A rendezvényt hagyományosan az idén is Franciaország Nagykövete, Claire Legras, valamint Károlyi György és felesége Angelica, a kastély tulajdonosai és a rendezvény szervezői nyitották meg.

A nagykövetasszony emlékeztetett arra, hogy ez a rendezvény része a francia kulturális minisztérium által támogatott 20. Rendez-vous aux Jardins, azaz Találkozzunk a kertben programsorozatnak.
Herczeg Ágnes, a Magyar Kertörökség Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, céljuk, hogy a nemzetközi porondon is megismertessék a magyar kertörökség kincseit. Az Európai Tanács a történeti utak hálózatának kiépítését vette célba és e program keretében Európa kulturális örökségét egy hálózatba fűzi. Magyarországról elsőként Eszterháza kertjét tudták delegálni erre az európai térképre, az idén viszont a fehérvárcsurgói kastélykert együttes nyerte el a tagság lehetőségét. Ez alkalomból átnyújtotta azt a táblát, ami igazolja a tagságot, és ami hamarosan felkerül a kastély falára is.
Az idei rendezvény díszvendégei Svédország, Spanyolország, Olaszország és Franciaország, amelynek képviselői egy-egy előadással mutatják be országuk egy-egy kiemelt, különleges parkját, kertjét.
A kastélyban több kerttel kapcsolatos képzőművészeti tárlat is látható, például Kesselyák Rita grafikusművész Harminc régi magyar alma rajzai, Laki Henrietta fotóművész a természet pillanatairól készült fényképei, és művészeti iskolások alkotásai egyaránt.
Szombaton és vasárnap délelőtt egy hasznos bemutatóval találkozhatnak az érdeklődők, Varga Gábor, a Gaja Környezetvédő Egyesület elnöke a komposzt előkészítését mutatja meg, valamint előadást tart a
vízmegtartás fontosságáról is, arról hogyan használhatjuk fel a szürke vizet egyszerű eszközökkel.
Ezzel kapcsolatosan Neruda Krisztina tájépítész beszél az idős fák különleges szerepéről és kezeléséről.
Természetesen nagyon sok kertészet kínálja szebbnél szebb növényit, a kertészkedéssel kapcsolatos eszközeit és most is odaítélik majd A legszebb élőnövényes stand címet. Lesznek talicskás hordárok, akik segítenek a megvásárolt árukat az autóhoz szállítják.
A gyerekek sem unatkoznak majd, hiszen lehetőség van lovaskocsikázásra, részt vehetnek interaktív gyógynövény programon, készíthetnek nemezből virágot és madarat, ültethetnek virágot Margit nénivel, vagy hallgathatnak mesét a fákról.
Esténként pedig az Alba Regia Szimfonikus zenekar koncertje zárja a gazdag programokat.


