Gyorsíthatja a nemesítést, ha tájfajtákkal kezdik a munkát: ezek a hosszú évszázadok alatt, nem tudatosan kiválasztott típusok szebbek a vadrózsánál, de hasonlóan igénytelenek. Ilyenek Európában is vannak, elsősorban a csemegerózsák, vagyis a parasztkertekben régebben tartott fűszerrózsák (Rosa gallica Conditorum, Officinalis) között. Többnyire az olajnak termesztett parfümrózsák (Rosa × alba Alba Maxima, Rosa × damascena Kazanlik stb.) is ide tartoznak. Sajnos ezek sem tökéletesek, szelíd kinézetük és újravirágzó képességük hiánya miatt nem alternatívái a mai hatalmas virágú, telt, folyamatosan virágzó teahibrideknek és floribunda rózsáknak. Viszont méhbarátok (van sok pollenjük) és madárbarátok (van sok csipkebogyójuk).
Erre elsősorban közép-ázsiai vadrózsák tűnnek megfelelőnek. A források szerint a nyugat-ázsiai vagy Begger rózsa (Rosa beggeriana), a dzsungáriai rózsa (Rosa laxa) és a szélestüskéjű rózsa (Rosa platyacantha) jöhet szóba. Vigyázat, a dzsungáriai rózsának neve ellenére semmi köze sincs a Laxa nevű közismert alanyhoz!
Öntözés, mulcsozás
Forrás: Kertészet és Szőlészet
De ha már most is klímatoleráns rózsát akarunk ültetni, az sem kizárt. Úgynevezett tájképi rózsát kell választanunk, mivel ezek rendkívül robusztusak, olyan jól árnyékol a lombozatuk és annyira mélyre hatol a gyökerük, hogy a legnagyobb kánikulát is elviselik. Úgy tűnik, ezek hasonló eredetűek, és a pézsmarózsa-hibridek távoli rokonai. Egyetlen hátrányuknak az róható fel, hogy kiskertbe nem valók, mert kinőnek minden rendelkezésre álló helyet. Falak takarására viszont kiválóak. Ezek közül kertünkben az Angela (Angelica), a Plaisanterie és a Juanita tájképi rózsákat mutatjuk be.
Kiváló módszer lehet a szárazságtűrő alanyok használata, illetve lenne, ha lenne ilyen. De nincs. Pedig igencsak szükség lenne rá, de nemzetközi szinten a nemesítés inkább a fagytűrésre és a fonalféreg-toleranciára fókuszál. A már most is elérhető alanyok önmagukban egyáltalán nem rosszak, erre a Budatétényi Rózsakertből is van jó néhány példa. Ha nincs rajtuk nemes fajta, olyan méretűvé tudnak nőni, hogy már a metszésük is gondot okoz.
A fajta- és az alanynemesítés több évtizedes munka. Ha ezt nincs időnk kivárni, a rózsa fenntartását kell módosítani, és valamiféle vízmegtartó agrotechnikát kell alkalmazni. Elsősorban ilyen a csepegtető öntözés. A tövekhez közvetlenül juttatott víz, a jól automatizálható öntözőrendszer ma már hozzáférhető kisebb kertekben is. Ezzel együtt érdemes említeni a mulcsozást, ami nemcsak gyomfojtó, de takarja is a földet a szárító szelek elől. Feltétlenül figyelni kell arra, hogy gyomtalanított területre terítsük, és igencsak vastagon. Minimálisan öt centiméter mulcsréteget ajánlanak, de alighanem ennek inkább két-háromszorosa kell. Szóval nincs ingyen, viszont nedvesen és gyommentesen tartja maga alatt a talajt.
Végül pedig, inkább parkosítás szintjén szóba jönnek az esőkertek. Nem szakterületem, ezért nem akarok belekontárkodni, de mindenképpen meg kell említeni. Lényegében olyan talajkialakításról van szó, amely képes elraktározni az oda gyűlt esőt, ami így nem folyik el, és a talajban természetes módon szívódik fel. Nyilván mindennek a feltétele, hogy eső azért essen. A méretezés is fontos, hiszen pangó víz nem maradhat, a rózsa erre különösen kényes. A szakirodalom szerint maximum két napot állhat a víz egy ilyen esőkertben.
Válasszunk melegkedvelő fajokat és fajtákat. Öntözzünk, de ne herdáljuk el a vizet. Sok vadon élő, erdei fajnak jót tesz, ha valamilyen laza lombozatú fa árnyékába ültetjük. Kivéve persze a rózsát, mert Héliosz virága csakis a tűző napon virágzik szépen!
Kevés az eső nyáron
Míg a felsorolt hőmérsékleti minimumok és maximumok heti szélsőértékek, a nyári csapadékösszeg a június–augusztusban összesen lehullott csapadékot mutatja. Ennek értéke Budatétényben 300 milliméter közelében van, és gyakorlatilag semmiféle tendenciát nem tudtunk kimutatni. Az adatokat röviden úgy értékelhetjük, hogy a budatétényi csapadék: kevés.
Bár a rózsafajták vízigénye erősen változó, hiszen közel-keleti és szubtrópusi fajok is vannak a kerti rózsa ősei között, mégis megpróbáltunk valamilyen általános értékre lelni. Külső, nehezen ellenőrizhető adatok szerint egy átlagos kerti rózsa a vegetációs időben 650-1300 milliméter csapadékot igényel. Az 1300 milliméter kissé gyanúsnak tűnik ugyan, de ha csak az alsó értéket fogadjuk el, abból is az következik, hogy hazai klímán az eső csak a felét adja a rózsa számára optimális vízmennyiségnek. Bármennyire is bizonytalanok az adatok, az nyilvánvaló, hogy nem lehet öntözés nélkül elfogadható minőségben rózsát tartani.
Dr. Boronkay Gábor
