0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Esszék az apiterápiáról – Az apiterápia története 2.

Különösen nagy figyelmet kapott az apiterápián belül a méh­méreggel való gyógyítás, amely ugyan nem kockázatmentes, de igen eredményes tud lenni bizonyos esetekben.

Miután 1859-ben az első tudományos igényű tanulmány megjelent a méhméreggel való sikeres orvosi kezelésről és gyógyító tulajdonságairól reumás betegeknél, egy francia orvos, dr. Desjardins tollából, már nemcsak az úgynevezett „népi gyógyítók”, hanem

a hivatásos orvosok is nagyobb érdeklődéssel és bizalommal fordultak az apiterápia felé, azzal együtt, hogy ezek a módszerek már az ókortól ismertek voltak, ahogyan azt az előző írásaimban is megmutattam.

Különösen nagy figyelmet kapott az apiterápián belül a méh­méreggel való gyógyítás, amely ugyan nem kockázatmentes, de igen eredményes tud lenni bizonyos esetekben.

méh
Illusztráció
Fotó/Designed by: Freepik

Az első kiemelkedő eredmények DR. FILIP TERČ nevéhez fűződnek, aki cseh származású, a szlovéniai Mariborban élő osztrák orvos volt. Terč a méhméreg-terápia egyik legfontosabb úttörője, saját jegyzetei szerint több mint 39 ezer méhszúrást alkalmazott legkevesebb 500 reumás betegén egy negyedszázad alatt. Ő volt az első, aki rendszerszerűen alkalmazta a méhszúrásokat, és megjelentette eredményeit „Jelentés a méhszúrások és a reuma közötti különös kapcsolatról” címmel a Wiener medizinische Presse osztrák orvosi folyóiratban. Dr. Filip Terč nemcsak orvos volt, hanem a méhek nagy rajongója, majd reumatológusként és apiterapeutaként vált ismertté. 1844. március 30-án született a csehországi Prapořištĕ faluban, később Bécsben tanult, majd 1875-ben Mariborban telepedett le. Három évvel később a Stájer Méhészek Egyesülete maribori tagozatának elnöke lett. Nem véletlenül választhatta Szlovéniát a méhekkel gyógyító orvos.

A méhészet művészete korábbi esszéiben írtam már arról, hogy a méhészkedés hagyománya Szlovéniában nagyon régi.

A méz és a viasz már a karintiai szláv fejedelemség idején fontos exportcikk volt. A középkorban is nagyra értékelték a méhészkedést, amikor a mézet olcsó édesítőszerként, a viaszt pedig fontos világítási forrásként, a méhviasz gyertyák alapanyagaként használták.

Szlovén származású volt ANTON JANŠA, a híres méhész is, aki Breznicében, Žirovnicában született, és akire különösen és joggal büszkék a szlovénok. Ő volt az első méhészeti tanár Bécsben, Mária Terézia főméhésze volt, és két könyvével vált halhatatlanná: a rajokról szóló értekezését 1771-ben adták ki, míg gyakorlati méhészeti tanításait halála után, 1774-ben. Mindkét könyv jelentős újításokat hozott a méhészet világába, és sok korábbi téves tanítást megcáfolt.

Dr. Filip Terč (1844–1917)
Dr. Filip Terč (1844–1917)

Szlovéniában máig jelentős hagyománya van a méhészetnek. Például létezik városi méhészkedés még a fővárosban, Ljubljanában is, továbbá használják terápiás célra magát a méhészeti tevékenységet is, nemcsak a méhészeti termékeket, de ismerek olyan történeteket is, hogy elítéltekkel méhészkednek a börtönök udvarán, segítve a fogva tartottak későbbi visszailleszkedését a társadalomba, új és használható szakmát tanítva nekik.

Saját tapasztalatom, mivel rendszeresen megyünk feleségemmel kerékpározni Szlovéniába nyaranta, hogy még a kisebb településeken is jellemző, hogy a helyi élelmiszerboltokban helyi vagy környékbeli mézeket lehet venni, ami egyrészt természetes kellene, hogy legyen, miközben sokkal inkább az a jellemző, hogy a boltokban kiszorítják a helyi terményeket az olcsó és ellenőrizhetetlen minőségű exporttermékek.

Mindez azonban egy másik problémakör, amely a tudatos táplálkozásról szól, mindössze annyit kívántam ezzel a kis kitérővel jelezni, hogy Szlovéniában igen nagy, több évszázados és tiszteletreméltó hagyománya van a méhészetnek és a méhészeti termékeknek. Talán ezért is választotta az Osztrák–Magyar Monarchia orvosa, dr. Filip Terč Maribort otthonául.

Eleinte saját maga is reumás gondokkal küzdött, de amikor méhészkedni kezdett, észrevette, hogy a méhszúrások rejtélyes módon enyhítik reumás fájdalmait. Ezért aztán Terč elmélyült a méhméreg (apitoxin) és az egészséges vagy beteg szervezet közötti kapcsolat kutatásában. 1878–1887 között 173 esetet vizsgált meg. Megfelelően beállított, tervezett kísérletei és kritikus klinikai megfigyelései révén kialakította a méhméregterápiát. Szakmai írásaiból kiderül, hogy utat nyitott a későbbi allergológia és immunológia számára, és közvetve ösztönözte a méhméreg-készítmények gyártását a gyógyszeriparban, beleértve DR. KARL AUGUST FORSTER svájci orvos munkásságát is, aki körülbelül 1930-ban előállította az első apitoxint tartalmazó terméket, a Forapint.

Terč aktívan részt vett a Dráva-parti város kulturális életében, előadásokat tartott higiéniáról és méhészkedési gyakorlatról a férfi tanítóképző iskolában. Tagja volt a Hegymászó Egyesületnek, a Szláv Olvasóklubnak, és Mariborban van a sírhelye is, a helyiek között emlékezete máig nagy tiszteletnek örvend. A XIX. század végén jelentős kutatások indultak meg az apiterápia kapcsán a Monarchiában, például a bécsi DR. RUDOLPH TERTSCH, a „modern apiterápia atyja” kutatási tanulmányokat és több közleményt tett közzé a reumás láz méhméreggel való kezeléséről.

660 reumás betegén elért eredményei lenyűgözőek voltak: 82 százalékuk teljesen meggyógyult (544 személy), 15 százalékuk javulást mutatott (99 személy), és mindössze 3 százalékuk (17 személy) nem mutatta felépülés jeleit.

Később egy osztrák orvos, DR. FRANZ KRETSKY volt az első, aki kifejlesztett egy injektálható formát a méhméregből.

Forrás: Méhészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Méhészet