Húsvét tájt sok szép hímes tojást látni ügyes kezek munkája nyomán. De a legérdekesebbeket talán mégis a természet, jelesül maguk a fák kínálják. Persze kell hozzájuk is egy jó szemű, jó kezű mester, aki meglátja és „kiszabadítja őket” farönkből, ágakból, ahol rejtőznek. Lévai Józsefet mindig is az izgalmas színes, szabálytalan fák vonzották, amik teret engednek a képzeletnek, játékos kísérletezésnek.

A városszéli kertben zeng a tavaszi cinege-koncert, kőhajításnyira a diósgyőri vár, köröskörül a bükki erdők. Ideális tér egy faművesnek, aki már gyerekkorában is a környéken, a szabadban bóklászott.

Némelyik nemrég került vissza egy kiállításról, amit tehetséges fiataloknak rendeztek, hogy ismerkedjenek a hagyományos mesterségekkel. Tálak, evőeszközök, vázák, díszdobozok, fatojások, ékszerek. Nincs két egyforma, mind-mind egyedi, színes, változatos.

Mindnek története van

Vendéglátónk szenvedélye megismerni a különböző természetű fákat, és a készülő tárgyba belefoglalni anyaguk szerkezeti adottságait, rajzolatát, tónusait éppúgy, mint a növekedési hibákat, szabálytalanságokat. Ahelyett, hogy kikerülné, elfogadja, kiemeli sajátos szépségüket. Ahogy sorra kézbe veszem a munkáit, úgy elevenedik meg egyenként a történetük, és tárulnak fel a fák kérge alatti titkok. Egy különös formájú tál históriája: „Bükkszentkereszten vágtam ki egy vén szilvafát. A sárga szíjács és a vörös geszt játékához még hozzáadódott, hogy fele odvas volt, berepedt kérgű, beforrt. Nagyon jól tudtam használni.” Egy másik, ugyancsak zsűrizett darab – talpán a népi iparművész bíráló bizottság tanúsítványával – körvonalaiban úgy fest, mintha megharapdálták volna. „Kihasználtam, követtem az ’összevissza eperfa’ adottságait, sérülését, furcsa formáit. A szabályos, hibátlan, egyenes törzsből ’egyentál’ lesz.” Olyat is készít, de szívesebben veszi, ha akad a fában egy kis görcs, csomor, habosodás, Y-elágazás.

Az olajfűzre egy parkban talált, épp nyesték az ágait. „Megtetszett a meleg sötétbarna belső és a kontrasztos sárga külső része. Vadásztam rá, kinek lehet ilyen fája. Divat volt akkoriban a kontycsat, sokat készítettem. A sima ovális forma, ívben kifűrészelve szépen kiadta az erezet mintáját.” Előkerül egy karcsú, éles levélbontó kés, ami élénk citromsárga színét úgyszintén a természettől kapta. „A sóskaborbolya cserje igen lassan nő az erdőszélen. Vékony ágainak belseje nagyon kemény, szívós, nem hajlik. Adta magát, hogy mutatós íróasztali tárgy váljon belőle.”

A szépszínű hibák

Nem titkolom, Lévai Józsefhez a Mesterségek Ünnepén kiállított tarka ecetfa tojásai hoztak. Először láttam ilyen változatosságot. Azt is örömmel nyugtáztam, hogy a színpompás anyagú fa nem azonos a népnyelv által ecetfának emlegetett bálványfával. Az ecetfa vagy torzsás szömörce kistermetű, dekoratív díszfa. Míg a bálványfa erős növekedésű, agresszív inváziós faj, anyaga értéktelen, puha, fehér, könnyen korhadó.