A címben szereplő mondatot olvashattuk a Magyar Mezőgazdaság első számában Adorján János főszerkesztő tollából. Ehhez a mondathoz, gondolathoz vagyunk hűek ma is, amikor a Magyar Mezőgazdaságot hétről hétre szerkesztjük, kiadjuk.

Szaklapunk történetének megismeréséhez, bemutatásához elengedhetetlen, hogy az egyes korszakok sajátosságait, az akkor zajló politikai, gazdasági, társadalmi változásokkal együtt szemügyre venni, ugyanis ezek a hatások mind befolyásolták a szaklap működését, hangvételét.

Jól példázza ezeknek a korszakoknak a különbözőségét a szaklap fennállásának kiemelt évfordulóira megjelent írások is, amelyek élesen elválnak egymástól a rendszerváltás előtti és utáni időszakokban – előbbiek a korra jellemzően inkább az elemző, hangulatlefestő írások, utóbbiak viszont professzionális hangvételű, összefoglaló, ezáltal önmagukban is elemző jelleggel bíró munkák.

Havonta kétszer, 12 oldalon

A Magyar Mezőgazdaság első évfolyama havonta kétszer, 12 oldalon jelent meg, ami évente 24 számot jelentett. Az induláskor a főszerkesztő a mezőgazdasági szakíró és a Nemzeti Parasztpárt színeiben politikai pályán is mozgó Adorján János volt. Az újság nyitószáma az akkori miniszterelnök, Nagy Ferenc ajánlásával „A Magyar Mezőgazdaság példányai ezernyi mécsesként hordják szét a tudomány világosságát a magyar mezőgazdaságba” jutott el az olvasókhoz. A lapot a Magyar Mezőgazdasági Művelődési Társaság adta ki.

Az addigi tulajdoni viszonyokat a földreform átrajzolta, az ország mezőgazdasági földterületinek 35 százalékát (5,6 millió holdat) szétosztották, és állami gazdaságok jöttek létre, valamint szétosztásra került további 3,2 millió hold földterület 642 ezer igénylő között. Kárpótlást csekély mértékben vagy egyáltalán nem kaptak az érintettek, így a magyar parasztság szerkezete is átrendeződött: leginkább a szegény-, kis- és középparasztság aránya változott (47-ről 80 százalékra nőtt), a magántulajdonban lévő nagy- és középbirtokok pedig szinte eltűntek.

Mindez azt jelentette, hogy számtalan olyan új földbirtokos lett, akinek komoly segítségre volt szüksége földje műveléséhez, amit a Magyar Mezőgazdaság fel is vállalt már legelső számában. A lap ekkor 1,60 forintba került, az előfizetők azonban kedvezményt kaptak, egy hónapra 3, negyed évre 9, egy teljes évre pedig 36 forintot kellett fizetni.

„Egyetlen haladó gazda sem nélkülözheti a Magyar Mezőgazdaságot.”

A fekete-fehérben nyomott Magyar Mezőgazdaságot rajzolt ábrák, térképek, reklámok, hirdetések tették „színesebbé”, melyek mellett tartalmi ajánlás is megjelent, valamint a magyar mezőgazdaság aktuális híreiről, rendeletekről és árakról is informálódhattak az olvasók.

Nem maradhatott el persze az önreklám sem, amely akkor így szólt: „Egyetlen haladó gazda sem nélkülözheti a Magyar Mezőgazdaságot.” Az első évfolyamban olyan témájú cikkek láttak napvilágot, amik napjainkban is visszaköszönnek szaklapunk hasábjain. Csak néhány nevet kiragadva a ’46-os szerzői gárdából: Kemenesy Ernő egyetemi tanár az őszi vetés hasznosságáról, dr. Schandl József egyetemi tanárt az állatszaporításról, dr. Nagypataki Béla a termés-betakarítás gondosságáról, dr. Réthly Antal az 1946-os esztendő időjárásának kilengéseiről írt.

A szakmai cikkek mellett, az akkori éppen aktuális katonai erőviszonyoknak megfelelően, a lap foglalkozott a szovjet az egyesült államokbeli (mező)gazdasági helyzettel, ezekről A külföld mezőgazdasága című rovatban lehetett olvasni.