Az illatos hunyor már decemberben kibonthatja szirmait, a kisvirágú hunyor és a pirosló hunyor pedig februárban virít. hunyorok
Hunyorok itthon
A világon összesen 20-22 hunyorfajt ismerünk, nagyrészt Eurázsiában elterjedtek, Kelet-Ázsiában csupán néhány fajuk fordul elő. A legtöbb hunyor Kelet-Európában, a Balkánon és a mediterrán térség hegyvidékein nő. A faj tudományos nemzetségneve, a Helleborus az ógörög helléboros szóból származik, melynek első tagja sérülést, míg a második ételt jelent.
A kertekben a fekete hunyort (Helleborus niger) és a keleti hunyort (Helleborus orientalis) lehet megtalálni. Alacsony vagy középmagas, kora tavasszal, olykor már télen virágzó szárazföldi évelők. Leveleik tenyeresen összetettek, a tőlevelek ölbe fogottak. A virág sugaras szimmetriájú, a szirmokkanál vagy tölcsér alakú mézfejtőkké alakultak, a virágtakaró egynemű, színes vagy zöld csészelevelek alkotják. A virág díszítőértékét nem a sziromlevelek, hanem a csészelevelek adják, amelyek sokáig megmaradnak, a megtermékenyítés után a tüszőtermést is díszítik. A magok külső felszínükön, a köldök táján kocsonyás, ragadós-szivacsos, magas olaj- és fehérjetartalmú képződményeket, elaioszómákat vagy magszemölcsöket fejlesztenek, melyek odavonzzák a magvak széthordásában fontos szerepet játszó hangyákat.
Az ókorban és a középkorban is dokumentálták a hunyorok felhasználását állati betegségek esetén, állatok megáldására és a gonosz szellemektől való megóvására. De „a melankóliától való megtisztításra és a szív felvidítására” is szolgált, sőt egy babona szerint még az embert is láthatatlanná tette. A hunyorok elsősorban egy szívre ható, digitálisz-szerű glikozidot (helleboreint) tartalmaznak.
Hol keressük?
A pirosló hunyor (Helleborus purpurascens) csak az Északi-középhegységben és a Pilisben fordul elő. Az illatos hunyor (Helleborus odorus) leginkább a Mecsekben található meg. A kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum) pedig a Dunántúli-középhegységben, valamint a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Dunántúl nyugati felén él. A három Magyarországon őshonos faj elterjedése a földrajzi vikarizmus iskolapéldája, miszerint a különböző földrajzi tájakon egymással rokon fajok foglalják el ugyanazt az ökológiai fülkét.
