A gondot növeli, hogy a csapadékhiánnyal egyidejűleg a párologtatás is fokozódik. A magyarországi felmelegedés meghaladja a globális átlagot, a legnagyobb mértékben a nyári hőmérsékletek emelkednek. A kukorica termésátlagát tekintve az utóbbi tíz évben 148 százalék volt a legrosszabb és a legjobb év közötti különbség, míg búzából ugyanebben az időszakban országos átlagban „csak” 33 százalék volt a termésingadozás. Az Alföld különösen kiszolgáltatott, a vezető kultúrák termésbizonytalansága alapjaiban kérdőjelezi meg a jövedelmezőséget.
Ezzel egyidejűleg ciroktermőterület-növekedésről beszélhetünk, hiszen amíg a 2010-es évek elején körülbelül 5 ezer hektáron, a 2019–2020-as években már átlagosan 23 ezer hektáron, jelenleg pedig a silócirokkal együttesen nagyjából 45 ezer hektáron termesztik. „Ez nem mással, mint a vízzel, pontosabban annak hiányával magyarázható, ugyanis az elmúlt 15 évben az lett a legnagyobb korlátozó tényező. Már nem átmeneti gondról beszélünk, együtt kell élni a vízhiány okozta nehézségekkel” – mondta Szabó István, az OTP Agrár igazgatója.
A termelőknek az éghajlati, időjárási tényezőkre nincs túl sok ráhatása, egyedül a vízellátottság javítható öntözéssel bizonyos mértékig. A kukorica öntözésekor már nem feltétlenül a hozamfokozás a cél, sokkal inkább a termésbiztonság. A vízjogi engedéllyel rendelkező terület körülbelül 200 ezer hektár, amelyből évjárattól függően 100-130 ezer hektáron öntöznek. Mindez azt jelenti, hogy nem tehető az összes kukoricaterület öntözhetővé, de ahol elérhető az öntözés, ott nem kérdés a szükségessége. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az öntözéstől sem várhatunk csodát, hiszen egyrészt nem képes kiváltani a természetes csapadékot, másrészt egyre gyakoribb a kivédhetetlen légköri aszály.
– emelte ki Szabó István.
Az adott környezeti feltételekhez kell megválasztani a termelőknek a hibrideket, illetve az alkalmazott technológiákat. Azok a termelők, akik napjaink klimatikus anomáliái mellett eredményesen termesztenek kukoricát hazánkban, nemcsak magas technológiai fegyelemmel, profiként teszik ezt, de kellően tudatosak is ahhoz, hogy a piacra vagy a termelési költségek változására időben tudjanak reagálni.
A termelők a saját bőrükön érzékelik, hogy „a víz az úr”, ezért megkerülhetetlen a talaj vízmegtartó képességének növelése. Az elérhető maximális termést nem csupán a tenyészidőszak csapadékmennyisége határozza meg, hanem az őszi és téli időszakban lehullott csapadék is. A talaj akár 500 milliméter vizet is képes tárolni 200 centiméter mélységig, azaz a legnagyobb víztározó még mindig maga a talaj. Emiatt különösen fontos, hogy a gazdálkodók éljenek a különféle vízvisszatartási módszerekkel. Ilyen megoldás például a vetésváltási rendszer helyes kialakítása, a talajművelés elhagyása vagy a csökkentett művelés, a művelési mélység okszerű és gazdaságilag is kedvező megválasztása, a talajtakarás, valamint a mozaikos felszínborítás, például szegélyélőhelyek vagy nem termelő területek meghagyásával.
A környezeti nyomásokra adott válasz magában foglalja a termelési szerkezet átalakítását (aszálytűrő fajták, diverzifikáció), a precíziós technológiák és a digitalizáció bevezetését, valamint a gazdaságok méretének és munkaszervezésének módosítását a kockázatkezelés és a fenntarthatóság érdekében. A megváltozott körülmények számos területen átalakítják a korábbi gyakorlatot, így a siker ma elsősorban az alkalmazkodóképességen és a technológiai fejlesztéseken múlik. A megoldást a minél pontosabb és megbízhatóbb ismeretek, valamint a „rátermettség” és a tudatos kockázatkezelés együttesen adják.
A kukorica sokoldalú felhasználhatósága (takarmányozás, élelmiszeripar, ipari alapanyag stb.) megfelelő minőség esetén stabil keresletet teremt.
A termelők ugyanakkor egyszerre szembesülnek a növekvő költségekkel, a geopolitikai bizonytalanságokkal, a túltermelésből fakadó árcsökkenéssel és a lassuló kereslettel. Ebben a környezetben a passzivitás egyre nagyobb kockázatot jelent. A versenyképesség fenntartásához olyan döntésekre van szükség, amelyek növelik a gazdaság rugalmasságát, átláthatóságát és alkalmazkodóképességét.
„Két fontos tényezőt emelnék még ki, ami alapjaiban meghatározza a kukoricatermesztés életképességét termelői oldalról, ez a profit és az éghajlat. A termelőknek egyrészt olyan növényt kell termelniük, amely gazdaságossági oldalról észszerű. Ha ez nem valósul meg, akkor olyan vállalkozást működtetnek, amely nem fenntartható. Emellett olyan növényeket kell termelniük, amelyek megfelelnek az adott területre jellemző éghajlati és talajtani feltételeknek. Egyre világosabbá válik, hogy a gyorsan változó gazdasági, piaci és szabályozási környezetben az alkalmazkodó, előrelátó szemlélet biztosítja a hosszú távú eredményeket” – foglalta össze Szabó István.
(x)
