Back to top

Szupertáborába keres önkénteseket a Budakeszi Vadaspark

A Budakeszi Vadaspark nyári napközis tábora évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend: sokan már eleve visszatérőként érkeznek a Vackor Táborba, a lelkes általános iskolásoknak és szüleiknek köszönhetően a turnusok szabad helyei szinte pillanatok alatt betelnek.

A természetközeli táborozási lehetőség azonban nem csak a kisiskolás résztvevőknek, hanem a tábor lebonyolításában közreműködő önkénteseknek is remek lehetőséget nyújthat a feltöltődésre és a nagyváros zajából való kiszakadásra.

Fotó: Budakeszi Vadaspark
A Budakeszi Vadaspark a Vackor Táborba olyan önkénteseket keres, akik:

  • betöltötték a 18. életévüket,
  • vállalják, hogy az egyhetes, hétfőtől péntekig tartó turnusokon mindennap és végig, azaz 8:30-16:30-ig részt tudnak venni,
  • és lehetőleg rendelkeznek már táboroztatási tapasztalattal.

A Budakeszi Vadaspark az önkéntesek munkáját napi háromszori étkezéssel és egy éves felnőtt bérlettel hálálja meg. Sőt még ennél is többel!

A táborban részt vevő gyerekekkel együtt ők is betekinthetnek a vadaspark életébe, és megnézhetik, mi zajlik a kulisszák mögött. Az erdei környezet adta lehetőségeket kihasználva megismerkedhetnek az erdő életével, a természet és az állatvilág tiszteletével, és környezetünk védelmének jelentőségével.

Jelentkezni Mészáros Orsolyánál, a meszaros.orsolya@bkvp.hu e-mail címen lehet. Bővebb információ a Vackor Táborról: http://www.vadaspark-budakeszi.hu/index.php?pg=news_1_553

Forrás: 
Budakeszi Vadaspark

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Idén is lesz Országos Vadásznap!

Idén is megrendezésre kerül az Országos Vadásznap, ezúttal Zala megye ad otthont az eseménynek augusztus utolsó hétvégéjén. A szervezők mérlegelték a pandémia keltette bizonytalanságokat, melyek az országban tervezett vadászattal kapcsolatos rendezvények megszervezésének, illetve megtartásának sem kedveztek.

Fogyasszunk minél több sertéshúst!

Fogyasszunk minél több kiváló minőségű, biztos forrásból származó hazai sertéshúst, melynek egészségmegőrző szerepe is kimagasló! Erre buzdít az Agrármarketing Centrum, az Agrárminisztérium, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), a Magyar Húsiparosok Szövetsége, valamint a CBA Kereskedelmi Kft. közös szervezésében induló tavaszi fogyasztást ösztönző kampány.

Tuti tipp: 31-én irány az Ügetőszilveszter!

Közeleg az Ügetőszilveszter, a Kincsem Park szezonzáró, s egyben legtöbbeket megmozgató rendezvénye. A szervezők idén 20 ezer látogatóra számítanak, éppen ezért sokrétű programmal készülnek, mellyel nemcsak a lóversenyek szerelmeseinek kedveznek.

Az agrárium zöldellő lehetőségekkel várja a fiatalokat

Aki életpályaként a magyar mezőgazdaságot, vagy az élelmiszeripart választja, biztosan nem jár rosszul – hangzott el a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) pódiumbeszélgetésén, amelyet a Fiatal Vállalkozók Hetének jegyében szerveztek.

A tudomány átszövi mindennapjainkat

A Magyar Tudomány Ünnepének nyitóeseményét november 4-én tartották a Pannon Egyetemen, Veszprémben. Az ünnepi köszöntőkből megtudhattuk, hogy a tudomány művelői napról napra újabb és újabb értékeket teremtenek, legyen szó például a gabonanövények aszálytűrésének genetikai alapjairól, a kutatók új tudással bővítik az emberiség közös tudáskincsét.

Rangos elismerést kaptak október 23-a alkalmából

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja, október 23-a alkalmából 74-en vehették át szakmai elismerésüket az Agrárminisztérium díjátadó ünnepségén. Az eseményen Nagy István agrárminiszter a forradalmi hősöket méltatva úgy fogalmazott, az országnak ma is nagy szüksége van példaképekre, köztük azokra a szakemberekre, akik elkötelezetten dolgoznak a magyar agrárium sikereiért.

Növénybarát programajánló őszre

Az arborétumok, botanikus kertek őszi pompája önmagában is megér egy látogatást, az őszi hétvégéken ráadásul több helyen extra programokkal, olykor még ingyenes belépési lehetőséggel is várják a látogatókat. Íme egy abszolút nem teljes körű ízelítő.

Nívós szakmai rendezvényt tartanak a baromfisok Budapesten

Az idén Magyarországon rendezik meg az Európai Baromfifeldolgozók és –kereskedők Szövetségének (AVEC) éves közgyűlését. A rangos eseményen való részvételre június 15-ig jelentkezhetnek az érdeklődők.

Hétvégén dísznövény napok Fehérvárcsurgón

Idén 15. alkalommal rendezték meg a Károlyi József Alapítvány az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat május 31. és június 2. között a fehérvárcsurgói Károlyi kastély parkjában, amelynek programjában kiállítás, vásár és konferencia is szerepel.

Gladiátorok mellett magyar lovak

Manapság gyakran esik szó arról, hogyan lehet hasznosítani őshonos háziállatfajtáinkat. Az utóbbi időben nem egy lófajtánk különleges feladatokat is elvégzett, például magyar hidegvérűek léptek fel egy nemzetközi cirkusz porondján ázsiai elefánttal, hétvégén pedig Tác határában egy római kort idéző lovas felvonuláson gidránok mellett többek közt magyar félvérek is helytálltak.