valósul meg.

A fejlesztésnek köszönhetően Mórahalom határában egy 800 négyzetméteres, modern gólyamenedékház és látogatóközpont létesül, ahol interaktív kiállítások, természetfilmek, közösségi terek, gyógynövénykert és játszótér várja majd a látogatókat.

A beruházás részeként öt új kilátó – a Nádirigó, Levelibéka, Bölömbika, Bivalyos teraszos és az Ökológiai kilátó – is épül, ahonnan páratlan panoráma nyílik majd a szikes tavakra és a környező élővilágra, az Ökológiai kilátó pedig csónakkal is megközelíthető lesz. A természetjárók és családok számára tanösvények, köztük egy interaktív, vízipók tematikájú tanösvény és játszótér is készül, ahol a legkisebbek is játékosan ismerkedhetnek meg a Kiskunság élővilágával. 

A fejlesztés részeként látványkarámmá alakítják át a meglévő állatbeállót és környezetét, így a látogatók testközelből figyelhetik meg a térség ikonikus állatait. A Nagyszéksós-tói szálláshelyek energetikai korszerűsítése és kertészeti rendezése is megtörténik, hogy a vendégek a lehető legkomfortosabb környezetben pihenhessenek.

A fejlesztéshez kapcsolódóan tematikus túrák, természetvédelmi programok, fotóstúrák és közösségi események is várják majd az érdeklődőket. 
Fotó: AM

Az új ökoturisztikai korszerűsítés minden korosztály számára élményt és kikapcsolódást fog kínálni, a természet, az aktív pihenés és a közösségi élmények szerelmeseit pedig mostantól még több izgalmas program és látnivaló fogja várni.

 Az államtitkár kiemelte, hogy

a fejlesztés hozzájárul az egészséges, fenntartható környezet biztosításához, a környezetvédelem, természeti örökségünk, illetve a hazai Natura 2000 hálózat ismertségének és társadalmi elfogadottságának javításához.
Forrás: AM sajtóközlemény

Magazin ajánló: